Forrás: Magyar Hírlap

A három pártvezető életútjában egyetlen közös pont van: mindhárman egyazon évben, 1983-ban lettek a brit alsóház tagjai

Javában tart a visszaszámlálás, holnap választ Britannia. Komolyabb izgalom nincs, mert Tony Blairnek és Munkáspártjának áll a zászló. A politikai programokban persze vannak különbségek, de nem olyan nagyok, hogy kizökkentsék nyugalmukból a választókat. Három figyelemre méltó ember, Tony Blair, Michael Howard és Charles Kennedy sorsa azonban nagyot fordulhat.

A három pártvezető életútjában egyetlen közös pont van: mindhárman egyazon évben, 1983-ban lettek a brit alsóház tagjai. A karizmatikus Blair, a későn érő Howard és a liberálisokat felhozó, pengeagyú Kennedy karrierjében azonban már sok az eltérés, és a tétek is mások. Tony Blair két választási győzelem után már ma is az eddig leghosszabb ideje szolgáló munkáspárti miniszterelnök. Michael Howardnak az a feladata, hogy a poszt-thatcheri válságban lassan szétmorzsolódó konzervatív pártot végre talpra állítsa. Charles Kennedy titokban abban reménykedik, hogy a liberális demokraták idővel megelőzik a torykat, akár belőle is lehet miniszterelnök. Kennedy ambícióira jellemző, hogy egy bizonyos területen egyenrangú versenytársa lett Blairnek. A brit kormányfőnek ugyanis sikerült úgy rendeznie a dolgokat, hogy több mint száz évre visszamenően ő az első miniszterelnök, akinek hivatali idejében született gyermeke, a kis Leo. Kennedynek a kampány közepén, április 12-én született meg a kisfia, Donald James.

Tony Blair arcán már kezdenek mutatkozni a nyolcévi kormányzás feszültségei. A konzervatívok válságának kellős közepén 1997-ben ő volt a friss, fiatal arc, akitől a Labour megújulást remélt. Blair radikálisan átalakította a pártot, töröltette a pártalkotmányból az állami, illetve közösségi tulajdon “szentségét”, és megalkotta a New Labourt. Jellemző azonban, hogy nyolc évvel ezelőtti fő programpontjai – oktatás, egészségügy, bűnüldözés – ma is a Labour programjának alapját alkotják: a hatalmas befektetések ellenére sok sikert nem ért el, és még az iraki háború is szaporította gondjait.

Michael Howard, aki Máramaros megyei zsidó – apai részről magyar – menekültek leszármazottja, most 67 éves, Walesben nőtt fel. Lassan haladt a politikai pályán, állítólag három okból: visszafogott “sima” jogászmodora, zsidósága miatt, s mert későn nősült. Miután sikerült bejutnia a parlamentbe, Margaret Thatcher idején a belügyminiszterségig jutott. Ő maga ismerte el, hogy nagyapja annak idején feltehetően illegális bevándorlóként érkezett Nagy-Britanniába, s ma – ha megvalósulna saját választási programja (a bevándorlás korlátozása, bevándorlási kvóták megállapítása), néhai nagyapja bizony nem léphetne brit földre. Howardtól nem idegen a populizmus, a konzervatív pártot igyekszik modern, gondoskodó, szociálisan érzékeny pártnak beállítani.

Charles Kennedy hármójuk közül a legfiatalabb, 46 éves. Szociáldemokrataként kezdte, majd ő lett a szocdemek és a liberálisok egyesülésének legfőbb támogatója az 1987-es választások után. Hányaveti, “hátradőlős” stílusa miatt sok kritikát kap, de híveinek ez tetszik. Ő úgy véli, “a politika túl komoly ahhoz, hogy túl komolyan vegyük, emellett sok olyan nevetséges aspektusa is van, amelyen csak sírni lehet”.

fgy

Comments are closed.