Forrás: Index

Oroszország rakétákat szállít Szíriának

április 26. 18:46

[MTI]

Az orosz védelmi miniszter kedden megerősítette, hogy országa Sztrelec légvédelmi rakétákat fog szállítani Szíriának, és cáfolta, hogy egyezség jött volna létre Grúziával az ottani orosz támaszpontok 2008 elejéig történő kiürítéséről. Szergej Ivanov megjegyezte, ennek a típusnak csak öt kilométer a hatótávolsága, és nem érheti el Izrael területét, tette hozzá.

Ariel Saron izraeli miniszterelnök a múlt héten jelezte: Izrael főleg attól tart, hogy a rakéták terroristák kezére kerülhetnek. Szíriában van két radikális palesztin szervezet, a Hamász és az Iszlám Dzsihád központja, és Damaszkuszt szoros szálak fűzik a libanoni Hezbollahhoz is.

Ivanov közvetve cáfolta Szalome Zurabisvili grúz külügyminiszternek azt az állítását, amely szerint előzetesen már megállapodott orosz kollégájával, Lavrovval abban, hogy a két grúziai orosz támaszpont kiürítése 2008 januárjáig befejeződik. Ivanov nem zárta ki, hogy a csapatok és harceszközök fokozatos kivonása még az idén megkezdődhet, de megismételte tárcájának álláspontját, amely szerint a normális kivonuláshoz legalább három-négy év szükséges.

Comments are closed.