Forrás: Magyar Hírlap

Harminc éve, 1975 május 6-án hunyt el Mindszenty József hercegprímás. Ebből az alkalomból közöljük Janek István történész, az MTA Történettudományi Intézete munkatársának tanulmányát

Mindszenty József mélyen átérezte a magyarok helyzetét Csehszlovákiában. Esztergomi palotájának ablakából naponta látta a túloldalon élő magyarok meghurcolását és jogtipró kitelepítésüket. Rendszeresen kapott jelentéseket a szlovákiai magyarok sérelmére elkövetett atrocitásokról. A hercegprímás, aki korábban tiltakozott a zsidók deportálása valamint a magyarországi németek és a civil hadifoglyok Szovjetunióba hurcolása ellen, a felvidéki magyarok kollektív büntetésének ezt a formáját sem tudta elfogadni, és megpróbált fellépni leállítása érdekében. Beadványokkal fordult a magyar és a csehszlovák kormányhoz, ezeken túlmenően pedig a nemzetközi sajtót is rendszeresen tájékoztatta az eseményekről. Úgy vélte, hogy a Szovjet megszállás miatt elnémított alkotmányos tényezők helyett neki kell szót emelnie minden jelentősebb magyarokat érintő ügyben. Tiltakozásának eszközei a körlevelei voltak, amelyeken keresztül híveit és papjait tájékoztatni kívánta.

Mindszenty Józsefet 1945. október 2-án Magyarország történelmének egyik legsúlyosabb időszakában avatták esztergomi érsekké. 1944 őszétől már érezhetővé vált, hogy a háborút követő európai újjárendezés a magyar nép egésze számára még a korábbi békefeltételeknél is kedvezőtlenebb hatással lesz. Nemcsak visszaállították a trianoni határokat, hanem az azokon kívül rekedő magyarság további sorsa is egyre kilátástalanabbá vált, mivel a megtorlás egész nemzetek, etnikumok ellen irányult. Az utolsó csatlóssá degradált Magyarország és a Kárpát-medencei magyarság támasz és védelem nélkül maradt a nagyhatalmak és a környező államok támadásai közepette.

Ezen sérelmesnek ítélt helyzetre Mindszenty József reagált a legérzékenyebben, és megpróbálta felhívni a világ figyelmét. Mindszenty a szlovákiai magyarok helyzetén akarva segíteni már hercegprímási kinevezése után egy héttel, körlevelet bocsátott ki. Első körlevelében 1945. október 15-én a csallóközi magyarok védelmére kelt. Ebben vázolta, hogy Szlovákiában több mint 900 éven keresztül békében éltek a szlovákok és a magyarok ősei. A felvidéki magyarok szenvedéseit megrázó módon írta le: “Beteg asszonyokat csendőrök visznek el ágyukból, tüdőgyulladásos öregekkel szemben nincs kímélet és maradás még orvosi bizonyítvány esetén sem. Okot nem mondanak, kihallgatás nincs. Sem bőrbaj, sem vérmérgezés, sem az új helyzetben szerzett gyomorfekély sem mentesít. Ártatlan csecsemők halnak meg internáló táborokban. Fegyveres csendőrök falvakban és városokban letartóztatnak szerzetesnővéreket és papokat, börtönbe vetik őket, vagy a fegyverszüneti szerződés által meghúzott új határok felé hajtják.” Kitért még arra is, hogy tudomása szerint a magyar szülőknek megtiltják, hogy magyar iskolába járassák gyermekeiket és a kitelepítéstől félve eszerint is járnak el. Mindszenty nehezményezte, hogy a magyar településeken ledöntötték a magyar szentek szobrait, az ottani magyarok vagyonát lefoglalták, egyesületeiket feloszlatták az üzleteken elhelyezett magyar feliratokat, összetörték, valamint a magyar plébániáikat is kifosztották. “Nemzedékek hosszú sorának öröme és szenvedése által megszentelődött családi szentélyeket feldúlnak és lakóit üldözött vadként hajtják el.” Mindszenty ugyanebben a körlevelében a felvidéki hívők és papok helyzetéről ezt írja: “A papok üldözése által meg akarják verni a pásztort, hogy elszéledjen a nyáj. És ez a nyáj a szerencsétlen magyar nép.” Az üldözések ellenére sok felvidéki pap kitartott hívei mellett, de a hatóságok fenyegetéseinek ők sem tudtak sokáig ellenállni.

