Forrás: NépszavaElég gyorsan elfelejtettük a lövöldöző amerikai gyereket. A szokásos szófordulattal élve napirendre tértünk fölötte. Hogy mi a napirend? A közelmúltban például a parlamentnek eufemizált hordó feloszlatása a napirend, itt ebben a mi kis hydeparki demokráciánkban, amelyben bárki bármivel felléphet arra a csodaszép neogótikus hordóra.
Most éppen a népszerű, elegáns asszony gondolta úgy, hogy fellép és belekiabál a nyüzsgésbe és kültelki füttyögetésbe valami csalafintaságot, rutinja van az ilyesmiben, igazságügy miniszter korában már kuncogva kijelentette, hogy nem ért a focihoz. Afölött is napirendre tértünk. Pedig az nemcsak csalafintaság volt, hanem veszélyes és kártékony szemforgatás. Azt jelentette, nincs az a fajgyűlölő tombolás, ami ne élvezné az akkori kormány hallgatás által kinyilvánított beleegyezését.
Most én egy kicsit még szeretnék visszatérni ehhez a napirend előtti lövöldözéshez. Ott Amerikában meghalt néhány ember, köztük az, aki megölte őket, egy gimnazista korú gyerek. A gyerek neonácinak mondta magát, indián származású volt. Kisebbség, ezt így hívják mifelénk (talán ott is), hátrányos helyzetű, ha nem sértem ezzel Amerika önérzetét.
A mi liberális béközépünk teleháborogta a sajtót, miszerint legszentebb kincsünk a szólásszabadság, és az egyetemnek nincs joga csak úgy kitenni valakit a nézetei miatt (l. a hungarista lány esete). A mi liberális béközépünk, amely annyira szabadelvű, hogy legszívesebben térden állva pucolná ki Hitler csizmáját, úgy véli, nem kell ügyet csinálni az ilyen csipcsupp náci hőbörgésekből, megoldódik az magától.
Más liberálisok, akik nem a béközépen ülve buzdítanak, megpróbáltak rávilágítani bizonyos folyamatokra, világtörténelmiekre meg a mi sajátos részvételünkre e folyamatokban, hogy ugyanis hová vezetett a szabadság, egyenlőség, testvériség totális félreértelmezése, aztán következett a szokásos napirendre térés. Azaz lényegében abban maradtunk, hogy a mi ősi és végtelen szabadságunkat, valamint öröktől fogva létező függetlenségünket senki ne próbálja ostoba törvényekkel korlátozni. Mert itt mostanában semmi esély nincsen náci hatalomátvételre. Megjegyzem, a weimari köztársaság idejében sem volt. Mozgolódott persze egy hatalmi tébolyban szenvedő alak, de senki nem tartott tőle, minthogy a weimari alkotmányban nem volt engedélyezve a náci hatalomátvétel. Semmiféle diktatórikus hajlamú ember esetleges uralma sem volt engedélyezve alkotmányilag. Na jó, de akkor jött a világválság, most meg az teljesen kizárt. Aha. Akkor jó.
Ein Volk, ein Reich, ein Führer. Egy a tábor, egy a zászló… bocsánat, ez egy másik jelszó, az eredeti magyar fordítása: egy nép, egy birodalom, egy vezér. Ez azért nagyon jól hangzik, nem? Különösen egy kisebbséginek. Meg hogy a nép emelje föl a fejét, mert a német nép mindegyiknél különb, csak merjen nagyot álmodni… vagy valami ilyesmi. Ez nagyon jó! De ami a legfontosabb (és ez bizonyosan érthető az iskolázottság legalacsonyabb fokán is), mindezek érdekében lehet ölni, sőt szükséges, el kell pusztítani mindenkit, aki ennek a remek programnak az útjába merészel állni. Elsősorban a nemzetárulókat. Vagy valami ilyesmi.
Mennyit érthet egy gimnazista korú amerikai indián gyerek a náci ideológiából? A gyilkoláson kívül valószínűleg annyit sem, amennyit fentebb elősoroltam, semmi ezekhez hasonlót nem hallhat és nem olvashat törvényileg engedélyezett vagy legalább tűrt forrásokból. Egy amerikai igazságügy miniszter sikoltozva ébredne, ha egyszer azt álmodná, hogy mellébeszéléssel bátorította a gyűlölet bármilyen megnyilvánulását.
