Forrás: NOLA brit választási kampány finisében a felmérések a Munkáspárt győzelmét jósolják
R. Hahn Veronika, Londoni tudósítónktól, 2005. május 4. 00:00
Blair portréja egy óriásplakáton a Csillagok háborúja egyik főszereplője, Darth Vader kosztümében. Az erő vele vanKép: REUTERS – Toby Melville A csütörtöki brit parlamenti választás előtt napvilágot látott közvélemény-kutatási eredmények felemás képet mutatnak a szavazók szándékairól. A kormánypárt számára a legkedvezőbb a The Times napilap által rendelt közvélemény-kutatás eredménye.
E szerint a Munkáspárt 41 százalékon áll, megelőzve a 29 százalékos Konzervatív Pártot és a 21 százalékos Liberális Demokratákat. A felmérésből kiderül, hogy ugyan az iraki háború jogosságát megkérdőjelező leleplezések az elmúlt napokban sok magasan képzett diplomást és menedzsert tántorítottak el a Munkáspárttól, ám a ‘kékgallérosok’ között támogatottsága nem csökkent.
A Financial Timesban közölt kutatás is munkáspárti vezetést jelez a biztosan szavazók körében. Ám aggodalmas, hogy két nappal a választás előtt a megkérdezettek 36 százaléka jelezte, hogy még megváltoztathatja a szándékát.
Tony Blairnek leginkább a The Guardianben megjelent ICM-poll okozhat fejfájást. Eszerint száznyolc olyan választási körzetben, ahol a konzervatív kihívás komolyan veendő, csökkent a népszerűsége. A kormányfő állítása szerint ‘kirázza a hideg’, amikor még legközelebbi munkatársai is biztosra veszik a Munkáspárt könnyű győzelmét.
A Liberális Demokraták és a Munkáspárt között az utolsó napokban nyílt háborúskodás folyik. Tony Blair az 1997-es választás előtt véd- és dacszövetséget kötött Paddy Ashdownnal, az akkori libdem vezetővel. Egy esetleges koalíció lehetőségét is számon tartotta. Erre a földcsuszamlásszerű győzelem miatt nem volt szükség, de a barátságos viszony megmaradt. A mostani kampány során fokozatosan megromlott a viszony. Blairt Charles Kennedynek leginkább az a múlt heti kijelentése bőszítette fel, hogy nem volt szükség az invázióra, mert Szaddám Huszeint előbb-utóbb elsodorta volna egy népfelkelés. A konzervatívokkal ellentétben a liberális demokraták már 2003 tavaszán is ellenezték az Irak elleni háborút.
A toryk legfeljebb arra számíthatnak, hogy csökkentik a Munkáspárt előnyét. Precedens nélküli, sorozatban harmadik vereségüket követően Michael Howard nem mondana le, követve John Major és William Hague példáját 1997-ben, illetve 2001-ben, hanem levezényelné a pártpolitika, filozófia elengedhetetlen revízióját. A konzervatívok ifjabb nemzedéke elégedetlen Howard negatív kampányával, amely szinte kizárólag a bevándorlással és a menekültkérdéssel riogatott. Howard szülei maguk is a holokauszt elől kerestek menedéket a szigetországban, így támadása különösen ellenszenvesnek hangzott. Országszerte ízléstelennek tartották az emberek, hogy Irak kapcsán ‘hazugnak’ nevezte Tony Blairt.
Csütörtökön nem dől el mind a 646 mandátum sorsa. Dél-Staffordshire körzetben betegségben elhunyt a liberális demokrata jelölt, így a szabályok értelmében itt pótválasztást kell rendezni.
Tony Blair
1953. május 6-án született, azaz a választások végeredménye erősen befolyásolhatja a családi ünneplést. A Munkáspárt vezetője a ‘skót politikai maffia’ tagja, Edinburghban jött világra és a rangos Fettes internátusban nevelkedett. Oxfordban szerzett jogi diplomát, majd a későbbi lordkancellár kamarájában dolgozott és ismerkedett meg későbbi feleségével, Cherie Boothszal. A házaspárnak három fia és egy lánya van. Aktív kormányfőnek százötven éve nem született gyermeke.