Mindszenty fáradozásit a csehszlovákiai magyarság óriási rokonszenvvel és hálával fogadta. A Csehszlovákiai Magyar Nemzeti Tanács Országos Központja a szlovákiai magyarok nevében levelet küldtek Mindszentyhez. Ebben vázolták a kinti magyarok szenvedéseit és megaláztatásait. “A csehszlovákiai hivatalok az egész magyar kisebbséget törvényen kívül helyezték és minden elképzelhető eszközzel elpusztításukon dolgoznak. A mostani magyar kormány semmit sem tesz e törekvések ellen…” A hercegprímás válasz levelében türelemre és kitartásra biztatta szlovákiai híveit. Tiltakozott a magyarországi németek kitelepítése ellen is, mivel párhuzamot vélt felfedezni a csehszlovákiai magyarok kitelepítésével. Kifejti, hogy ha csak a bűnöseket büntetnék, hallgatna, de sajnos ártatlanokat is büntetnek. “Ne tegyünk olyasmit, amit a fegyverszüneti határvonalon túl, magyarokkal szemben elkövetőktől nemcsak felháborodással fogadtunk, de elviselhetetlennek is éreztünk… Ki tudja, hogy amit elkövetünk a folyó egyik partján, a másikon nem fordítják-e ellenünk.”-tette föl a kérdést Mindszenty.

A magyarországi katolikusok nevében 1945 nyarán még mint veszprémi püspök kérte a szlovák püspöki kart, hogy lépjenek fel a csehszlovákiai magyarüldözés ellen. Megkeresése tudomásunk szerint süket fülekre talált. Másodszor már mint Magyarország hercegprímása fordult a szlovák katolikus püspöki karhoz. Levelében arra kérte őket, hogy legalább egy nyilatkozatban ítéljék el a szlovákiai magyarok jogfosztását. A szlovák püspöki kar ennek hatására 1945. november 15-én egy emlékiratot intézett a csehszlovák kormányhoz melyben a csehszlovákiai magyarokkal és németekkel folytatott bánásmódot egyértelműen elítélték: “A keresztény érzéssel és népünk jó hírnevével nem összeegyeztethető, ahogyan némely beosztott szerv a németekkel, valamint a magyarokkal bánik.”-más konkrét lépést nem mertek tenni.

Miután Potsdamban, 1945-ben a magyarok egyoldalú, kollektív kitelepítésének gondolatát nem sikerült a nagyhatalmakkal elfogadtatni a csehszlovák kormánynak első lépésként legalább azt elakarták érni, hogy a felvidéki magyarokat kicserélhessék a Magyarországról önként távozni akaró szlovák nemzetiségűekkel. A potsdami értekezlet azonban nem teljesítette ezt a kérésüket, kötelező előírás helyett a két ország megegyezésére bízta a lakosságcsere megvalósítását. A csehszlovák kormány igyekezett olyan helyzetet teremteni, amellyel a magyarokat az ország önkéntes elhagyására bírják, a magyar kormányt pedig a lakosságcsere gondolatának elfogadására késztethetik. Fokozták a magyarellenes zaklatásokat (letartóztatások, bebörtönzések, internálásokat), nem kímélve az egyházi személyeket sem. A magyarság elleni zaklatások fokozódása azonban nem a lakosságcserébe való belenyugvás, hanem a tiltakozó akciók felé vitte a magyar kormányt, de jelentős sikert illetve változást nem sikerült elérniük.

