Forrás: NOL

Népszabadság Online, 2005. május 5. 20:07

A holokausztnak és hatásainak nyilvános tagadását hat hónaptól öt évig terjedő börtönbüntetéssel sújtó törvénytervezetet fogadott el nagy többséggel csütörtökön a román szenátus (felsőház).

Az igazságügy-minisztérium a törvénytervezetet első formájában 2002-ben nyújtotta be a parlamentben, de elfogadása a pártok szövegezésbeli nézeteltérései miatt mostanáig elhúzódott. A minisztériumnak például be kellett illesztenie a tervezetbe egy olyan magyarázatot, amely szerint ‘holokauszton az európai zsidóknak a náci Németország és szövetségesei, valamint kollaboránsai által 1933 és 1945 között elkövetett szisztematikus és államilag támogatott üldözését és megsemmisítését kell érteni’. Erre azért volt szükség, mert több parlamenti képviselő a szó első jelentésére való utalással – a holokauszt jelentése: égő áldozat – megpróbálta kisebbíteni Románia felelősségét a zsidó népirtásban.

Az előző, szociáldemokrata román kormány 2003-ban nemzetközi felzúdulást váltott ki azzal, hogy kijelentette: 1940 és 1945 között a hitleri szövetséges Románia területe nem volt ‘színhelye a holokausztnak’.

A törvénytervezet, – amelyet még a képviselőháznak is jóvá kell hagynia – tiltja a faj- vagy idegengyűlölő jellegű szervezetek létrehozását, jelképek alkalmazását, a fasiszta propagandát és az olyan személyek tiszteletét, akiket ‘vétkesnek találtak béke vagy emberiesség ellen elkövetett bűnben’. Ez a kitétel különösen annak a nácibarát Ion Antonescu tábornoknak a kultuszára utal, aki a háború idején 270 ezer román zsidó halálát idézte elő, de akit sokan – főleg a nacionalisták – ‘hősnek’ tekintenek, mert visszaszerezte Romániának a Szovjetunió által 1940-ben elcsatolt területeit.

(MTI)

Comments are closed.