Blair második nekifutásra, 1983-ban került be a parlamentbe az észak-angliai Sedgefield körzet képviseletében. ‘Jó időben jó helyen’ volt: 1994-ben, John Smith váratlan halála után választották meg a Munkáspárt vezetőjének, miután a politikai legenda szerint egyezséget kötött a párttagok között elismertebb, de a szavazók szemében kevésbé megnyerő Gordon Brownnal, későbbi pénzügyminiszterével. Későbbi győzelmét – feltételezik – segítette, hogy ő állt az élére a Munkáspárt ideológiai átalakításának, létrehozta az új Labour jelenséget. 1997. május 1-jén a Munkáspárt földcsuszamlásszerű győzelme után, közel kétszáz év legfiatalabb kormányfőjeként költözhetett be a Downing Street 10.-be, ahonnan a következő parlamenti ciklus végén kíván távozni.
Michael Howard
Az ellenzék vezére 1941. július 7-én született a Munkáspárt fellegvárában, Dél-Walesben, mégis az Ifjú Konzervatívoknál kötött ki. Ha Blair a ‘skót’, Howard a ‘cambridge-i maffia’ tagja. Évfolyamtársai és elvbarátai közül ő került be legkésőbb a parlamentbe, ugyancsak 1983-ban. Ettől kezdve az egykori ügyvédnek üstökösként szárnyalt a karrierje Margaret Thatcher kormányában. Pályafutása csúcsán, 1993- 1997 között erősen jobboldali belügyminiszter volt. John Major lemondása után jó eséllyel indult a vezetőválasztáson. Ki tudja, hogyan alakult volna személyes és az ország sorsa, ha korábbi helyettese, Ann Widdecombe nem mondta volna róla, ‘hogy valami a sötétségre emlékezteti benne’. Ötödik, utolsó helyezéséből nehezen gyógyult fel, de 2001-2003 között, árnyék-pénzügyminiszterként már régi vitázó önmagát adta a parlamentben. Mikor 2003 őszén két éven belül a második vezér is távozott a párt éléről, Howardot választás nélkül emelte a frakció az ellenzék élére.
Komor megjelenését meghazudtolva Michael Howard romantikus vonásokkal is rendelkezik. 1975-ben negyedik férjétől csábította el Sandra Pault, a hatvanas évek egyik legfelkapottabb modelljét. A méltósággal, szépen öregedő Sandrát Howard legnagyobb értékének tekintik.
Charles Kennedy
A legfiatalabb, 1959. november 25-én született ellenzéki vezető a karizmatikus Paddy Ashdown lemondása, 1999 óta áll a legkisebb nagy brit politikai párt, a Liberális Demokraták élén. Skót származását gyorsan elárulja erős akcentusa. Érdekes, hogy fiatalon, a Glasgow-i Egyetem elvégzése után, az Indianai Egyetem beszéd és kommunikáció tanszékén dolgozott. Furcsa véletlenként ő is 1983-ban, de mindössze 23 évesen jutott mandátumhoz a brit parlamentben.
Ugyan már öt éve áll a párt élén, mely mára a centrumtól balra helyezkedik el, a közvélemény máig nincs meggyőződve politikai súlyáról. Testsúlya viszont, ugyanúgy, mint alkoholfogyasztása, állandóan a figyelem középpontjában áll. Egy éve jócskán feltűnt zavaros beszéde, izzadt homloka, rossz kondícióról árulkodó fellépése. Az elmúlt időben összeszedte magát, de nagy felhajtással kísért leszokása a dohányzásról nem sikerült. A népszerű Kennedyt gyakori médiaszereplése miatt kedvesen, de nem feltétlenül hízelgően ‘Chat Show Charlieként’ emlegeti a közvélemény. A választási kampány első napján ingyenreklámot kapott első gyermeke megszületésével. Startelőnyét gyorsan elvesztette, amikor két nappal később, a libdem választási program meghirdetésekor belesült az adópolitika felvázolásába.
