Forrás: 168 ÓraA német társadalom gerjedelmes jobboldala készen állt az eszmék befogadására már a Führer színre lépése előtt. Az első világháború utáni önsajnálat és kétségbeesés a fajelmélettel és az antiszemitizmussal vigasztalódott.
Házmesterek és gyártulajdonosok, monarchisták és népiek, csalók és csalódottak, munkanélküliek és ambiciózusak, kis- és nagypolgárok érezték a maguk esélyének a nácizmust.
Richard Wagner művelt és tekintélyes családja, valamint a germán Mekka, Bayreuth (amelynek határában a hitleráj idején már tábla hirdette: „zsidók itt nemkívánatosak”) sem maradt ment a kórtól. Brigitte Hamann, a kitűnő osztrák történész tárta fel vaskosan Wagnerék és a Vezér bensőséges kapcsolatát Winnifred történetére fókuszálva, aki Siegfried Wagner feleségeként, majd özvegyeként volt Hitler híve, korai kegyence, tegeződő barátnője, majd emlékének rettenthetetlen ápolója.
Amikor a nemzetiszocialistákkal való barátkozás köztudomásúvá vált szerte Európában, a bayreuthiaknak számolniuk kellett azzal, hogy a visszatérő közönség egy része mellőzni fogja az ünnepi játékokat. „Legfeljebb néhány biboldóval kevesebb jön” – mondta emelkedetten Winnifred, aki Hitlertől a Winnie becenevet kapta, s ő viszonzásul Wolfinak hívhatta a Führert. Hamann úgy véli: a békebeli, hiányzó (mégpedig „tiszta árja”) családot találta meg Wagnerék kandallója mellett a hajnalig ott monologizáló Vezér. (Olyan mély gondolatokkal, hogy a szakálldivat nem fog visszatérni, mert a szőr nem fér be a gázálarc alá…)
A família persze korántsem volt békés: generációkon keresztül pénzügyi viták és személyes ellentétek osztották meg. A civakodás kiterjedt egész Bayreuthra, a feljelentések és intrikák között csak Hitler segítségével működtek az ünnepi játékok. A háború alatt sebesült katonákkal töltötték fel a nézőteret, akiket kioktattak, mikor kell tapsolniuk…
Winnifred párttagkönyve 29 349-es sorszámú volt, s mivel a bukás után az első százezer nácit háborús főbűnössé nyilvánították, ő is esküdtbíróság elé került. De mert számos üldözöttön segített, kihasználva legfelső kapcsolatait, végül csak a kisebb bűnösök kategóriájába sorolták át, némi pénzbüntetéssel.
Winnie hű maradt Wolfihoz, a kezet csókoló, „gemütlich osztrákhoz”. „Újra és újra A. H.-ról álmodom” – írta egyik levelében. Máskor USA-nak nevezte, azaz „Unser seliger Adolf”-nak (a mi megboldogult Adolfunknak). Winnifred nácinak vallotta magát. Egyike volt azoknak a tekintélyeknek, akik népszerűsítették a hitlerájt.
(Brigitte Hamann: Winnifred Wagner avagy Hitler és Bayreuth, Európa Kiadó.)
