Forrás: Híradó

Még az idén Magyarországra várja Ariel Saron izraeli kormányfőt Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök. A két politikus Dél-Lengyelországban tárgyalt egymással, azután, hogy mindketten személyesen vesznek részt a holokauszt emléknapjának alkalmából az auschwitz-birkenaui volt kényszermunka- és megsemmisítő táborban tartott nemzetközi megemlékezésen.

A miniszterelnöki találkozó után Gyurcsány elmondta: a beszélgetésen három fő kérdést érintettek: a holokauszt, a pesti gettó felszabadítása és a második világháború befejeződése 60. évfordulós megemlékezéseit, ünnepségeit áttekintve Gyurcsány annak a véleményének adott hangot, hogy Magyarország sokkal nyitottabban fordul múltjának ezen része felé.

Azt tapasztalta, hogy az országban nem érzékelhetőek azok a jelenségek, például a holokauszt megkérdőjelezése, esetleges tagadása, amelyek öt-tíz évvel ezelőtt gyakoribbak voltak. “Általában a szélsőjobboldal ilyen tárgyú politikai aktivitása, úgy látom, a múlté” – mondta a kormányfő, hozzátéve: izraeli kollégája nem vitatta ezt az értékelést.

Gyurcsány Ferenc kiemelte: az elmúlt időszakban többször találkozott különböző zsidó szervezetek, zsidó ifjúsági szervezetek képviselőivel. Azt tapasztalta, hogy létezik egyfajta reneszánsza ezen ifjúsági mozgalmaknak. A kormányfő jónak tartja ezt a jelenséget, hiszen ez a többes önazonosság megtalálásának, megőrzésének egyik módja.

A kormányfői találkozó harmadik fő kérdésköre a kétoldalú gazdasági kapcsolatok fejlesztése volt. Jelenleg Izrael az egyik legnagyobb külföldi befektető Magyarországon, különösen az ingatlanszektorban. Gyurcsány megerősítette izraeli kollégájának, hogy Magyarország továbbra is bátorítja az izraeli befektetéseket.

Arra a kérdésre válaszolva, hogy miért tartotta fontosnak a személyes részvételt az auschwitz-birkenaui megemlékezésen, a miniszterelnök rámutatott: a vészkorszak minden tizedik áldozata magyar zsidó volt. “Elengedtük a kezüket, elárultuk saját honfitársainkat” – ismételte meg Gyurcsány Ferenc. Leszögezte: minden miniszterelnök tartozik saját polgárainak legalább annyival, hogy emlékeztet a felelősségre, és szembenéz a múlttal.

hirado.hu/MTI

Comments are closed.