Forrás: 168 Óra

A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjének tulajdonosa március 15-e óta. A napokban jelent meg Fogság című új regénye, amely a zsidó-keresztény kultúra kezdeteinek összefüggéseiről szól. Tizenkét évig dolgozott a könyvön, ebből tíz esztendő volt csak az anyaggyűjtés.

Nemrég azt nyilatkozta: mindig is hazug állami ünnep volt március 15-e. Idén épp akkor kapta meg a tisztikeresztet. Az ünnep “hamissága” nem értékeli át a díjat is?

Nincs összefüggés nyilatkozatom és a kitüntetés között. Egyébként aznap este felhívtak az MTI-től: miért nem mentem el a díjkiosztásra. “Mert beteg voltam” – feleltem. “Ja, akkor nem érdekes” – mondták. Azt hitték, ebből is politikai ügyet lehet kreálni. Holott én sosem politizáltam.

Kijelentéseivel olykor mégis közéleti vihart kavart. Az Antall-kormány idején a “mélymagyarokról” ironizált, mostanában arról beszélt: vértelen polgárháború zajlik Kelet-Európában.

A “mélymagyarokról” szóló írásom már jóval korábban, 1987-ben jelent meg, s kavart botrányt az írószövetségben. Tudja, ki védett meg akkor? Csurka István. Azért is érdemes sokáig élni, hogy ennyi fordulatot megérjen az ember. Amire most utal, az részemről nem politikai állásfoglalás. Engem a közélet csak mint szerzőt érdekel.

Visszatérve a díjhoz: Eörsi István mondta lapunknak, hogy az államnak nem volna szabad művészeti díjakat adnia, s elfogadni sem kellene őket.

Egy ideális piacgazdaságban minden jó mű megélne, mert volna rá kereslet. És akkor valóban nem lenne szükség állami díjakra.

A napokban jelent meg új regénye. Vaskos kötet – vaskos árral. Nem biztos, hogy piacilag is sikeres lesz.

Nem lehet előre megítélni, mi válik be üzletileg, és mi nem. Kétségtelen: a négyezer forintos ár sokakat eleve kizár a vásárlók köréből. Nálunk ma azok a szerzők tudnak irodalomból megélni, akiket Németországban is kiadnak. Európában a németországi az egyetlen jól funkcionáló irodalmi piac. Nekem egyetlen könyvem sem jelent meg németül, sem angolul, sem oroszul. Nem tudom, miért alakult így. Idehaza a nyolcvanas években én is megélhettem volna az írásaimból, de akkor is két állásom volt. Fontosabb az írói szabadságom, nem akarok kényszerből publikálni, ezért színházakkal, kiadókkal sem szoktam előre szerződni. Ha határidők sürgetnének, egész nap csak otthon ülnék, nem kerülnék valóságos emberi szituációkba. Pedig épp ezek teszik reálissá az irodalmi szemléletemet. Másokkal találkozva, ütközve tudok bármilyen témát egyáltalán kitalálni.

A Fogság ötlete is így jutott eszébe?

1990-ben megjelent Jövevény című regényemben már szó volt egy vallási szektáról, amelynek vezetője azt állította: ő Jézus inkarnációja. Amikor befejeztem a könyvet, úgy éreztem, vissza kellene térnem az eredethez, magához a Jézus-témához. Leginkább a kereszténység kialakulásának körülményei érdekeltek, de nagyon féltem tőle.

Miért?

Sejtettem, hogy hosszú évekig tartana a kutatómunka. Végül mégis belevágtam. Eleinte úgy gondoltam, drámát írok, aztán rájöttem, a zsidó-keresztény kultúra kezdeteinek összefüggéseit képtelenség színdarabban ábrázolni. Ez már epikát követel. Ehhez viszont meg kellett ismernem Júdea, Itália, Alexandria történelmét – a vallásoktól kezdve a hétköznapi szokásokig. Tizenkét évig dolgoztam a könyvön, ebből tíz esztendő volt csak az anyaggyűjtés. Itthon szinte semmilyen forrást nem találtam. Könyvtárainknak a rendszerváltás óta alig van pénzük művek beszerzésére, pedig a legfontosabb vallástörténeti és vallásszociológiai könyveket a kilencvenes években adták ki. A legtöbb kötetet Skandináviából, főleg Norvégiából kellett behozatni.

Talán egy egész csapat segítette?

Halott és élő szakértők tömege. Sokat köszönhettem például Gorkijnak, aki kétezer oldalas befejezetlen művet hagyott hátra, a Klim Szamgint, amely az 1917-es forradalmat megelőző negyven évről szól. Én meg azt a negyvenet írtam meg, amikor a kereszténység berobbant a világba. Segített Andrej Platonov is, aki nagyon mélyen elemezte a vallásos viselkedést.

Mit érzett, amikor tizenkét évi munka után leírta az utolsó mondatot?

Meg voltam lepve. Még több száz oldalnyi jegyzetem volt hátra. De azokkal már szétfeszítettem volna a történet kereteit. Különben folyton aggódtam, végig tudom-e vinni a munkát, nem dobom-e föl előbb a talpamat. Hiszen közben másféléket is írtam, családi problémáim is voltak. Sokszor kerültem egészségileg is gyenge állapotba. Sporthasonlattal élve: pingpongozó vagyok, ám súlyemelésre vállalkoztam. A nagy regény ólomsúlynak felel meg az irodalomban.

