Forrás: Népszava

A palesztin-izraeli kapcsolatokban új feszültségek keletkeztek. Szaeb Erakat, a béketárgyalásokért felelős palesztin miniszter tegnap kifakadt: ‘Izrael nem tárgyal velünk, csak diktálni akar’. A kiürítendő gázai zsidó települések házainak sorsáról haragosan jegyezte meg: ‘Izrael először a lerombolásukról döntött, majd meggondolta magát. Hát csak rombolják le a házakat, ha milliós kiadásokat akarnak okozni maguknak. Mi, palesztinok, úgy sem tudunk mit kezdeni 500 négyzetméteres luxus-villákkal’.

Erakat szerint Abbász elnök a júliusi palesztin választások előtt bizonyos sikereket akart felmutatni, de ‘Izrael visszatért a “nincs partner” tézishez és nem teljesíti vállalt kötelezettségeit, ezért veszélybe került Abbász mozgalmának, a Fatahnak a választási győzelme. E jövendöléssel ellentétben, az El Kudsz kelet-jeruzsálemi egyetem 7500 hallgatója a tegnapi választásokon 24 Fatah-jelöltet választott meg (az eddigi 19-cel szemben). A Hamász és az Iszlám Dzsihád közös listájának a korábbi 27 helyett csak 22 jelöltje nyert. Megfigyelők szerint a Fatah sikerét a júliusi választásokon inkább a belső rivalizálás veszélyezteti: több választókörzetben 2-3 Fatah-tag készül indulni egymás ellen

Viharos tiltakozó tüntetések fogadták Szilvan Salom izraeli külügyminisztert Mauritániában, de a hivatalos megbeszélések szívályes légkörben folytak le. ‘Nem kell titkolnunk kapcsolatainkat Izraellel, hiszen ma nincs olyan arab ország, amely ne akarna békét kötni vele’, jelentette ki Maaouya Ould Sid Ahmed Taya mauritániai elnök. Azt tanácsolta Izraelnek, hogy támogassa Mahmúd Abbász palesztin elnököt és működjön együtt vele, mert ‘erősíteni kell a térség mérsékeltjeit’. Mauritánia – az Izraeltől legmesszebb fekvő arab ország – volt az egyetlen, amely a palesztin ‘intifáda’ éveiben is teljeskörű diplomáciai kapcsolatokat tartott fenn Izraellel.

Yehuda Lahav (Tel-Aviv)

Comments are closed.