Forrás: Heti Válasz

Dr. Mádl Ferenc köztársasági elnök

EXCELLENCIÁS ASSZONYOM! Őszintén köszönöm levelét, amelyben megosztja velem nézeteit arról, hogy Lettországnak mint az Európai Unió és a NATO tagjának államfőjeként milyen megfontolásokkal vesz részt a II. világháború európai befejezésére emlékező moszkvai ünnepségen. Azt hiszem, csak elismerés illetheti felelősségteljes döntését. Gondolataiban a lett nép drámai sorsa tükröződik.

A balti államok történelmében a XX. század tragikusan ellentmondásos időszak. Előbb lehetőséget kaptak a nemzeti újjászületéshez, majd az újabb háború küszöbén elvesztették szuverenitásukat. A Szovjetunióba olvasztásuk a Ribbentrop-Molotov-paktummal kezdődött, hogy tengernyi szenvedés után, a II. világháború befejezését követően is folytatódjék. A lett népnek is el kellett szenvednie a sztálini diktatúra hosszú évtizedeit. Csak az 1990-es fordulat hozta meg számára azt a szabadságot, amely minden népnek elidegeníthetetlen joga, és amelynek együttműködésben való birtokba vétele Közép- és Kelet-Európa, benne a volt Szovjetunió népei számára új világot ígér.

Sajnos, ez a történet másként kezdődött. Az Európát lángba borító német nemzetiszocializmus egy sok évszázados, humanista kultúrát fenyegetett megsemmisítéssel. Ezt a diktatúrát és eszmerendszert csak irtózatos szenvedések árán, fegyveres erővel lehetett megsemmisíteni. Ez a szövetségesek történelmi érdeme, és ebben a Szovjetuniónak meghatározó szerepe volt. Sohasem felejtkezhetünk el arról az áldozatról, melyet a Szovjetunió népei ezért a győzelemért hoztak. E hősies teljesítmény tiszteletére gyűlnek össze a világ vezető politikusai 2005. május 9-én Moszkvában. Az, hogy a közös győzelmük után egymásnak feszülő nagyhatalmak együtt ünnepelnek, az emberiség közös érdekeit fejezi ki. Azokét is, akiknek a győztesek csapásait ártatlanul is el kellett szenvedniük.

Átérezve a levelében írtakat és tisztelettel adózva a lett nép szabadságküzdelmének, válaszomban a magyar történelem speciális lapjairól kell röviden szólnom.

A magyar hadsereg Németország oldalán vett részt a háborúban. 1941-ben megtámadta a Szovjetuniót, s ennek történelmi felelősségét viselnie kellett. Tragikus volt ez azért, mert a magyar és az orosz nép és kultúra kapcsolatának sok fényes fejezete volt. Ahhoz, hogy ezekre emlékezhessünk, nyíltan kell beszélnünk a fájdalmas összeütközésekről is. Az emlékezésben a teljes igazság jegyében, kivétel nélkül mindenkinek le kell vonnia a saját bűneire vonatkozó következtetéseket. Ezért Magyarország megköveti mindazokat, akiknek szenvedéseket okozott, megköveti az áldozatok emlékét.

A rossz oldalon harcoló, súlyos bűnöket elkövető magyar állam legyőzetése utóbb Magyarországon is ellentmondásos érzéséket váltott ki. Örültünk annak, hogy egy embertelen, százezrek életét követelő diktatúra véget ért, hogy befejeződött a háború. Örültünk annak, hogy felszabadult az ország és azok a további százezrek, akiknek életét a vészkorszak fenyegette. Úgy hittük, hogy a nép a fasiszta diktatúra felszámolásával megkapta a szabadság esélyét. Ezért május 9-én Magyarország azt a győzelmet ünnepelheti, amelyet egy embertelen, agresszív és gyilkos diktatúra felett aratott az emberiség, és amelyben – a háborúban és holokausztban – a magyar nép százezrei szenvedtek ártatlan halált.

Láttuk és látjuk, hogy amikor diadalmas hadseregekre, sorsdöntő csatákra, hősies erőfeszítésekre, világtörténelmi horderejű győzelmekre emlékezünk, ezek mögött tengernyi emberi tragédia és mérhetetlen szenvedés tornyosul. Ezért emlékezünk őszinte tisztelettel a Szovjetunió, a szövetségesek és mindazon nép katonáira és hőseire, akik valamelyik hadsereg vagy ellenállási mozgalom tagjaként életüket áldozták a fasizmus és a nácizmus legyőzéséért.

Jelcin elnök a magyar országgyűlés előtt 1992-ben megrázó erejű beszédet mondott. Az 1945 után történteket így jellemezte: “az egyik ideológiát és erőszakot felváltotta egy másik”. Valóban: a történelem és a politikai erőviszonyok úgy hozták, hogy a háborút követően a szovjet érdekszférába került országoknak nem adatott meg a demokratikus fejlődés lehetősége. A pártállami diktatúra embertelensége uralkodott el. A Szovjetunió népei, beleértve a vezető szerepet betöltő orosz népet is, ugyanolyan áldozatai voltak ennek, mint azok, akik a háború után kerültek a szovjet érdekszférába. A háború után több százezer ártatlan magyar állampolgárt hurcoltak el szovjet lágerekbe. A szovjet megszállás az országban a kommunista diktatúra olyan elnyomó rendszerét segítette eluralkodni, amely megszüntette a személyi és vagyonbiztonságot, fölszámolta az alapvető állampolgári jogokat.

Magyarország népe e rendszer ellen kelt föl 1956-ban. Forradalmát a szovjet túlerő vérbe fojtotta. Mindannyiunk számára emlékezetes marad Jelcin elnök már idézett beszéde, amelyben fejet hajtott 1956 minden áldozata előtt. Bizonyosnak kell lennünk abban, hogy az orosz demokrácia és a többi új demokrácia is lesz olyan erős, hogy őszinte emlékezésben őrzi emléküket és megköveti mindazokat, akik miattuk a kommunista korszak áldozatai lettek.

Tizenöt éve, a régió népeinek ellenállása és a diktatúrák összeomlása után valóban felszabadultak a sokat szenvedett milliók. Az 1945-ös győzelem csak ekkor, 45 évvel később lett igazán az övék.

A múltra igazul emlékezni, fájdalmát katarzissá, a jelenben megbocsátó békévé oldani és közös európai jövőnkhöz harmóniát építeni, ez most a dolgunk. Ezt a jövőt csak közös akarattal lehet formálni. Orosznak, angolnak, franciának, magyarnak, lettnek és minden európai népnek közös akaratával. Moszkvában nemcsak a múlt, hanem a jövő jegyében kell ünnepelnünk.

Excellenciás Asszonyom!

Üdvözlöm döntését, amellyel a május 9-i ünnepségen való részvétel mellett határozott. Magam is ott leszek azok között, akik fejet hajtanak az áldozatok emléke előtt.

Engedje meg, hogy nagyrabecsülésemről újólag biztosítsam.

Comments are closed.