Amikor a Jövevény megjelent, arról beszélt: élete fő műve, s innentől már csak rosszabbakat fog írni. Most szinte ugyanezt mondta a Fogságról is. Hány legjobb műve van?

Tényleg nem hittem, hogy képes leszek a Jövevényt felülmúlni. Ugyanakkor a Fogság témájánál nagyobbat író nem választhat. Majdnem mindegy, hogy ezután mit fogok csinálni.

Mitől lehet fontos a Fogság története a 21. századi magyar olvasóknak?

Ami Júdeában és Rómában lejátszódott, az kétezer éve meghatározza a zsidó-keresztény kultúrát. Nem annyira a vallások érdekeltek történelmileg, mint inkább maga az egyistenhit. Valamiért ez tudott évezredeken át fennmaradni, és ez azt jelenti, hogy kifejez valamit az emberből. Ugyanakkor a világban járva azt tapasztaltam: a mai vallások már kevéssé funkcionálnak, kiüresedtek. Amerikában – Európához képest – például kevésbé spirituális a vallás, nem “oldja meg” az emberek lelkét. Ott szinte a pszichológusok “helyettesítik” a papságot. Másrészt szekták alakulnak mindenfelé, ami azt mutatja: felerősödött a vallásos igény. E tekintetben jelenünk nagyon is hasonlít arra a kétezer évvel ezelőtti világra, amelyről írtam. Azzal a különbséggel, hogy korunk “zsidói” a mohamedánok.

Hogy érti?

Hasonló helyzetben vannak, mint kétezer éve a zsidók, akik akkor a “harmadik világot” jelentették. Ma az iszlám hívők a “harmadik világ”. Többségük nyomorult körülmények között él, s ez előbb-utóbb robbanáshoz fog vezetni.

Vallásháborúhoz?

Ami egyszer megtörtént, miért ne ismétlődne újra? Senki sem gondolta a Római Birodalomban, hogy egy provinciális kisvárosban, Jeruzsálemben olyasmi indul el, ami majd világvallássá válik. Akadtak, akik féltek a zsidóktól, pedig akkor még csak pár ezren éltek Rómában. Seneca éleslátóan mondta: “Akiket leigázunk ma, azok fognak minket meghódítani holnap.”

A centrumba benyomul a provincia, és átveszi a hatalmat. A világtörténelemben mindig is ez robbantotta szét a nagyhatalmakat. Erre ma az iszlámnak vagy a kínai vallásoknak van esélyük. Az USA-ba is benyomult már a “periféria”, New York kétnyelvű város, Kalifornia tele kínaiakkal.

Nem tart attól, hogy “rájátszhat” a szélsőséges indulatokra?

Író vagyok, az a dolgom, hogy észrevegyem és bevalljam a konfliktusokat. Megmutassam, mi zajlik a politikában, a vallásban és az emberi lelkekben.

Könyvében Jézus kopaszodó és ápolatlan, Mózes meg félreértette népe kiválasztottságát. Felkészült a támadásokra?

A regény egyik epizódjában bevisznek a jeruzsálemi börtönbe egy rabot, aki “kopaszodott, ápolatlan volt az őszülő, loncsos szakálla, mezítláb álldogált”. Később kiderül, hogy ő Jézus. Ezzel mi baj van? Jézus negyvenéves “öregemberként” halt meg.

Nem krisztusi korban, harminchárom évesen?

Időszámításunk előtt jó pár éve született, ez már rég köztudomású. Könyvemben a zsidó Apollosz kérdőjelezi meg a zsidó nép kiválasztottságát – mondván: káros és téves teória. Ő is valódi történelmi személy, az evangéliumokból tudjuk, hogy alexandriai polgár, Korinthoszban retorikatanár volt, megkeresztelkedett, és Pál vetélytársává vált. Alapvető állításaimat nem én találtam ki. Persze ha úgy vesszük, regényemben mindenkit “bántok”, mert embernek ábrázolom a szereplőket. Az volt a célom: olyan fejlődésregényt írjak, hogy a végére érve az olvasó jóval többet értsen meg a világból és az emberből, mint előzőleg.

Gyakran hangoztatja, hogy az irodalom, a kultúra nem öncélú dolog. Megóvhat a társadalmi tragédiáktól. Mégis vallásháborút jósolt…

Annak idején Júdeában és Galileában voltak olyan – görögök és zsidók által vegyesen lakott – városok, amelyek úgy döntöttek, nem vesznek részt Róma zsidók ellen indított háborújában, amely legalább kétmillió halottal járt. Ők életben is maradtak. Más városokban halomra gyilkolták egymást, kő kövön nem maradt. Mondhatok közelebbi példát is. A szlovének két puskalövéssel ugrottak ki a jugoszláviai háborúból, nem akartak harcolni. Ez volt az egész kelet-európai régió legfejlettebb országa, náluk virágzott leginkább a polgári kultúra. Megvolt a magukhoz való eszük, máshol viszont elszabadultak az indulatok. A kulturáltság, a józan mentalitás az egyetlen esélyünk a békére.

Comments are closed.