Forrás: Népszava

Párbeszédet kezdeményez az MSZP Baloldali Tömörülés Platformja, hogy a magyar társadalom a felszabadulás napjaként értékelje május 9-ét, a második világháború európai befejezésének napját. Erről Kiss Péter kancelláriaminiszter, a platform vezetője beszélt. Egy sajtóbeszélgetésen fontosnak nevezte, hogy a rendszerváltás lezárásaként konszenzus alakuljon ki ebben a kérdésben.

Kerekasztalbeszélgetéseken, fórumokon igyekeznek a ‘gondolati hátterét’ biztosítani annak a parlament előtt álló törvényjavaslatnak, mely május 9-ét Európa Nappá nyilvánítaná. Kiss Péter szerint ez a nap az európai egység kiindulópontja, a rasszista, antiszemita nézetekkel nézettel való szembenállás jelképe is. A Baloldali Tömörülés vezetője kitért arra is, hogy, hogy Gerhard Schröder német kancellár Vlagyimir Putyin orosz elnökkel közösen adott interjújában a felszabadulás napjának nevezte május kilencedikét.

Az MSZP Baloldali Tömörülés Platform állásfoglalása emlékeztet arra, hogy 1985 óta az unió tagállamaiban május 9-én ünneplik az Európa Napot. Nem véletlen, – áll a dokumentumban- , ‘hogy éppen a győzelem Napján – 1950. május 9-én – Robert Schuman francia külügyminiszter megteremtette az Európai Unió alapjait, amikor baráti jobbot nyújtott a demokratikus Németországnak’. A platform szerint ‘a politika egyetlen emléknapot sem sajátíthat ki. Persze, ehhez végre el kellene sajátítani az emlékezés kultúráját’.

Népszava-információ

Comments are closed.