Forrás: Magyar Rádió

A 6000 bori munkaszolgálatosnak a rézbányában, német felügyelet alatt jobb bánásmódban volt része, mint munka után a táborban, ahol a magyar keretlegények szadista kínzásaik várták őket. Hiteles vallomások hat évtized távlatából.

Sokunk számára Radnóti Miklós néhány évtizede hasonmás kiadásban is megjelent Bori notesze, és annak története jelenti a fő forrást a szerbiai rézbányában kényszermunkán lévők történetének megismeréséhez. A megrázó dokumentum természeténél fogva tényszerűen nem mindent mond el annak a 6000 embernek a történetéről, akik egy német-magyar gazdasági szerződés keretében rabszolgamunkát végeztek, merthogy a náci hadiiparnak nagyon kellett a réz.

A rettenetes történet 1943. közepétől 1944. szeptemberéig tartott és sokak számára a halálmenettel együtt járó öldöklésekkel ért véget. A borzasztó históriában talán az a legszégyenletesebb tény, hogy a túlélők tanulsága szerint a bányában német felügyelet alatt végzett kényszermunka nem volt olyan kegyetlen, mint a magyar keretlegények lágerbeli szadista kínzásai. Túlélő bori munkaszolgálatosok visszaemlékezéseit tartalmazza a Kényszermunka, erőltetett menet, tömeghalál címmel megjelent kötet.

A magyar kormányzat kereskedelmi megállapodásnak álcázva igyekezett valamelyest legalizálni 6000 ember kiszolgáltatottságát. A kormányzat bizonyos emberei úgy fogták fel, hogy ez is a végső megoldás része, 6000 emberrel most már nincs gond. Iszonyatos cinizmus. Kutatómunkája során Szita Szabolcs történész, a könyv egyik szerkesztője találkozott olyanokkal, akik ennek utánanéztek. Ilyen Andai Ferenc például, aki egy Amerikában élő túlélő, és készített egy olyan emlékezést, ami feltétlenül forrásértékűnek számít. Izraelben voltak többen, akik közül a történész találkozott is Jehuda Deutsche úrral, aki katonatisztként nagyon pontosan, alaposan igyekezett felderíteni a történteket. Óriási levelezést folytatott és sok mindent azokból is pontosított, amit eddig ismertünk, vagy akár a szépirodalomban megörökítettek, vagy az emlékezésekben. Olyan precizitással készült el ez a vizsgálat, ami tulajdonképpen kiegészíti a Gazsi József féle tanulmányt.

Szita Szabolcs teljesen egyetért azzal a megfogalmazással, hogy ez egy gazdasági szerződés volt; a hivatalos neve az volt hogy nyersanyag-kompenzáció, bori többletmunka erőért, vagyis Magyarország munkaerőt, többletmunkaerőt ad. Eredetileg a németek 13 ezer embert követeltek, de árnyalva a felelősség kérdését, voltak a magyar kormányban olyanok, akik ezt elutasították. Elsősorban Nagybaconi Nagy Vilmos vezérezredes helytállását és becsületes kiállását kell megemlíteni, aki azt mondta, hogy kérem én ilyen döntéshez tiszti bizottságot küldök ki, hogy állapítsa meg, helyes-e a döntés, hogy ennyi embert oda kiküldünk, és a tiszti bizottsági döntés jelentése alapján kiderült, hogy kérem, itt rabszolga módra kezelik – szó szerint ez van a jelentésben – a kiküldötteket, ezért nem javasolják a kontingens kiküldetését. A németek és nyilasok azonban hamarosan megbuktatták Nagybaconi Nagy Vilmost, és az utód, vitéz Csatai Lajos honvédelmi miniszter simán aláírta, beleegyezett ebbe, megindult a kiküldetés.

Ocsovai Gábor