A Fatah mozgalom győzelmét eredményezték a palesztin helyhatósági választások. A Fatah – amelyet Jasszer Arafat alapított és amelynek élén most Mahmúd Abbász (Abu Mazen) palesztin elnök áll, a szavazatok mintegy 51 százalékát szerezte meg és a 82 ciszjordániai és Gáza-övezetbeli város és község közül, melyekben választások voltak, 51-ben szerzett többséget. A szélsőséges Hamász 26 községben győzött, a maradékban önálló jelöltek vagy listák győztek.
A helyhatósági választásokat a júliusban megrendezendő parlamenti választások ‘főpróbájának’ tartották. Annak ellenére, hogy nem váltak be a Hamász nagyarányú megerősödésére vonatkozó aggodalmak, Kadura Farsz palesztin miniszter csalódását fejezte ki az eredmények fölött: ő a Fatah nagyobb győzelmében reménykedett.
‘Ezentúl nem hagyjuk megtorlás nélkül a rakéta-támadásokat’, mondta Saul Mofaz izraeli védelmi miniszter, miután csütörtökön éjszaka a palesztinok két Kaszem-rakétát lőttek Szderot izraeli város felé. Az egyik rakéta egy lakóházat talált el, de nem okozott halálos sebesülést. Hat ember sokkot kapott és ápolásra szorult. A tűzszünet életbelépése óta ez volt az első eset, amikor egy palesztin rakéta anyagi kárt okozott a sokat szenvedett Szderot városban.
Az izraeli hatóságok döntése szerint más helyen kapnak az eredetivel egyező értékű állami földeket azok a palesztin mezőgazdák, akik földjén építik az úgynevezett ‘elválasztó falat’. Az izraeli kormány megváltoztatta korábbi álláspontját és beleegyezett abba, hogy Putyin elnök -ígéretének megfelelően – Oroszország két helikoptert ajándékozzon a palesztinoknak. Az egyiket Abbasz elnöknek, a másikat Ahmed Korei (Abu Alla) miniszterelnöknek. Beleegyezésüket az izraeliek ahhoz kötötték, hogy a helikopterek ne legyenek felfegyverezve és csakis a két politikus személyét szolgálják. Ugyanakkor Izrael elutasította azt az orosz ajánlatot, melynek értelmében Moszkva 50 páncélozott gépkocsit bocsátana a palesztin rendőrség rendelkezésére.
Yehuda Lahav (Tel-Aviv)
Képalá:
A Fatah hívei a választási győzelmet ünneplik Gázavárosban Fotó: Reuters