Forrás: Magyar Hírlap

Izrael készül a békére

Radikálisan csökkentik a kötelező katonai szolgálatot Izraelben – jelentette be Saul Mofaz. A védelmi miniszternek meggyőződése, hogy a gázai kivonulás után javulni fog az ország biztonsága – ha nem is azonnal.

Izrael készül a békére: Saul Mofaz védelmi miniszter a Jediot Ahronot című lapnak nyilatkozva bejelentette, hogy a jövő évtől radikálisan csökkentik a kötelező katonai szolgálat idejét. A férfiak jelenleg három évig, a nők 21 hónapig szolgálnak a hadseregben, 2006-tól azonban csak öt-hét hónapig fognak. Mofaz már ki is jelölt egy különbizottságot, amely megvizsgálja a döntés végrehajtásának módozatait.

A védelmi miniszter szerint lehetővé kell tenni az izraeli fiatalok számára, hogy 22-23 éves korukra felsőfokú végzettséget szerezzenek. „Az elmúlt években a legtöbb jelentős tudományos felfedezés harmincévesnél fiatalabb kutatókhoz kötődik” – hangsúlyozta Mofaz. Nem döntöttek viszont még arról, pontosan hány hónap lesz a katonai szolgálat. Ez az ország biztonsági helyzetén is múlik – tette hozzá.

Az izraeli hadsereg jelenlegi létszáma a tel-avivi stratégiai intézet adatai szerint 631500 fő, közülük 445 ezer tartalékos. Az utóbbiak mozgósítására vonatkozó reformtervezetet a kormány már márciusban elfogadta, és még az idén a parlament elé terjeszti. Az izraeli közszolgálati rádió úgy tudja, hogy a jövőben a tartalékosokat csak sürgős esetben, illetve hadgyakorlatokra hívják be. Nem kötelezik őket arra, hogy rendszeresen szolgálatot teljesítsenek palesztin területeken, őrizzék a zsidó településeket, vagy részt vegyenek a határokon való őrjáratokban. A közkatonákat évente 14 napra hívhatják be, a tiszteket pedig 23 napos időszakokra, egészen negyvenéves korukig.

Ami az ország biztonsági helyzetét illeti, az Mofaz szerint javulni fog a nyárra tervezett gázai kivonulás után – ha nem is azonnal. A védelmi miniszter a közszolgálati rádiónak elmondta: heves viták zajlanak a kormányban arról, lerombolják-e a kivonulás után a telepesek házait. A terv támogatói szerint a távozó telepeseknek fájdalmas lenne figyelniük, amint a palesztinok birtokba veszik egykori otthonukat. A többiek azonban – így maga Mofaz is – úgy vélik, hogy a házak lerombolása nem lenne helyes, és veszélyeztetné a rend fenntartását biztosító katonák életét az immár ellenséges területen.

MH-összeállítás

Comments are closed.