A két ország közötti viszony a potsdami konferencia után 1945 decemberében enyhült, amikor is megindultak a tárgyalások a magyar és csehszlovák kormány között, melyek végül 1946. február 27-én az úgynevezett lakosságcsere egyezmény megkötéséhez vezettek. Az egyezményhez csatolt jegyzőkönyvben a csehszlovák kormány kötelezettséget vállalt arra, hogy felfüggeszti a szlovákiai magyarok kiutasítását, vagyonelkobzását és széttelepítését, segélyt juttat az állásaikból elbocsátott magyar ajkú állami és községi alkalmazottaknak. Az egyezmény értelmében a csehszlovák kormány jogot szerzett arra, hogy áttelepítésre kényszerítsen annyi magyart, ahány szlovák nemzetiségű magyar állampolgár önként Csehszlovákiába távozik. Mindszenty a két állam közötti lakosságcserét így kommentálta: “Azt mondják a csehszlovákok, hogy köztársaságuk területén nem akarnak más nemzetiségű polgárokat megtartani. De akkor ne akarják a területet sem megtartani, és adják is át azt a földet, amelyet magyarok laknak, azt a földet, amely közvetlenül határos a mai Magyarországgal, és hagyják őket saját földjükkel együtt visszatérni az ő régi magyar hazájukhoz, ami által megvalósul, hogy nem lesznek idegen nemzetiségűek, és nem kényszerülnek 700000 embert üldözni és zaklatni.” Mindszenty a lakosságcsere szerződés aláírása után 1946. április 29-én levélben fordult az angol külügyminiszterhez. Arra kérte őt, hogy az 1946. február 27-én kötött magyar-csehszlovák megegyezést töröljék, mivel annak határozatai ellentétben állnak az emberi jogokkal. Szóvátette azt is, hogy a megegyezés nem biztosítja a magyaroknak a kisebbségi jogokat. A magyarországi szlovákok helyzetét a következőképpen értékelte: “A magyarországi szlovákok, akik szétszórva élnek az elmúlt kétszáz év óta az országban, önként jelentkezhetnek a cserére, míg Szlovákia ősi magyar lakosait, akik egy néptömegben élnek és életlehetőségeik birtokában vannak, Szlovákia elhagyására kényszerítik, hogy helyet készítsenek a magyarországi szlovákoknak.” Az egyezmény tartalmát elítélte, amely szerinte kibúvókat adott Csehszlovákiának a szerződésen túli áttelepítésre, és merényletnek tartotta azt az egész magyar néppel szemben, mivel az újonnan betelepülőkkel az összefüggő magyar etnikai területeket tönkreteszik. Mindszenty a két állam közötti lakosságcsere megállapodás érvényességét nem ismerte el, mivel szerinte az abban foglaltak erkölcstelenek voltak és ellentétben álltak a természeti törvényekkel és az alapvető emberi jogokkal. A saját és a Magyar Püspöki Kar nevében arra kérte Nagy Ferenc magyar miniszterelnököt, hogy semmisítsék meg a prágai szerződést, mivel az ellentmond a párizsi szerződésnek. Továbbá tiltsák meg a lakosságcserét, valamint érjék el, hogy biztosítsák a kisebbségi jogokat az egyház, az oktatás és a polgári élet tekintetében Csehszlovákiában.

1946. október 28-án Mindszenty József körlevélben fordult a magyarországi hívekhez, melyben fenntartásait hangsúlyozta a csehszlovák kormány azon kijelentésével kapcsolatosan, mely szerint a magyarok kitelepítése “udvariasan fog történni” és nem úgy, ahogy Hitler bánt a zsidókkal, vagy a török kormány az örményekkel. Mindszenty szerint: “lehet -e azonban egyáltalán emberségesnek mondani azt, hogy kétszázezer embert így elszakítsanak földjétől, melyen ősei is mindig laktak, és teljes bizonytalan életkörülmények közé vessenek, amikor kényszerítik őket, hogy elhagyják temetőiket, ahol elhunyt őseik hamvai nyugszanak, elhagyják ingóságaikat, melyeket a maguk és sok nemzedék munkájával szereztek, hogy ezeket most az őket kiüldözők könnyű zsákmányaként hátrahagyják.” Mindszenty Truman elnök az Egyesült Nemzetek ülésén, 1946. október 24-én mondott beszédének alapelveit tartotta a Magyarország és Csehszlovákia közötti megbékélés jövőbeli alapjának. “Az igazi béke nem lehet tartós, ha a békét nem arra alapozzák, hogy igazságot adjon mindenkinek. Igazságot a kicsi és nagy nemzeteknek és igazságot minden egyes embernek.”

Mindszenty 1946. október 23-án levélben fordult Gyöngyösi János magyar külügyminiszterhez, amelyben a magyar diplomácia tevékenységével kapcsolatos fenntartásait hangsúlyozta a szlovákiai magyarok ügyében. Gyöngyösi válasza 1946. október 28-án érkezett meg hozzá. Mindszenty szemrehányását a lakosságcsere megkötése miatt Gyöngyösi visszautasítja és magyarázatul azt hozza, hogy azt a szövetséges nagyhatalmak sugalmazására, mindenek előtt az Amerikai Egyesült Államok határozott ajánlására és sürgetésére kötötte meg. Gyöngyösi levelében rávilágított arra a momentumra is, hogy az amerikai kormány írásban is közölte vele azon nézetét, amely szerint a csehszlovákiai magyarok, mint egy népcsoport tagjai, a kollektív felelősség alapján nem távolíthatók el, azonban nem emelt kifogást az ellen, hogy egyéni elbírálás alapján a fasiszta bűnösöket eltávolítsák. Mindszenty azon javaslatát, hogy a lakosságcsere egyezményt mondják föl, Gyöngyösi egyenesen károsnak és veszedelmesnek tartotta a magyar érdekekre nézve.

