Öt kontinens közel hetven fiatal filmese töltött el egy hetet az alig 26 ezres Maros-parti településen, Makón április 18-23 között. A közönség olyan hazai művészekkel is találkozhatott az egy hét alatt, akik egyébként igen ritkán fordulnak meg egy kisvárosban.
Április közepén kamerás fiatalemberekkel találkozhattak a makóiak városuk utcáin. Ami megszokott látvány Budapesten, Bécsben vagy Berlinben, az nagy érdeklődést vált ki egy alig 26 ezres magyar kisvárosban. Nem minden helybeli tudta ugyan, hogy milyen rangos eseménynek ad otthon Makó, de akik tudták, szívesen vettek részt a programokon: az események jó része telt ház előtt zajlott a város kultúrcentrumában, a Hagymaházban. Az iskolásokat tanáraik előszeretettel vitték órák helyett a vetítésekre, különösen, hogy ezeken az alkalmakon Szántó Erikával, Nagy Marcellel, Dóra Bélával vagy Koltai Lajossal beszélgethettek a tanítványok. Hiszen nemcsak filmvetítésekre kell gondolni, a társművészetek olyan nagyságai látogattak el Makóra, akiknek egyébként ritkán van idejük vidéki kisvárosokba járni.
– Hogyan győzi meg mégis az alig tucatnyi fiatalból álló Makói Videó és Művészeti Műhely ezeket az alkotókat arról, hogy Makón a helyük?
– Kezdetben filmjeink beszéltek helyettünk, a személyes kapcsolat később alakult ki – mondja erről Czibolya Kálmán, fesztiváligazgató, a műhely vezetője. – Mi itt, Makón nem tudjuk olyan városok lehetőségeivel felvenni a versenyt, mint például Berlin, Hannover. Makó és a makói műhely épp a kicsiségével, emberi léptékével hódít. Hiányosságainkat szeretettel, odafigyeléssel igyekszünk pótolni. Bizonyára nem véletlen, hogy kanadai, dél-koreai és libanoni filmesek is eljönnek hozzánk.
A fesztivál rangját hivatalos részről Tóth Erzsébet, a Magyar Mozgókép Közalapítvány főtitkára és Harsányi László, a Nemzeti Kulturális Alap elnöke emelte. A fővédnökséget Bozóki András vállalta, illetve levélben kívánt jó munkát Gyurcsány Ferenc miniszterelnök.
– Minden Kálmánon múlik – mondja Nagy Orsolya videó- és képzőművész, aki Hollandiából hozta el munkáit a fesztivál hetében Makóra. – A makói kiállításom is az ő odafigyelésének köszönhető. Ha Kálmán nem Makón élne, valószínűleg a fesztivál sem itt lenne, hanem ott, ahol ő van.
– Odakint, Berlinben teljesen természetes, hogy van egy városban, sőt, akár az egyes kerületekben is lehetőség arra, hogy a fiatalok bemutathassák munkáikat – teszi hozzá Lux Antal, Berlinben élő videó- és képzőművész. – Itt, Magyarországon ez jórészt csak az olyan embereknek köszönhető, mint például tanítványom, Czibolya Kálmán.
A dicséretből a fesztiváligazgatón túl a munkatársak is bőven kaptak.
– Máshogy állnak hozzá a munkához, mint az általam ismert többi stáb – mondja például a makói filmesekről Szántó Erika rendező. – Azt tapasztalom, a makói fiatalok meglepően nyitottak, együtt éltek az itt vetített, hullámzó színvonalú, de mindenképpen értékes rövidfilmekkel. Állítom, jobb közönség van itt, mint Budapesten. Nagyszerű volt látni, hogy a világ különböző pontjáról érkező gyerekek mennyire megértik egymást.
Ugyancsak a makói csapat kiválóságát említi Koltai Lajos, aki makói fiatalokkal beszélgetett csaknem egy délelőttön keresztül. A Sorstalanság két szereplőjét is magával hozó filmes azt mondta: – Nagyszerű, hogy egy ilyen kezdeményezés, mint ez a filmfesztivál Makón, létrejöhet. Régóta ismerem a szervezőket, kiváló és nagyon komoly közösség, amely itt összegyűlt.
