Forrás: NOL

Dunai Péter, 2005. április 30. 00:00

A szerző Götz Aly Magyarország mintadiákja volt a holokauszt előkészítésének-végrehajtásának, a zsidók módszeres kifosztásának, vagyonuk elrablásának, magyar közvetítéssel a német hadigépezet szolgálatába állításának. Ennek bizonyságául választotta a múlt század késő harmincas, kora negyvenes évei Horthy-Magyarországát Götz Aly német történész-író és szerzőtársa, Christian Gerlach 2002-ben németül, most, 2005-ben pedig magyarul is megjelent könyvének (Az utolsó fejezet – Das letzte Kapitel) tárgyául. Erről Götz Aly beszélt lapunknak a könyv magyarországi megjelenésekor az idei Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon.

A szerzők oly módon tudják a magyar holokausztot megragadni, hogy sikerül fölöttébb összetett képet festeniük valamennyi részvevő érdekeiről és cselekedeteiről – utal a könyvre az Eszmélet című folyóiratban Susan Zimmermann, aki sokat tett a kötet magyarországi megjelentetéséért. Götz Alyval, a könyvet nagy gondossággal fordító Kerényi Gáborral és Susan Zimmerman-nal beszélgetve bizonyos hiányérzet fog el. Miért egy német szerzőpárosnak, miért nem egy magyar történésznek kellett – több mint hatvan évvel az események után – ezt a kényes témát feldolgoznia?

Magyarországon egészen a legutóbbi időkig viszonylag kevés hajlam mutatkozott, hogy az ország történelmének eme sötét szakaszát feldolgozzák, állítja Götz Aly és írja Christian Kolbe a Fritz Bauer Intézettől. Kolbe tapintatosan ugyan, de megjegyzi, “több oka is lehet” a hallgatásnak. Az előkerülő összefüggések talán nehezen illeszthetők bele a mai, modern Magyarország társadalmi tudatába.

Götz Aly a konzervatív Jacques Chiracot említi, aki elment Auschwitzba, és kimondta: Mi, franciák is felelősek vagyunk… Franciaország több évig volt német megszállás alatt, mégis megmentették a francia zsidóság háromnegyedét a deportálástól, a gázkamráktól. Görögországban az athéni zsidók döntő többsége megmenekült, “csak” a társadalomba kevéssé integrálódott szefárd zsidókat adták a németek kezére. Ezzel szemben Adolf Eichmann elragadtatással beszélt a “gördülékeny” magyarországi deportálásokról.

Talán valahol ezzel is összefügg, hogy Magyarországon mind a könyv kapcsán kutatók (a szerzők), mind az eredeti forrásokat kereső fordító falakba ütköztek. Sokszor azt a választ kapták, hogy az iratok elvesztek, elvitték az oroszok, elégették 1956-ban. Götz Aly, aki a részletes, szabadon hozzáférhető németországi forrásokból (külügyminisztériumi, egykori katonai dokumentumok) “be tudta mérni” egyes magyarországi forrásadatok meglétét, kétségbe vonja, hogy a szóban forgó iratok valóban “elvesztek, elégtek”.

A 2002-ben németül kiadott Magyarország-könyv tapasztalatai ugyanakkor a téma átfogóbb feldolgozására ihlették Alyt. Így született a 2005-ben megjelent folytatás, a második könyv, a Hitler népállama (amit egyedül írt). Ebben választ keres arra a gyötrő kérdésre is, vajon a németek döntő többsége miért tartott ki a náci állam, a Harmadik Birodalom mellett olyan sokáig? A legtöbb német számára Hitler melegszívű, gondoskodó vezető volt, írja a Der Spiegelben a Götz Aly-feldolgozásmódról, a történész könyveiről Jody K. Biehl.

A német történész új oldalról közelíti meg a németek Hitler-kultuszát, tényekkel támasztva alá, hogy a diktátor-tömeggyilkos és cinkosai hogyan alakították át Németországot Európa, a megszállt országok (és a csatlósok, lásd Magyarország) piócájává, amely ezek gazdaságából, (döntő részben a zsidók kifosztásával) erőszakkal kiszívta, elvonta az erőforrásokat, így finanszírozta a rablóháborút. Másfelől Hitler munkaalkalmakkal, alacsony adótételekkel, szociális gondoskodó-ellátó rendszerekkel nyerte meg a német tömegek támogatását. (A Keleti-tenger partján a náci rezsim építtette meg 1936-1939 között rendszerhű munkástömegeinek a világ első, óriási üdülőkomplexumát, Prorát. Günter Grass könyvének, a Rákmenetben-nek a kulcsszereplője, a Wilhelm Gustloff is a náci jóléti-üdültetési rendszer, a KdF egyik kiránduló-lakóhajója volt…)

Ahhoz, hogy Németország háborús gazdasága talpon maradhasson, újabb és újabb államokat kellett lerohanni, hogy azok erőforrásait kiaknázva vigyék tovább az öldöklést. A béke a német birodalom számára a biztos gazdasági csődöt jelentette volna, írja Götz Aly, aki szerint a náci hadikassza héttizedét külső forrásokból, rablásból, gyilkolásból, kizsákmányolásból töltötték fel.

