Népszabadság Online, 2005. május 8. 16:41
Bécsben tartották meg a kontinensen élő palesztinok harmadik európai tanácskozását.
Az ENSZ és az EU közbenjárását kérték az Európában élő palesztinok szervezetei azért, hogy Izrael szüntesse be a palesztin területeken a telepek és a biztonsági fal építését.
Berlin és London után a hétvégén Bécsben tartották meg a kontinensen élő palesztinok harmadik európai tanácskozását, amelyen 21 országból vettek részt képviselők. A konferencián arra kérték a nemzetközi közösséget, ismerje el, hogy a palesztinoknak joguk van visszatérni hazájukba.
Az osztrák tömegtájékoztatás beszámolója szerint Abdallah Rohani, a Palesztin Nemzeti Tanács politikai bizottságának elnöke leszögezte, hogy a palesztinok Mahmúd Abbász elnök vezetésével az úti tervként ismert nemzetközi közel-keleti béketerv megvalósításáért szállnak síkra.
A nyilatkozó kiemelte, hogy Izraelnek is teljesítenie kell az úti tervből származó kötelezettségeit. Emlékeztetett arra, hogy a terv szuverén és életképes palesztin állam megteremtésével számol a Jordán nyugati partján és a Gázai övezetben.
Reményét fejezte ki, hogy Izrael halogatás nélkül kivonul a Gázai övezetből. Elmondta, hogy a bécsi tanácskozással meg akarták erősíteni a palesztinok jogát a hazájukba történő visszatérésre, valamint hitet akartak tenni Izrael és Palesztina két államként történő békés együttélése mellett.
(MTI)