Forrás: NOL

A Mahmúd Abbász palesztin elnök vezette mérsékelt Fatah mozgalom meggyőző győzelmet aratott a Hamász iszlámista mozgalom felett a helyhatósági választásokon a nem hivatalos végeredmény szerint.

A palesztin választási bizottság közlése szerint a Fatah a 84 ciszjordániai és gázai övezeti település közül 52-ben győzött, míg a Hamász 24-ben. Kisebb szervezetek négy önkormányzati tanácsban szereztek többséget, míg négy önkormányzat sorsa nem dőlt el.

A Hamász ciszjordániai politikai vezetője, Haszan Juszef egy interjúban megkérdőjelezte a választások eredményét és kijelentette, hogy Hamász nyerte meg a választásokat. „Mi kaptuk a szavazatok többségét, és mi ellenőrzünk 46-ot az érintett 78 település közül. Ezenkívül támogattunk baloldali és független szervezeteket is, akik más polgármesteri hivatalokban törtek előre” – közölte a Hamász-vezető.

A csütörtöki szavazás volt az utolsó erőpróba a Fatah és a Hamász között két hónappal a parlamenti választások előtt. A 76 ciszjordániai és 8 gázai választókörzetben a 2519 jelölt közül választották meg a 906 települési önkormányzati vezetőt. A részvételi arány Ciszjordániában 70, a Gázai övezetben pedig 80 százalékos volt – közölte egy illetékes.

A Fatah a két – izraeli és palesztin – állam együttélésének a híve, míg a Hamász, amely a palesztin felkelés idején az Izrael elleni öngyilkos merényleteket szította, Izrael állam megsemmisítését tűzte ki célul.

(MTI)

Comments are closed.