Egyedülálló visszaemlékezés a holokausztra
Rav Élijáhu Domán, vagyis Domán Ernő főrabbi visszaemlékezéseit olvasva, a szomorúság és a borzalom mellett (amit az ő és sorstársai által átélt szenvedések valósághű és egyben művészi leírása vált ki az olvasóból) az elragadtatás és a bűvölet érzete kerített hatalmába. Az első két érzelem, a szomorúság és a borzalom nem szorul magyarázatra. Mindenki átélte, aki ezt a fájdalmas, de csodálatos könyvet elolvasta, mindenki átélte, aki ehhez hasonló témájú könyvet olvasott, vagy a holokausztot megelevenítő elbeszélést, történetet hallgatott.
Az elragadtatás és a bűvölet azért kerített hatalmába, mert az író, Domán főrabbi, aki egykor szeretett és nagyra becsült tanárom volt, tulajdonképpeni témája mellett kétségkívül feltár előttünk egy ismerős, de más formában olvasható, csodálatos világot. Elénk tárja a Biblia nyelvi világát, a Biblia nyelvi hangulatának megelevenedését – és teszi ezt magyar fordításban is, az eredeti héber szöveg nélkül. És most jutottunk el a könyv írójának fiához, aki egyben a mű magyar nyelvre fordítója is. Domán István főrabbi sikerrel és mesteri fokon visszaadta (már amennyire ez fordításban visszaadható) az eredeti szöveg nyelvi varázsát, és a nyelvi kifejezés hangulati érzetét is. Az eredeti mű nyelvi eszközeiről beszélek – és itt érkeztem el a könyv egyetlen hiányosságához, egyetlen hiányolható vonásához. Az, hogy ez megfogalmazódott bennem, és szóvá is teszem, nem másnak, mint magának a fordítónak és egyben közreadónak az akaratlan ihletésére történik.
A címlapon ugyanis ott találjuk többek között azt az utalást, hogy „héber nyelvemlék” – de a könyvben egyetlen héber mondatot sem találunk. Nyelvemlékről általában a mű eredeti nyelvű szövegének annak egyéb, többek között ortográfiai jellegzetességeinek visszaadása esetén beszélünk. Itt ez szóba sem került, amit nagyon sajnálhatunk, mert a fordítás mellett elkelt volna függelékként az eredeti szöveg is. Ez a kitétel, vagyis a „nyelvemlék”-re történő utalás, minden bizonnyal a kiadó és a szerkesztő számlájára írandó. Domán Istvánnak, a kötet fordítójának nem eléggé kiemelhető és dicsérhető érdeme, hogy az olvasóban nyelvi eszközeivel, nyelvi művészetével azt az érzetet tudja kelteni, hogy az eredeti, héber nyelvű szöveget olvassa, vagyis az eredetinek érezhető, már-már érzékelhető nyelvi hangulatában éli át a leírtakat.
Ugyancsak a szerző érdemeként említendő, hogy miután csodálattal adózunk írásművészetének, a nyelvi kifejezés eszközei még így is, fordításban is felhívják magukra figyelmünket.
Domán István főrabbi, a fordító, azzal is remekelt, hogy édesapja művéhez egy hasonlóan jól sikerült életrajzot is írt, ami azok számára is közel hozza a szerzőt, akik nem ismerhették őt személyesen.
A mű, a fordítás és az életrajz együtt alkot egy kitűnő egészet, és ezért Domán Istvánt illeti az elismerés és a köszönet.
***
Az ORZSE-n mutatták be Domán István főrabbi új könyvét leendő olvasóinak. A nagy területű Oktogonális Terem, amely egyébként összevont, közös óráknak, konferenciáknak, előadásoknak stb. ad helyet, nevét pedig természetesen alakja után kapta, megtelt érdeklődőkkel, hallgatókkal.
Schőner Alfréd főrabbi, – rektor ismertette a művet, Rav Elijáhu Domán, a tulajdonképpeni szerző és fia, a fordító „…és így levágják őket bűnbaknak…” című közös alkotását, utalt jellegzetességeire, elmondta személyes élményeit a két szerzőről.
Hegedűs D. Géza színművész részleteket olvasott fel, amelyek ízelítőt adtak e különleges könyv tartalmából. Ezek után Schőner Alfréd beszélgetett Domán Istvánnal, a mű fordítójával, közreadójával és a tulajdonképpeni szerző életrajzírójával (egyben fiával), ami személyes színekkel gazdagította a már így is kialakult pozitív képet és hangulatot. A feltett kérdések mindegyike a könyv körüli fontos részletekre vonatkozott, és Domán főrabbi válaszai precízek és megvilágító jellegűek voltak, valamint jól illeszkedtek a már kialakult kellemes légkörbe.
A sikeres, hangulatos, gyakran tapssal kísért bemutató e sorok írójának zárszavával ért véget, majd a rektor úrnak a könyv esetleges új kiadására vonatkozó megjegyzése rekesztette be az ünnepélyes találkozót.
Borsányi Schmidt Ferenc