Forrás: NOL

Munkatársunktól, 2005. május 10. 00:00

Kép: REUTERS – Eric Draper A világ legjelentősebb államainak vezetői álltak tegnap a moszkvai Vörös tér dísztribünjén, hogy fogadják az orosz katonák tisztelgését, amellyel megemlékeztek a második világháború európai szakasza lezárásának hatvanadik évfordulójáról.

Vlagyimir Putyin elnöknek, a házigazdának az esemény alkalmat adott rá, hogy a Nyugattal egyre feszengőbbé váló viszonyát (amit az orosz demokrácia foghíjassága váltott ki) javítsa. Szigorú biztonsági intézkedésekkel tartották távol az esetleges (csecsen) terroristákat a nagyszabású eseményről, amelyen két- és többoldalú találkozókat is tartottak. Ezeken a terrorizmusról és Észak-Koreáról beszélgettek, továbbá a közel-keleti “kvartett” részvételével Izrael gázai övezeti kivonulásáról fogadtak el felhívást. Putyin fővendége, Bush amerikai elnök tegnap délután már Grúziába érkezett. (A grúz elnök nem fogadta el Putyin meghívását). Hu Jintao kínai és Chirac francia elnök mellett ott volt a legyőzöttek képviseletében Schröder német kancellár, valamint Koidzumi japán miniszterelnök. Magyarországot Mádl Ferenc államelnök képviselte. A balti államok vezetői, kivéve a lett elnöknőt, bojkottálták a moszkvai ünnepségeket.

Comments are closed.