Forrás: Új Élet

A latin “exodus” szó specifikusan a zsidók Egyiptomból való kivonulását, és a Tórának ezt az eseményt elbeszélô második könyvét határozza meg. Nem valószínű, hogy e szónak lenne többes száma, és ez a tény bizony problémát jelent, mert a zsidó történelemben sajnos gyakran találkozunk vele.

Adva van például egy diktátor által vezetett ország, legyen az fáraó, császár, cár, kalifa vagy pápa, akinek uralma alatt gyakran évszázadokon át éltek zsidók, akik hasznos, megbecsült polgárai voltak az illetô országnak, és aránylag békességben éltek a lakosság többségével.

Itt van rögtön Egyiptom. Egy Jákob nevű derék férfiú egykor hetvenedmagával telepedett ott le, és 430 év során “nagy néppé szaporodtak”. Ennek a népnek volt egy József nevű fia, aki elôtt az ország népe hódolt, és aki az alkirályi pozícióig vitte. De meg is érdemelte ezt a kitüntetést és megbecsülést. Elvégre bölcs elôrelátásával, isteni sugallattal és praktikus rendszabályaival súlyos éhínségtôl mentette meg az ország népét.

Diktatúrák azonban egyik óráról a másikra változhatnak, így amikor új fáraó került uralomra, “aki nem ismerte, vagy nem akarta ismerni Józsefet”, minden radikálisan megváltozott. Az új diktátor tüstént megváltoztatta politikáját, és az egykori barátokból egyszeribe a leggyűlöltebb ellenségek lettek.

A nép, amely Egyiptomnak az életmentô Józsefet adta, üldözött, meggyötört rabszolganéppé süllyedt, amelynek egyetlen reménysége az isteni ígéretbe vetett hit volt: kiszabadulni az elnyomatásból, vándorbotot fogni, és új hazát keresni. Ezt a reménységet, amelyrôl ezrek álmodtak, Exodusnak hívták. Az Örökkévaló végül megemlékezett az ôsapának tett ígéretérôl, célja megvalósítására Mózest szemelte ki, aki az Ô segítségével megbüntette és megalázta a fáraót, s késôbb ugyanilyen rátermettnek bizonyult a gyakran elégedetlen, zúgolódó népesség vezetésére.

Pészachot a zsidó történelem legmélyebbre ható, legdrámaibb eseményének emlékére ünnepeljük. Ez nemcsak a zsidó nép megváltását jelentette, hanem az egész emberiségre is kihatással volt.

Mert a szináji kinyilatkoztatás, egy vándor népnek nemzetté formálása, az Isten által kijelölt ország elfoglalása és az abban való letelepedés csakis az Exodus által vált lehetôvé. Oly életbevágóan fontos esemény volt, hogy az Örökkévaló a Tízparancsolatban nem mint a világ teremtôje nyilatkoztatja ki magát, hanem ezt mondja: “Én vagyok az Örökkévaló, a te Istened, aki kivezettelek Egyiptomból, a rabszolgaság házából.”

S a nép 40 évi vándorlás után megtalálta az Isten által kijelölt hazáját, majd hozzálátott, hogy ezt a kis országot a szó szoros értelmében magáévá tegye. Az országot, amely két hatalmas birodalom között feküdt, amelyek az egymás ellen vívott háborúik során Erecet átjárónak használták.

Ennek következménye volt a kétszeresen bekövetkezett exodus. Elôbb az asszírok foglalták el Erec északi részét, és a 10 törzs mindörökre felszívódott az asszír népkeverékben. Idôszámításunk elôtt 586-ban, Jeruzsálem elfoglalása és a szent templom lerombolása után, Júdea lakosságának nagy része is exodusra kényszerült, mégpedig Babilóniába.

A hazájukat vesztett zsidók a világ szinte minden tájára elkerültek, mindenütt kisebbségként éltek, aminek a vége ismét csak exodus lett. Vagy a gazdanép űzte ki ôket, vagy a körülmények miatt nem volt maradásuk, így vált az akaratán kívül állandó vándorlásra kényszerített nép a “bolygó zsidó” szimbólumává.

Íme néhány példa az Európában letelepedett zsidók történetébôl. Németországban a tizedik évszázad óta éltek zsidók, akik az uralkodók kedvelt alattvalói voltak. Elkövetkezett 1096, az elsô keresztes hadjárat éve, melynek mintegy ötezer zsidó áldozata volt. Ezt követték az 1298-1336 közötti szabadrablások és tömeggyilkosságok, amelyeknek 216 hitközség elpusztítása lett a végeredménye. Az 1348-1351 között pusztító pestisért megint csak a zsidókat okolták, és ennek további 350 hitközség elpusztítása volt a következménye. A megkínzott, megtizedelt nép ezután Kelet felé vette útját, ahol nagy zsidó központok létesültek.

A zsidó nép igazi virágzása Spanyolországban és Portugáliában következett be. A királyokhoz hű, kulturált, leleményes, alkotó, békességben és jólétben élô középosztály egyszerre csak kénytelen volt tudomásul venni, hogy üldözési kampányt indítottak ellene. Ez a gyűlölethadjárat 1391-ben érte el a tetôfokát, amikor Sevilla hitközségének elpusztításakor 4000 zsidót öltek meg.

Az inkvizíció rémuralma után kiüldözték a zsidókat. 1492. áv hó 9-én 400 000 zsidó kényszerült exodusra, és négy évvel késôbb ugyanerre a sorsra jutottak a Portugáliában élôk is. S ekkor jelenik meg az éppen felfedezett Amerika, mint a zsidó menekültek úti célja.

Jóval késôbb, 1648-1658 között, a hírhedt Hmelnyickij-lázadás Oroszországban 700 000 áldozatot követelt. Ezt orosz- és lengyelországi pogromok sora követett, ami újabb exodust eredményezett, ezúttal Amerikába.

1882 óta, amikor a Keletrôl bevándorolt zsidók az elsô településeket alapították Palesztinában, egyre inkább ez az ország lett a kivándorlások úti célja. Ezzel az exodusnak egy új, sokkal reményteljesebb fejezete kezdôdött el. Mert ez a hajdani “ôsexodusnak” a tulajdonképpeni folytatása volt, hosszú évtizedek múltán. Ez a föld, amely egykor befogadta a pusztai vándorokat, Izrael államaként menekültek százezreinek adott új hazát.

Az exodus ezután is folytatódott. A cárizmus pogromjait átvészelôk ivadékainak, valamint a kommunista rendszer alatt szenvedett orosz zsidóknak százezrei özönlöttek Izraelbe.

Ugyanakkor Európa-szerte ismét dúl az antiszemitizmus. Sôt, az arabok és sokan mások a 2002. szeptember 11-án bekövetkezett tragédiáért is a zsidókat okolják. Az Egyesült Államok a terrorizmus elleni harcával párhuzamosan a zsidó állam mellett áll – de ki tudja, meddig.

Saját országunkban tömeggyilkosok garázdálkodnak – és ennek is mi vagyunk az okai…

*

Nem árt tehát ezeken is elmélkedni a széderestén, amikor a márort, a keserűgyökeret rágcsáljuk, és hálát adni az Örökkévalónak, amikor a négy pohár bort iszogatjuk, hogy van egy saját országunk, amely az Ô segítségével gyôzelmesen fog kikerülni ebbôl a harcból is.

Askenázi Ervin

Comments are closed.