Mennyit érthet egy hátrányos helyzetű magyar kisebbségi a náci ideológiából? Valószínűleg ő sem sokat. Amerikai kollégájánál azért annyival többet, hogy ez a gondolkodásmód nálunk teljesen rendjén való, a szükséges tudnivalókat tartalmazó könyvek a könyvesboltban beszerezhetők, az okos manusok meg a sajtóban követelik az ő gyilkoláshoz való jogának elismerését. Ja, hogy azt tetszik gondolni, a liberális béközép nem ezt mondja? Dehogynem. A hátrányos helyzetű magyar kisebbségi ennyit ért belőle. Ha pedig kutatásra hajlamos elme – ne becsüljük le a magyar kisebbségit, végülis van neki például rádiója -, mit tapasztal jártában-keltében? Hogy kis kékszemű fiúcska a bajuszkája alá beledugja az ujját a szájába, ott fent az Ország Házában, és fütyül, mint a Csónakos A Pál utcai fiúkban, önfeledten és természetesen, ki akadályozhatja meg ebben? Hát nem egy jó arc? Csak lazán, elengedetten, mint amikor a homo erectus éppen leugrott a fáról.
De legfőképpen azért gondolhatja a hátrányos helyzetű magyar kisebbségi, hogy ölni kell, mert miután a legádázabb liberálisok kiálltak a nácik jogai mellett, egyetlen politikai párt sem nyilvánított véleményt. A kormányon lévő baloldal sem. Miniszterelnök és pártelnök éppúgy hallgatott, mint az ellenzék. Utóbbival kapcsolatban legyünk szélsőségesen jóindulatúak, és nevezzük eszmerendszerét zavarosnak, kapkodónak és kialakulatlannak, vegyük tudomásul, hogy a világ dolgaihoz való viszonyát pusztán a hataloméhség irányítja, ha egyszer szükség van náci érzelmű szavazóra, azt csak nem fogják elriasztani holmi elhatárolódással. Ez így is elég borzalmas, de lassan hozzászokunk, ilyenek, mit tegyünk, beleszagoltak az uralkodás mámorító illatfelhőjébe, többségük nem ért semmihez, soha nem dolgozott még, számukra ideális hely a parlament, ezt igazán nem nehéz belátni.
Hanem a másik oldalt folyamatosan nem értem. Félnek valamitől? Vagy nem tartják elég fontosnak a különféleképpen megnyilvánuló neonácizmus hivatalos elítélését és törvényi visszaszorítását? Politikai ellenféllé emelik a legsötétebb náci szövegeket mondó nagybajuszú önakasztásra buzdítót, ahelyett, hogy törvény által torolnák meg civilizált országban tűrhetetlen őrjöngését? Fejüket csóválják az újabban bocskaiban feszítő gerincbajnokon, miközben az lassan, ám biztosan goebbels-i mélységekbe süllyed? Tessék szíves lenni fölébredni, lehet, hogy ebben az országban rövidesen ölni fognak az egyik parlamenti párt jóváhagyó félrenézésének nyomán legalizált, a másik parlamenti párt által hirdetett eszmék következtében!
A politika piszkoskodásai jórészt egyszínűek, korrupció, kapzsiság, hivatali fölényeskedés, pöffeszkedés egyformán taszító, bármelyik oldalon tenyészik. De van egy jelentős különbség a két oldal között: az egyik nem hív és nem küld utcára gyerekeket, és nem buzdít a másik oldal kirekesztő gyűlöletére. Bármilyen dicséretes, mindkét tulajdonság passzív, cselekvéstelenségben nyilvánul meg.
Itt esetleg rövidesen ölni fognak, hátrányos helyzetű gyerekek vagy előnyös helyzetű felnőttek, az elszabadult hülyeség és felelőtlenség szólásszabadságnak nevezett torz képzetének nevében. Lehetne kivételesen megfelelő módon viselkedni, és például ezt a kérdést értékén kezelve, a kívánatos megoldásig napirenden tartani?
Benedikty Béla
A szerző rádiós szerkesztő
Benedikty Béla
