Forrás: Izraeli Nagykövetség

Ezer Weizman

(1924-2005)

 

2005. április 26-án Tel Aviv északi részén, az Or Akiva temetőjébe ünnepélyes külsőségek között eltemették Ezer Weizman volt izraeli államfőt. Az egykori elnök, aki 1993 és 2000 között töltötte be ezt a tisztséget, vasárnap halt meg 81 éves korában.

 

Ezer Weizman a légierő tábornoka, politikus, Izrael első elnökének, Chaim Weizmann professzornak az unokaöccse, Izrael Állam korábbi elnöke – 1993. május 13-án tette le hivatali esküjét.

 

Ezer Weizman 1924-ben született Tel Avivban, és Haifán nevelkedett. Hosszú katonai pályafutását vadászpilótaként kezdte a Második Világháborúban. Tizennyolc évesen, 1942-ben csatlakozott a Brit Királyi Légierőhöz. A háború után Palesztinába visszatérve, Weizman egyike volt azon pilótáknak, akik megalapították a Hagana “légi szolgálatát”. A Függetlenségi Háború idején vadászrepülőként szolgált, egy repülőszázad parancsnokaként, majd később (1958-1966) az Izraeli Légierő parancsnoka volt. E tisztségében ő vezette be a repülőgépek elektronikus harcászati rendszerét. A Hatnapos Háború alatt a vezérkar operációs parancsnoka volt, majd helyettes vezérkari főnök. 1969-ben vezérőrnagyi  rangban vonult nyugdíjba, és a politika felé fordult.

 

Őszinte szókimondó egyéniségével, erős politikai nézeteivel, eleven személyiségével Ezer Weizman megőrizte olykor erőteljesen provokatív profilját mind a közvélemény előtt, mind a hadseregben. Nyugdíjba vonulását követő két és fél évtizedben Weizman kulcsfontosságú politikai tisztségeket töltött be. Ő vezette a Likud Párt választási kampányát, amely 1977-ben a párt vezetőjét, Menachem Begint hatalomra juttatta, aki mintegy harminc évet töltött ellenzékben. Weizman ezután hadügyminiszterként dolgozott, és részt vett azokon a tárgyalásokon, amelyek a Camp David-i megállapodás során értek tetőpontra. 1980-ban Weizman, aki idővel és fokozatosan egyre mérsékeltebb nézeteket vallott, visszavonult a politikától, és üzletemberként folytatta pályáját. Négy évvel később tért vissza a közéletbe, alapított egy független kis pártot, és az elkövetkező hat évben miniszterként dolgozott, először az arab ügyekért felelős miniszterként, majd tudomány- és technológiaügyi miniszterként. 1992-ben visszavonult az aktív politikai élettől, majd egy évvel később megválasztották Izrael Állam hetedik elnökének.

 

Az elnöki hivatal szinte tényleges hatalom nélkül olyan intézmény – amely nagymértékben a stílus függvénye. Ezer Weizman erős, határozott személyisége, egyedi módszerei minden feladatra, pozícióra, amelyet csak elvállalt, rányomták bélyegüket – legyen az katonai parancsnoki vagy miniszteri poszt. Ezek színezték államfői tevékenységét is. Weizman földönjáró egyénisége ugyancsak távol esett attól az államférfiúi imázstól és “emelkedett státustól”, amelyek elődeit jellemezték. Egyedülálló karaktere elnöki tevékenységét sajátos közvetlenséggel ruházta fel, hivatala az izraeli társadalom meleg, dinamikus, fenntartások nélküli jellegét tükrözte. Így elnöksége mintegy leképezte a tipikus izraeli közvetlen, családias, nyílt, őszinte spontaneitást.

 

Amikor hivatalos látogatást tett Nagy Britanniában. Indiában, Dél-Afrikában és Törökországban, és találkozott helyi vagy zsidó vezetőkkel, mindig Izraelre és az izraeli polgárokra koncentrált, zsidókra, arabokra és drúzokra, valamint Izrael közvetlen szomszédaira.

 

Az előre megtervezett különböző közösségekbe tett látogatásain, és közéleti szereplésein kívül Weizman sajátos elnöki “menetrendet” alakított ki, gyakran tett spontán, előre nem tervezett látogatásokat, és jelen volt olyan események helyszínén is, amelyek többsége tragikus volt. Így 1993 júliusában a Hezbollah terrorizmusa ellen indított “felelősségre vonási” kampány során az elnök kifejezte szolidaritását azokkal az izraeli polgárokkal, akik az északi határ közelében éltek, ellátogatott hozzájuk, amikor városaikat bombázták, éjszakára is ott maradt a helyi lakósokkal, és egy katonai bunkerben, az Izraeli Hadsereg katonáival aludt együtt. Weizman elnök gyakran látogatta a kórházakban fekvő sebesülteket, és felkereste otthonaikban a harcban elesettek vagy a terror áldozatainak családtagjait. Weizman az egyetlen ráruházott elnöki hatalmat is a maga módján gyakorolta, azaz utasított el olyan kegyelmi kérvényeket, amelyeket az Igazságügyi Minisztérium terjesztett elé. 

 

Ezer Weizman elnök megújította azt az intézményt, amelyet egyik elődje alapított, azaz a “Biblia és a zsidó források csoportjának” nevezett havi találkozót, amelyen értelmiségiek, akadémikusok vettek részt, megvitatva és elemezve alapvető zsidó témákat, kérdéseket. Ez az exkluzív és tekintélyes kör aztán komoly változáson ment át, ma már inkább tekinthető “utazó fórumnak”. A havi tanácskozásokat mindig más-más helyszínen tartják, és a Legfelső Bíróság egykori elnöke, Menachem Elon az ülések moderátora.

 

A közelmúltban Ezer Weizman sokkal aktívabb szerepet vállalt a politikai életben, mint a többi elnök tette a múltban. Kezdetben csak a színfalak mögött, majd a nyilvánosság elé lépve akciói olykor komoly politikai, közéleti vitákra adtak okot. A békefolyamattal foglalkozó politikusok is gyakran találkoztak Weizmannal, jóllehet ez nem a diplomáciai protokoll része. Ezen túlmenően az elnök nyíltan kritizálta a kormány teljesítményét is, és megpróbálta megakadályozni, hogy a békefolyamatot kisiklassák a vágányról. Diplomáciai érzékének egyedisége, férfias kisugárzása és személyes kapcsolatrendszere megnyitotta a kommunikációs csatornákat Izrael és a Palesztin Hatóság, valamit Egyiptom között.

 

Ezer Weizmant 1998 májusában újra elnökké választották, majd 2000 júliusában lemondott hivataláról.

Comments are closed.