Forrás: Magyar Hírlap

Ahol előkerülnek a rasztafrizurás, ördögbotos csávók, ott előbb-utóbb valami nem fog történni

Ők nem a Lel­ki­is­me­ret 88

el­len­tün­tetői

fo­tó: Soós MilánAhol előkerülnek a rasztafrizurás, ördögbotos csávók, ott előbb-utóbb valami nem fog történni, és nincs ez másképp a Margit-szigeten sem, ahová a Kendermag Egyesület meghívására érkeztek az érdeklődők, hogy Korai Öröm zenekart hallgassanak és Hajós Andrást nézzenek.

A környezettudatos tudósító (magamat fényezem, ha valaki nem azonosított volna be) kerékpárral érkezik, kellemesen levegőzteti tüdejét, és közben a kivonult rendőrségi gépjárműveket próbálja szemrevételezni, melyek annyian vannak, mint MSZP-ben a szociáldemokraták vagy még többen.

A tüntetőket, kik a büntetés ellen tüntetnek éppen, diszkrét kordonok között vezetik el a helyszínre, melyet kettős körítéssel biztosítottak, nehogy a felhevült nemezelők ismételten megzavarják a szólás szabadságát. Aki rosszalkodni akar, azt nem engedik be, például visszafordítanak a rend őrei a bejárattól egy felhevült nyugdíjast, mert csillogó szemmel kísérli meg jelenlétével emelni a rendezvény fényét. Kicsit arrébb, a platánok alatt a Lelkiismeret 88 aktivistái gyülekeznek, pár kopasz szakmunkással kiegészítve, míg az Árpád híd felőli sétány bejáratánál Pettkó András ácsorog, és eperfagylaltot osztogat az érkezőknek. Nem akarom elkeseríteni az MDF-et, de Pettkó Andrással nem lehet választást nyerni, viszont tök jól mutatna valamelyik egész estés animációs filmben mint mellékszereplő.

Kapok tőle fagylaltot, megvárom, amíg lefotóznak minket, és csak azután mutatkozom be neki, hadd örüljön.

Hajós András bevezetője szépen szerkesztett, szellemes megnyilatkozás, még így, negyvenkettedszer is hallgatható, bár annyira már nem izgulok, hogy mi lesz a vége. Jön a Korai Öröm, én szeretem, népzenei elemeket is bedolgozó urbánus folyamatzene, ideális társ egy Margit-szigeti délutánhoz.

Elég sokan vannak az érdeklődők, békés, elnyúlós az egész, mindenki kiélvezi a ki-kibukkanó Nap fényét, heverészik, henyél, elvannak rendesen az emberek, semmi feszültség, csak a nyugalom.

Büntetni rossz, megelőzni jó.

Kutyák futkosnak, a csak kutyákra jellemző üdvözült mosollyal, mintha minden rendben lenne, ami kutyaszempontból igaz is lehet.

Távol maradnak ezúttal is a terepjárókba kényszerített vállalkozók, akik fenntartják a magyar kokainpiacot, mint ahogy a nyugtatóra olcsó sört iszogató háziasszonyok is inkább otthon nézik a Dallast, illetve, ami helyette van ilyenkor.

A kordon sarkában, a bejáratnál néhány tüntetésfüggő, betanított polgár szájal, kiképzésük jól sikerült, például egyáltalán nem zsidóznak. Látom magam előtt az eligazításukat, ahogy felkészültek a nagy napra: Feri bácsi, aztán ahogy megbeszéltük, semmi zsidózás, meg vagyok értve?!

Van helyette mocskos SZDSZ, ami azonos a Kendermag Egyesülettel, némi magyarbálintozás, ami érdekes, de hol marad a tűz?! – kérdezhetném az énekessel, ám nem kérdezem.

Elég sokat gondolkodtam őseink különös szokásán, a hátrafelé történő nyilazáson, és most úgy érzem, megtaláltam a megoldást. Nem az ellenség megtévesztésére alkalmazták ezt a furcsa eljárást, hanem saját táboruk megritkítására. Azért nyilaztak hátrafelé, hogy lelőjék, aki mögöttük áll, aztán ráfogták a besenyőkre.

Amikor elindulok a lapzárta felé, Pettkó András még boldogan nyilatkozik, a kopaszok morózusan ülnek a platánok alatt. A Korai Öröm zenél, a kutyák mosolyognak.

Para-Kovács Imre