Forrás: Magyar Hírlap

Jegyzet.mozipremier

Traudl Junge 1943-tól a náci birodalom összeomlásáig Hitler egyik személyi titkárnője volt. Dolgozott a főhadiszálláson, a Sasfészekben, az obersalzbergi Berghofban, Berlinben és a különvonaton. 1944-ben szemtanúja volt a sikertelen Stauffenberg-merényletnek, a háború utolsó napjait és Hitler öngyilkosságát pedig a Führerbunkerben, az ostromgyűrű alá vett fővárosban élte át. Az utolsó óráig című filmben az idős Junge asz-szony – röviddel halála előtt – megdöbbentő őszinteséggel beszél a véletlenekről, amelyek először a Führer kancelláriájába, később pedig személyi titkárnőként a Sasfészekbe vezették. Feleleveníti a napi eseményeket, a közös ebédeket Hitlerrel, a bombázások szüneteiben tett rövid sétákat Eva Braunnal, a játékot a Goebbels gyerekekkel; ezek barátságos banalitása abszurd ellentmondásban van a náci hatalom népirtó politikájával. Első találkozását Hitlerrel így írja le: „Egészen más volt, mint vártam, a harcias, karlengetős Führer helyett egy halk szavú, lágy, osztrákos dialektusban, behízelgő hangon beszélő kedves öregúr fogadott minket. Megalomániás terveiről sosem beszélt, a zsidó vagy koncentrációs tábor kifejezések – legalábbis titkárnőinek jelenlétében – nem hangzottak el.” Beszédeiből azonban kiderült, hogy „nem emberi dimenziókban gondolkozott, a háború civil áldozatai, az emberek boldogsága nem érdekelte.”

A rendezőpáros, André Heller és Othmar Schmiderer kizárólag az elbeszélőre koncentrált: csupán néhány beállítást használtak, azt is természetes fényben és otthonos körülmények között. Filmjük puritánságával a pörgősebb, kegyetlen képsorokat felvonultató második világháborús dokumentumfilmekhez szokott közönségre megrázóbb hatást gyakorol, mint ha Junge asszony mondanivalóját alátámasztották volna a Führer beszédeiről készült archív felvételekkel, véres offenzívákkal, netán szétroncsolódott emberi tetemek mutogatásával.

A Traudl Junge emlékiratai alapján készült A bukás – Hitler utolsó napjai című játékfilmben bőven láthatunk efféléket. A dokumentumfilmben kilencven percen át hallgatjuk egy idős asszony élettörténetét, figyeljük az arcára kiülő érzelmeket, különösen akkor, amikor saját felelősségéről vall. „Megbocsáthatatlan, hogy nem ismertem fel ezt a szörnyeteget, pedig nem is voltam lelkes nemzetiszocialista.”

Bánky Bea