Forrás: Új Élet

Közismert történelmi tény, hogy az 1848-49. évi forradalomban és szabadságharcban az akkor még jogfosztott hazai zsidóság számarányát messze meghaladóan vett részt és ontotta vérét a magyar szabadságért. Bernstein Béla tudós rabbi erről szóló könyvét néhány éve a Múlt és Jövő újra kiadta, írója hitközségével együtt pusztult el Auschwitzban, Zsoldos Jenő szemelvénygyűjtemény pedig a centenáriumra jelent meg.

Azóta keveset írtak erről, Róbert Péter füzetét a szabadságharc zsidó vonatkozásairól a tábori rabbinátus tette közzé. Megemlékezések a Kozma utcai temető honvédemlékművénél voltak, egyre ritkábban, bár a 150. évfordulóra fekete márványtábla emlékeztet a Herzl téren, a Dohány utcai zsinagóga bejárata közelében.

Itt volt idén először március 15-i megemlékezés és koszorúzás. Az ötlet és a kivitelezés Rosenfeld Dániel Imre, az ORZSE végzős liturgiatörténet szakos hallgatója érdeme, aki előkészítette és megszervezte a hangulatos ünnepséget, és megalapította a Magyar Zsidó Szabadságharcosokért Emlékbizottságot. Ő már tavaly is tett bizonyos lépéseket március 15-e zsidó szellemű megünneplésére.

Szép napsütésben gyülekeztek az ünnep délutánján az érdeklődők, ott volt több templomkörzet képviselője, és eljött Streit Sándor, a Budapesti Zsidó Hitközség elnöke is.

A megjelentek köszöntése után Rosenfeld Dániel elszavalta Klein Bódog: A jó honfiú című versét, amely az ostromolt komáromi vár lapjában látott napvilágot 1849. augusztus 3-án, majd rövid beszédben méltatta a nap jelentőségét. Róbert Péter történész, az ORZSE docense történelmi szempontból értékelte a zsidók részvételét a forradalomban és szabadságharcban. Rámutatott, hogy noha nem tudjuk pontosan a zsidó honvédek számát, de a magyarországi zsidók mindenképpen erejüket meghaladóan vettek részt mind a fegyveres küzdelemben, mind a katonák ellátásában és gyógykezelésében. Még a Kossuth-nótát is lefordították héberre! Érdemeikért a fegyverletétel előtt két héttel a Szegedre menekült Országgyűlés egyhangúlag mondta ki az egyenjogúsítást. Sajnos, tudta ezt az ellenség is, és a bukás után a megtorlás keményebben sújtotta őket, mint a többi csoportot. Haditörvényszéki ítéletek, sarc, emigráció lett a sorsuk, az 1867-es kiegyezésben kimondott emancipációig. Róbert Péter beszéde után a zsidó honvédek ránk maradt neveinek egy töredékét olvasták fel néhányan. Ezt követte a koszorúzás, majd az emlékezés kavicsainak elhelyezése az emléktábla alatt. Rosenfeld Dániel Imre záróbeszédében kegyelettel szólt az elesettekről. A sófár megfúvása és a Kél málé ráchámim ima után a jelenlevők együtt mondták el a kádist a szabadságharc zsidó hőseiért. Deutsch Gábor, az ORZSE judaisztikaoktatója, aki Ajtónyitás című művében írt 1848-49 zsidó hőseiről, értékes halachikus tanácsokkal járult hozzá az ünnepély lebonyolításához.

Róbert Péter