Forrás: Népszava

Úttörő feladatra vállalkozott az Magyar Állami Népi Együttes. Májusban új-folklór műsorral lép színpadra, melyben a magyar romantika korszakának nemzeti megújulási mozgalmát idézi fel. A nyolc alkalommal bemutatott előadásokon a tánc mellett a zene is hangsúlyos szerepet kap. A műsor a nemzeti tánc kialakulásának és szájhagyományban való továbbélésének állít emléket. Ekkoriban a különböző régiók eltérő hagyományai felett álló ‘közös nyelv’ kidolgozásán fáradoztak a művészek.

Az előadás első részében régies táncokat mutatnak be – ugrós, vonulós, páros táncok, katonatáncok, ‘palotás’. A második részben a ‘csárdás’ kerül a középpontba, melynek hatása a mai napig érezteti hatását mind a magyar, mind a szomszéd népek táncművészetében.

‘Új generáció’ – ez a mottója az idén is megrendezésre kerülő Kassai téri orgonaesteknek. A már elismert orgonaművészek mellett a fiatal tehetségeknek is bemutatkoznak. Az első koncert május 8-án lesz, Gesztesi-Tóth László előadása egyben lemezbemutató is. A franciaországi tanulmányainak lezárásaként a lyoni Szent Ferenc Templom világhírű orgonáján készítette el CD-je anyagát, melyet most Magyarországon mutat be. Őt május 22-én Fassang László követi, aki a Calgary-i és Chartres-i nemzetközi orgonaversenyek nagydíjasa. Különleges hangverseny lesz, mert a művész a közönség által megadott témákra fog improvizálni.

Elhunyt Augusto Roa Bastos paraguayi író, aki a latin-amerikai irodalom egyik legnagyobb alakja volt. Az író legismertebb műve a magyarul is megjelent Embernek fia, amely Paraguay szegényeinek és elnyomottainak küzdelméről szóló novellákat tartalmaz. Életének nagy részét száműzetésben töltötte, először Argentínában, majd Franciaországban és Spanyolországban. 1982-ben, amikor hazalátogatott, Alfredo Stroessner diktátor családjával együtt kiutasította, és megfosztotta állampolgárságától, csak 1989-ben térhetett vissza újra. Megkapta a Cervantes-díjat is, mely a spanyol nyelvű országok legtekintélyesebb irodalmi elismerése. Halála miatt háromnapos állami gyászt rendeltek el az országban

Hulladékból épült szoborral szeretnék ráirányítani brit környezetvédők a lakosság figyelmét a szemét újrafelhasználásának fontosságára. A hét méter magas szobrot három tonna hulladékból építették, többek között mosógépek, hűtők, számítógépek feleslegessé vált alkatrészei voltak a különleges alkotás alapanyagai.

Izraeli író kapta idén a Goethe-díjat Amos Oz személyében. A békeaktivistaként is híres alkotó írásai mellett ‘erkölcsi felelősségvállalása miatt’ kapta meg az elismerést. A magyarul is megjelent levélregény, A Fekete Doboz harminc nyelven jelent meg világszerte. Legutóbbi könyve, amely egy család három generációját mutatja be az 1940-es, 1950-es évek Jeruzsálemében, bestseller lett. Oz írói munkássága mellett központi szerepet vállal az izraeli békefolyamatokban is. Nemcsak hazájában ismerték el író és béketeremtő tevékenységét, 1992-ben a Frankfurti Béke Díjat is neki ítélték.

Magyar-holland alkotás nyert dokumentumfilm kategóriában a Robert de Niro alapította Tribeca Filmfesztiválon. A Forgács Péter rendezte alkotás a spanyol polgárháborúról szól, és arról, hogy itt az ideje árnyaltabban, emberi történeteken keresztül szemlélni a történelmet. A fesztivál díjazottjai között van egy hazájában, Kínában betiltott film is: a Stolen Life című alkotás egy kínai rendezőnő, Li Shaohong munkája. A film egy főiskolás lány szerelmének, csalódásának, útkeresésének története. Robert de Niro a 2001. szeptember 11-i terrortámadás után döntött úgy, elindítja ezt a fesztivált, hogy ‘újjáélessze’ Manhattent.

Kortárs Összművészeti Fesztivál lesz Veszprémben május 24-től, hat napig hat helyszínen. Több mint száz művész lép majd a közönség elé. A táncművészet kedvelői Frenák Pál Társulatának Fiúk előadásán túl találkozhatnak Bozsik Yvette, Ladányi Andrea és Kun Attila táncművészekkel is. Zenei programokból sem lesz hiány, fellép többek között Lajkó Félix és zenekara is. A fesztiválzsűri elnöke Jancsó Miklós lesz. A hatnapos rendezvény költségvetése 13 millió forint lesz, de a szervező Pannon Várszínház vezetője elmondta, sok művész nem kért fellépti díjat, sőt utazását, szállását is maga fedezi.

Bezárhatja kapuit a legendás New York-i CBGB klub. Az anyagi gondokkal küzdő tulajdonosnak a bérleti díj kifizetésekor akadtak nehézségei, mivel az ingatlan tulajdonosa negyven ezer dollár helyett százezret kért a bérleti díjért. Az augusztusban lejáró szerződésig mindenképpen nyitva tart a klub, és sok zenész felajánlotta, hogy szívesen szerepelne egy segélykoncerten, amely megmenthetné a kultikus helyet. A harminckét éve létező CBGB-ben olyan zenekarok mutatkoztak be, mint a Blondie, a Talking Heads vagy Patti Smith. http://www.petitiononline.com/landmark/petition.html honlapon minden érdeklődő aláírhat egy támogató-petíciót.

Könyvosztást szervezett a venezuelai elnök Hugo Chavez. Caracas közterein több ezren juthattak hozzá a Don Quijote rövidített kiadásához. Összesen egymillió példányt osztottak szét a lakosság, iskolák és könyvtárak között. Az Egyesült Államok imperializmusa és a fejlődő országok elnyomás ellen harcoló elnök azt mondta egy televíziós beszédében a nézőknek, hogy töltekezzenek fel ‘ennek a hősnek a szellemével, aki az igazságtalanság ellen és a világ jobbításáért harcolt’. Az ellenzékiek szerint, akik ‘Bolond’-nak nevezik az elnököt, a lázálomban élő lovag története tökéletesen illik Chavez-hez.

Comments are closed.