Forrás: NOL

Népszabadság Online, 2005. május 11. 08:00

Az amerikai szenátus kedden 82 milliárd dolláros pótköltségvetést szavazott meg az iraki és afganisztáni háború és a terrorizmus elleni harc kiadásainak a fedezésére. A csomagot a képviselőház már a múlt héten jóváhagyta.

A száztagú szenátus száz szavazattal fogadta el a csomagnak a törvényhozás két háza között egyeztetett és a képviselőházban már jóváhagyott végső változatát, amely George Bush elnök aláírásával várhatóan már a héten hatályba lép. Az elnök által februárban  benyújtott tervezetet a törvényhozás két, egyaránt republikánus párti többségű háza alapvetően nem változtatta meg.

Az összegből 75,9 milliárdot fordítanak az iraki és afganisztáni katonai műveletekre szeptemberig, a folyó pénzügyi év végéig. Az iraki és az afganisztáni háború és az újjáépítés, valamint a terrorizmus elleni nemzetközi harc kiadásai 2001 szeptember 11. óta a mostani pótköltségvetéssel összesen 300 milliárd dollárra emelkednek.

A New York-i és washingtoni terrortámadások óta ötödik pótköltségvetés 907 millió dollárt irányoz elő a dél-ázsiai cunami sújtotta területek újjáépítésére, 92 millió dollárt a szudáni  menekültek támogatására és 200 millió dollár segélyt a palesztinok számára. 

Az utóbbi célra Bush elnök 350 dollárt kért, a  kongresszus azonban csak 200 millió dollárt hagyott jóvá, és afelett sem a Palesztin Hatóság rendelkezne, ahogy azt az elnök akarta. Az  összegből 150 milliót amerikai segélyszervezeteken és emberbaráti csoportokon keresztül folyósítják, 50 millió dollárt pedig valójában  Izrael kap határátlépő állomások kibővítésére.

A csomaghoz olyan kiegészítést csatoltak, amely az ötven szövetségi tagállam számára egységes és szigorított szabályokat ír elő az autóvezetői jogosítványok kiállítására. A szövetségi államok máris berzenkednek a változtatás ellen.

A pótköltségvetés 592 millió dollárt hagy jóvá az új bagdadi nagykövetség  felépítésére, amely az Egyesült Államok legnagyobb nagykövetsége lesz. Bush elnök éppen kedden nevezte ki Zalmay Khalilzad személyében az új bagdadi nagykövetet. Az afganisztáni származású amerikai  diplomata 2003 óta Kabulban képviselte az Egyesült Államokat. Szenátusi megerősítése esetén Bagdadban a nemzeti hírszerzési igazgatónak kinevezett John Negroponte utódja lesz. (MTI)

Comments are closed.