Egy Izraelben feltalált chip segítségével ugrásszerűen nőhet a tévék képminősége. Egy herzliyai cég ColorPeak névre keresztelt processzora a tavalyi évben elnyerte a Popular Science magazin nagydíját a szórakoztató elektronika ígéretes újításai kategóriájában.
A készülék a hagyományos tévéjelekből a korábbi három (vörös, zöld, kék) alapszínekből képzett kép helyett a sárga és az enciánkék hozzáadásával öt színből állítja elő a látványt, amely így gazdagabb, élesebb és természetesebb lesz. Míg a jelenlegi tévék körülbelül az emberi szem befogadóképességének 55 százalékán működnek, addig az új processzorral felszerelt készülékek esetében ez az arány 95 százalék lehet. A processzorral világcégek készülékeiben találkozhatunk majd a közeljövőben.