Mindszenty 1946. november 29-én beutazási engedélyt kért Csehszlovákiába. Előzetes terve szerint hivatalos egyházi ügyekről akart egyeztetni Prága katolikus érsekével, emellett kihallgatást kért Eduard Beneš elnöktől, akinél közbenjárni szándékozott a magyarok ügyében. Kérvényére hosszabb időn át semmilyen választ sem kapott, ekkor fordult Josef Beran prágai érsekhez, akinek közbenjárására a csehszlovák külügyminisztérium 1946. december 21-én azt a választ adta, hogy csak olyan feltételekkel kaphatja meg a beutazási engedélyt, ha vállalja, hogy csak egyházi ügyeket intéz és nem tesz politikai észrevételeket Csehszlovákia belpolitikai lépéseivel kapcsolatosan. Mindszenty a Magyar Kurir munkatársának adott interjújában így kommentálja a vízum körül kialakult botrányt: “…ki akarnak térni az elől, hogy az emberisség nevében esdő szóval közbenjárhassak a közel 200000 magyar főnyi magyar tömb érdekében. Nem akarták, hogy lássam a fegyveres erővel megbontott Csallóközt és a Sziléziában rabszolgasorsra szétszórt, minden emberi jogból, vagyonból, kultúrából, otthonból kifosztott magyarokat, köztük az előrehaladott terhességben, szülési vajúdásban levő, szoptatós anyákat, öregeket, súlyos betegeket és apró gyerekeket…” A csehszlovák külügyminisztérium azt a nézetet vallotta, hogy Mindszenty Józsefnek, mint magas egyházi tisztséget betöltő embernek nem kellene bekapcsolódnia a magyar politikai körök által gerjesztett Csehszlovákia ellenes tevékenységbe. Az okfejtésük szerint, ha megadják a vízumot Mindszentynek, akkor ezt a magyar propaganda számára győzelemként lehetne elkönyvelni. A prágai vezetés Mindszenty kérelmét elutasította, mert személyében a magyar revizionizmus és a Csehszlovákia elleni propaganda egyik vezetőjét látták. A vízum kiadásának megtagadásával meg akarták akadályozni, hogy tiltakozzon a felvidéki magyarok érdekében a prágai kormánynál. A csehszlovák vezetés lehetetlennek tartotta, hogy ha már a hercegprímás Prágában jár, ne érdeklődjön az ottani magyarok helyzete felől és ne próbáljon tárgyalásokat kezdeményezni. Utazási szándékának kinyilatkoztatásával annyit azonban elért, hogy a kitelepítésre szánt magyarok sorsával ismételten foglalkozott a magyar sajtó és a világ közvéleménye is.

1946. december 21-én Mindszenty a magyar katolikusok nevében kiáltványt fogalmazott meg, ebben vázolta a magyarok újabb szenvedéseit és Csehszlovákia szemére vetette, hogy az üldözi a magyarságot országhatárain belül annak ellenére, hogy ennek az államnak a “…zászlajára a szabadságot és egyenlőséget jelentő demokráciát írták”. Mindszenty az egész katolikus papság és a hívek nevében is kérte az igazságos eljárást és kifejtette, hogy ő nem kíván más állam belső kormányzati ügyeibe beleszólni. Kérte a magyar kormányt, hogy tegyenek lépéseket a csehszlovákiai magyarok szenvedéseinek enyhítésére. Kiáltványában megjegyezte, hogy ha az üldözöttek nem magyarok volnának, akkor is felemelné szavát, mivel az emberi jogok súlyos megsértéséről van szó, amit a katolikusok nem tudnak szó nélkül hagyni. Kérte a nagyhatalmakat, hogy állítsanak fel egy független nemzetközi bíróságot, amely a tényeket tárgyilagosan feltárná az Egyesült Nemzetek Szövetsége számára, így azok közbeléphetnének. A hercegprímás, hogy hatásosabbá tegye segélykérését és érzékeltesse a helyzet komolyságát, még S.O.S. jelzéssel is ellátta levele végét.

Mindszenty beadványait és tiltakozásait a csehszlovák politikai vezetés teljesen figyelmen kívül hagyta. Fellépése eredményeként azt tudta elérni, hogy a világ közvéleménye tudomást szerzett a csehszlovákiai magyarokkal szembeni túlkapásokról, és ennek révén meggátolta, hogy még szélsőségesebb atrocitásokat kövessenek el a végrehajtó közegek. A szlovákiai magyar katolikus hívek hálásak voltak Mindszenty József közbenjárásáért, bizakodással töltötte el őket, hogy főpásztoruk is közbenjár érdekükben. A törődése lelki és reménybeli vigaszt, valamint hitet adott a híveknek.

Janek István

Comments are closed.