Aly titkos náci dokumentumokkal igazolja, hogy 1941-43-ban a nácik annyi élelmiszert raboltak a megszállt szovjet területekről, amellyel 21 millió embert tartottak el. Ez több, mint a náci Németország teljes hadserege, amely körülbelül 18 millió katonát tett ki, azaz évekig a teljes német hadigépezetet a Szovjetunióból elrabolt gabonával, hússal élelmezték – és még maradt a németországi civil lakosság millióinak is.

Magyarország 1944-es megszállása is így illeszkedik az Aly-Gerlach gondolatmenetbe: a náci hadigépezet ekkorra már elvesztette gyakorlatilag a teljes Ukrajnát, még nagyobb szüksége volt a magyar stratégiai alapnyersanyagokra, gabonára, élelmiszerre, bauxitra, kőolajra. Ám a zsidók kifosztása tulajdonképpen két lépcsőben, közvetett német részvétellel történt. Aly a beszélgetésben úgy fogalmazott, hogy a magyarországi zsidóvagyont nem “árjásították”, hanem “elmagyarították”. Azaz a zsidók kifosztásából a vagyonhoz hozzájutó nem zsidó magyar honfitársak profitáltak úgy, hogy a magyar állam a kisajátított zsidóvagyont – sokszor áron alul – a nem zsidó magyaroknak adta el. Ez is hozzájárult a megfelelő közhangulathoz, a deportálások sima lebonyolításához. Amit csak magyarok, csendőrök hajtottak végre egyetlen német katona nélkül – teszi hozzá Götz Aly.

A zsidóvagyonok “elmagyarításából” befolyt pénz gyakorlatilag a “megszállási kasszába” került, amit a magyar állam átadott a németeknek. Így a német vezetés azokkal a pengőkkel fizetett a magyar kőolajért, gabonáért, amelyek a zsidóvagyonok kisajátításából folytak be.

A német történész-írót, könyveit hazájában, Nyugaton minden oldalról támadják, a neomarxistának tartott Adam J. Tooze-tól egykori Wehrmacht-tisztekig. Tooze nem ismeri el Götz Aly tézisét, hogy a hitleri hadigépezet terheinek hetven százalékát Németország a megszállt országok, a zsidók kifosztásából fedezte. Szerinte a német gazdaság viselte a terhek oroszlánrészét, és a külső források “legfeljebb” 25 százalékot tehettek ki. Tagadja, hogy a “megszállási költségek” jelentős bevételi forráshoz juttatták a nácikat. Vannak önkritikus hangok is. – Hogy a nemzetiszocialista érában a német “népjólét” (Volkswohl – a náci korszak kedvelt szava) ára emberek millióinak legyilkolása volt, ezzel a németeknek szembe kell nézniük – írja az internetvitában egy Rummelpott néven bejelentkező részvevő.

Ám a vitáktól függetlenül, vagy azok miatt a Hittler népállama című könyvet a németek vásárolják. Bár meglehetősen száraz szakkönyvről van szó, Németországban szinte példátlan módon, hat hét alatt 33 ezer példányt adtak el. Vajon mennyi fogy majd el Magyarországon Az utolsó fejezet-ből?

? Götz Aly, a történelemtudományok professzora, 58 éves. Újságírást, történelmet, politikatörténetet tanult. Szerkesztő a baloldali taz-nál, a Berliner Zeitungnál, dolgozik a konzervativ-liberális Frankfurter Allgemeine Zeitungnak. A világszerte ismert tudós Izraelben és az USA-ban is kutat, kortörténeti, szociálpolitikával foglalkozó könyvei heves vitát váltottak ki. A német nemzetiszocializmus, a holokauszt történetében jelentős összefüggéseket tárt fel, a német “emlékezéskultúra”-vita mindig kritikus hangú részvevője. Christian Gerlachhal közösen irt könyve: Az utolsó fejezet (A magyar zsidók legyilkolása 1944-1945) – magyarul 2005-ben jelent meg. A német eredetit a DVA kiadó gondozta 2002-ben. A könyv adta az ötletet Götz Alynak, hogy kiszélesítse Az utolsó fejezet Magyarországról szóló feldolgozásmódját (a népirtás több okra való visszavezetése, multikauzalitása) a náci hadigépezet, a vészkorszak egészének elemzésére. Ez a második, e tárgyú könyvben testesült meg. Címe: Hitler népállama. Rablás, faji alapú háború, nemzetiszocializmus. 2005-ben jelent meg.

Comments are closed.