Forrás: Magyar Hírlap

A vita azonban annyiban hasznos, hogy mindenkit elgondolkodtat

Nem vagyok sem antikapitalista-párti, sem kapitalistapárti – az európai embernek is meg kell értenie, hogy a globalizáció a munkaerő átcsoportosításáról, vállalatok felemelkedéséről és letűnéséről szól – mondta Joschka Fischer német külügyminiszter lapunk kérdésére egy sajtóértekezleten.

Fischer mondatait az teszi aktuálissá, hogy évtizedek óta most először, és éppen a Fischer pártjával, a Zöldekkel együtt kormányzó Szociáldemokrata Párt, tematizálni merte a kapitalizmus alapvető problémáit. Franz Müntefering pártelnök kijelentése azonban, hogy a kapitalisták sáskaként viselkednek, rászállnak egyes vállalatokra, aztán szétszedik, majd feldarabolva, darabárban jó pénzért eladják őket, nagy vihart kavart. Voltak, akik latens antiszemitizmussal vádolták, mondván, a náci időkben is különböző állatokhoz hasonlították a tőkéseket.

„Ez butaság – mondta lapunknak Fischer. – Münteferingéknek eszük ágában sincs származás alapján különbséget tenni tőkések és tőkések között.” A külügyminiszter kifejtette, hogy nem tartja szerencsésnek kígyót-békát kiabálni a kapitalistákra. A tőkésosztály küldetése nyilvánvaló és létfontosságú: a gazdasági fejlődés és annak pénzügyi feltételeinek megteremtése egy szociális piacgazdaságban is leginkább a tőkésektől, bankároktól várható. „A vita azonban annyiban hasznos, hogy mindenkit elgondolkodtat: miként lehet működtetni a piacot, hagyni a tőke szabad mozgását, miközben az a dolgozók szociális helyzetét, emberi méltóságát és a szolidaritás eszméjét is szolgálhatja” – mondta Joschka Fischer.

Kertész Éva, Berlin

Comments are closed.