Forrás: Erec

40 évvel ezelőtt írták alá az első Izraeli-Német Együttműködési Szerződést. A jubileum alkalmából ünnepi koncertet adtak a Budapesti Festetich Palotában. A Német Nyelvű Andrássy Egyetem épületében a német és az izraeli nagykövetek beszédeit a “The Tel-Aviv Trio” fergeteges sikerű fellépése követte.

Emlékeztünk. Én jómagam arra a 178 rokonomra, akik ma nem lehetnek közöttünk, valamint azokra a zenészekre, akik helyett ma ez a három, modernkori Izraelben született tehetséges fiatal lépett fel. Bennük szólalnak meg azok, akiket nem védett meg a világ.

Ugyanakkor reménykedtem is, hogy ez az egyezmény és a biztos és stabil Izrael a biztosíték arra, hogy a történelem ne ismétlődhessen meg.

A klasszikus zenén keresztül mind a zsidó hagyományok, mind a német zenetörténelem megmutatkozott Beethoventől Edward Griegen keresztül Benjamin Yosupovig. A ráadásban ifjú izraeli szerzők művei csendültek fel.

Az eseménynek otthont adó intézményt, és a két nagykövetség kultúrattaséját, Bernd Gingert és Assaf Ichilevichet külön dicséret illeti.

Breuer Péter

Comments are closed.