Forrás: Magyar Hírlap

„A díj alapítója és névadója az 1832-ben született Wahrmann Mór tekintélyes család leszármazottja (nagyapja, Izrael, az első pesti rabbi), gazdag bankár, az első zsidó képviselő a magyar parlamentben (1869-től korai haláláig, 1892-ig volt az Országgyűlés tagja), aki végrendeletében megemlékezett a tudományról is. Alapítványának kamataiból évente jutalmazták azokat a jeles személyeket, akik a megelőző évben érdemeket szereztek az ipar és kereskedelem terén vagy a tudományos eredmények, találmányok megvalósításának elősegítésében. „

A politikusaink szájából oly sokszor támogatandóként emlegetett magyar kis- és középvállalatok döntő része egyáltalán nem kutat, és nem is tervezi, hogy belevág, többek között azért is, mert nincs hozzá kellő likvid tőkéje.

A májust minden évben, a hónap első hétfőjén a Magyar Tudományos Akadémia közgyűlése nyitja. Ünnepélyes szónoklatokkal és díjak átadásával vezetik be a munkanapot. Idén a legrangosabb díjat, az Akadémia aranyérmét Markó László vegyészprofesszor kapta. Ezután osztanak ki egy olyan kitüntetést, amelyet első ízben évszázadnál is régebben, 1897-ben adtak át. A díj alapítója és névadója az 1832-ben született Wahrmann Mór tekintélyes család leszármazottja (nagyapja, Izrael, az első pesti rabbi), gazdag bankár, az első zsidó képviselő a magyar parlamentben (1869-től korai haláláig, 1892-ig volt az Országgyűlés tagja), aki végrendeletében megemlékezett a tudományról is. Alapítványának kamataiból évente jutalmazták azokat a jeles személyeket, akik a megelőző évben érdemeket szereztek az ipar és kereskedelem terén vagy a tudományos eredmények, találmányok megvalósításának elősegítésében.

A Wahrmann-díjat a 20. század vesztett háborúkkal, hiperinflációkkal, gyalázatos törvényekkel terhes magyar történelme elsodorta. Három éve újította föl az Akadémia, elnökének, Vizi E. Szilveszternek a javaslatára. Az alapítók megfogalmazása szerint „a magyar gazdaság, illetve a bank- és kereskedelmi szakma azon kiválóságait kívánják jutalmazni, akik a tudomány érdekeit is szem előtt tartva a legtöbbet tették a honi gazdaság felemeléséért”. A 19. századi híres bécsi éremművész, Anton Scharff eredeti verőtöve alapján készült aranyozott ezüstérmet idén az ismert nagyvállalkozó, Demján Sándor kapta, aki, az indoklás szerint „kiemelkedő érdemeket szerzett hazánk gazdasági felemelkedése érdekében végzett tevékenységével”.

Okos és jó kezdeményezés. A tudomány díjazza, elismeri a vállalkozók érdemeit. Fontos egy olyan országban, mint a mienk, ahol a gazdaságunk haladását, versenyben helytállását megalapozó tudományos kutatásra és technológiai fejlesztésre a rendszerváltozás óta folyamatosan csökkenő pénz jut. Nem érdemes a gondokat újra ismételgetni, magam is írtam erről nemegyszer, de arra mégis nagyon fel kell figyelni, hogy nemcsak a pénz kevés, hanem a ráfordítások szerkezete is végletesen rossz. A kutatási-fejlesztési pénzek kétharmadát a költségvetés adja, és csak egyharmada keletkezik vállalatoknál. Az aránytalanságot bizonyítja, hogy éppen fordított ez az arány, mint a legtöbb fejlett gazdaságú országban. Ezt a rossz helyzetet tovább árnyalja, hogy az egyharmadnak is a háromnegyed része 17 nagyvállalatnál keletkezik.

A politikusaink szájából oly sokszor támogatandóként emlegetett magyar kis- és középvállalatok döntő része egyáltalán nem kutat, és nem is tervezi, hogy belevág, többek között azért, mert nincs hozzá kellő likvid tőkéje. Reményt keltő, hogy keserves huzavonák után végre felállt az innovációt, a kutatások gazdasági hasznosulását előmozdító hivatal, és immár törvény biztosítja a kutatásra-fejlesztésre szolgáló pénzügyi alap megteremtését. Az eredményekre azonban még várni kell. Kétségtelen, hogy az innováció fellendítését segítő törvényt tavaly gyakorlatilag „csont nélkül” fogadta el az Országgyűlés. Ennek két oka lehet. Optimista közelítés, ha azt hisszük, hogy a képviselők felismerték, mennyire életbevágóan fontos a tudomány eredményeinek mielőbbi hasznosulása a gazdaságban, és ezért nem szavaztak ellene.

A borús és minden bizonnyal a valósághoz közelebb álló közelítés szerint viszont egyszerűen nem fogták föl, miről is van szó, mert ügynökösdivel és hasonló nagy jelentőségű dolgokkal voltak elfoglalva.

Mindenesetre úgy tetszik, hogy a legnagyobb magyar kutatóhálózat gazdája, a tudomány embereinek szellemi klubja, az Akadémia kész a nyitásra, kész a gazdaság segítésére, arra, hogy munkáját, tudását, szakértelmét a társadalom szolgálatába állítsa. Ennek egyik jele az is, hogy díjakkal ismeri el a vállalkozók munkáját. Kölcsönös a haszon.

Szentgyörgyi Zsuzsa villamosmérnök