A Koltai Lajossal történő beszélgetésre megtelt a Hagymaház. A Sorstalanságból komolyan felkészültek a makóiak. Szó esett a film létrejöttének körülményeiről, a gyerekszínészek munkájáról és az érdemi kritika hiányáról. Koltai elmondta, hogy legközelebb Móricz Zsigmond Rokonok című művét szeretné filmre vinni. A találkozót az operatőr-rendező ezzel a mondattal zárta: – Nagy felelősség átnézni egy kamerán, és kiválasztani a valóság egy darabját.
A makóiak azon túl, hogy vállalták ezt a felelősséget, egy párbeszédet is képesek voltak megteremteni a többi kontinens fiatal művészeivel, hiszen a fesztiválnak talán az a legnagyobb érdeme, hogy különböző kultúrákból származó művészek megismerhetik egymás gondolkodását, szemléletmódját.
Hasonló felelősséget vállal Mark Hemmings, kanadai fotóművész, aki Koreából hazafelé ejtette útba Makót egy kiállítás erejéig. A világhírű szabadúszó fotós portré és tájképein Koreát, Kanadát és Japánt mutatja be. A tárlatot megnyitó Keczer Tamás pszichológus a képek kapcsán felhívta a figyelmet a különböző kultúrák egyforma elemeire, szerinte a fesztivál is hasonlót próbál meg: megmutatni a különbözőben a közöset.
Így egészen rendkívüli lehetőséget kapnak itt a fogékony korban lévő alkotók: kinyílik számukra a világ, a filmeken keresztül megismerhetik a közös témákat és a témákban rejlő újdonságot. Élményekkel és kapcsolatokkal telítődve térhetnek haza, és olyan indíttatást kapnak, amely akár egész életükre kihathat.
– A művészetek úgy simulnak egymásra, mint a hagyma héjai – hangsúlyozta találóan Harsányi László, az NKA elnöke záróbeszédében.
A különböző művészeti ágak bemutatására egyébként a videófesztivál szervezői is igyekeztek odafigyelni. Nyolc év után ismét a Hagymaház színpadára hívták Juronics Tamás együttesét, a Szegedi Kortárs Balettet. Fergeteges sikerű előadásukat előzetesen a makói közönségre hangolták.
– Makón nincs nagy hagyománya a táncművészeteknek, a merészebb táncszínháznak – mondta Juronics Tamás. – Az elutasítás, azt gondolom, mindig rossz, ezért minden közösségnek, így a makóinak is készen kell állnia az új elfogadására. Nem kortól függ a befogadás, hanem attól, milyen nyitottsággal, szeretettel nézik a darabot a helyiek.
A fiatal filmesek valóban meghatározták a város életét egy hétre: több mint hétezer ember fordult meg a Hagymaház nézőterén a különböző előadásokon, és olyanok is eljutottak a közéleti jelentőségű programokra, akiknek egyébként nincs lehetőségük jegyet vásárolni egy színházi előadásra. Köszönhetően a rangos szponzoroknak, a videófesztivál eseményeit ingyen látogathatták a makóiak. Egy olyan városban, ahol a statisztikák szerint az emberek több mint hatvan százaléka nem mozdul ki otthonról, nagy fegyverténynek számít az ilyesmi.
A dél-koreai, kanadai, libanoni, görög és német filmes csapatok megismerkedhettek egymással, illetve Magyarország és Makó egyéb értékeivel. Zsíros kenyeret ettek makói hagymával, megkóstolták a polgármester saját főzésű pálinkáját, és filmre vették a város építészeti értékeit.
Amikor előadása végén arról kérdezték Koltai Lajost, hogy mit üzen a makói filmeseknek, ő egy történettel válaszolt: van egy New York-i filmiskola, ahol Paul Newman és Dustin Hoffman is tanult. Itt a feladatok egyike az, hogy a színészjelölt felmegy a színpadra a Hamlet nagymonológját előadni, miközben a többiek beszélgetnek, énekelnek, lökdösik, dobálják és leöntik egy pohár vízzel. A színész feladata: rendületlen előadni a monológot. Koltai szerint ez a filmezés is: a nem megfelelő körülmények között létrehozni valami egyedit és értékeset. Bízvást állíthatjuk, a makóiaknak ez sikerült.
Kovács Viktor