Forrás: Új Élet

Bizony, sokfélék. A pesti ortodoxok. Persze én most a 30-as évekre gondolok. Nagyon szegények, nagyon gazdagok, szakállasok és szakálltalanok, sok parókás asszony, de még több priváthajú, csak talmudi műveltséggel rendelkezők és elég sokan, akik már színházba, zeneakadémiára is jártak. Ezek között akadtak olyanok, akik a koncertteremben kalapjukat a fejükön tartották, és olyanok, akik hajadonfőtt hallgatták Beethovent.

Kevesen nyaranta a tengerpartra jártak fürödni, és sokan nyáron is csak a mikvébe. Szóval „fundamentalisták”, félmodernek, és teljesen modern életet folytatók. Mindannyian szigorúan betartották a kóserság szabályait, a sábeszt és valamennyi ünnepet. És a férfiak minden reggel töfilinnel imádkoztak, vagy odahaza, vagy a templomban. Ja, és persze az ajtófélfájuk mözuzével megjelölve. Nehogy aztán bárkinek kétsége legyen, ki is lakik a lakásban. De nem ám lazán tartották be ezeket a szabályokat, úgy, hogy egy-két nap kihagyták az imaszíj feltekerését, vagy titokban saját kezükkel szombaton is begyújtottak a cserépkályhába, szóval félreléptek volna, tudva azt, hogy idegen ezt úgysem látja, hanem a legszigorúbban.

Mostani történetünk Braun Lajos textil-nagykereskedő családjáról, helyesebben egyetlen leányáról, a Mártáról, no meg a Tibiről szól.

Négyszobás, polgári lakásban laktak, méghozzá az Andrássy út elején. Előkelő, patinás utca, első ránézésre nem éppen ortodoxoknak való lakóhely. A lakásban ebédlő, szalon, hálószoba a szülőknek és gyerekszoba a gyereknek, akárcsak egy lipótvárosi neológ családnál. Plusz persze cselédszoba. És hát a szalonban egy zongora. Ha eddig nem tudtuk volna, az ortodoxia miféle áramlatához is tartozott ez a család, ebből a zongorából aztán minden kiderül. Szóval egy „modern” ortodox családba csöppentünk, ahol nagyságos Braunné asszonyság – a Jolika – még kártyázott is, tizennégy lapos römivel. Persze nem pénzben, mert azért mégsem volt lipótvárosi, hanem puszta kedvtelésből. Egyetlen leányukat, a Mártát tizenöt éves korában egy zeneakadémista fiú, Borbás Tibi kezdte zongorára oktatni. Ekkor a leány már az Abonyi utcai Izraelita Leánygimnázium Ipari Tagozatába járt, ahol a leányokat főzni és varrni, és egy kicsit könyvelni is megtanították. Tibi heti kétszer ment az Andrássy útra. Ő is zsidó volt, de hát olyan, akiben egy csepp ortodox sem volt. Szóval semmit sem tartott. A mama sokszor, a papa ritkán – ha éppen otthon volt – kintről hallgatta a zongoraórákat. Ilyenkor titokzatos zenei kifejezések hallatszottak ki a szalonból: „Andante, allegro vivace, fortissimo, adagio, moderato.”

És valami félreütés esetén a zongoratanár határozott, de ugyanakkor kedves, lágy, udvarias hangja szűrődött ki:

– Márta, kérem, ne üssön mellé. Ne cét, hanem ciszt játsszon. Az van a kottában.

Azt is megtudhatták a szülők, hogy a kéztartással meg az áhítattal is adódhatott valami probléma:

– Nem jó a kéztartása. Az ujjai jobban simuljanak a zongora billentyűihez. És egy kicsit nagyobb áhítattal, hiszen nem Lehárt vagy Kálmán Imrét, hanem Bachot játszik.

Közben hihetetlen dolgok történtek a zongoraóra alatt. Az óra elején fix pontként mindig ott állt a tanítvány széke a zongora előtt, és tőle kb. két méterre, ugyancsak fix pontként, a tanárnak odahelyezett szék. És lám-lám, az óra végén a tanár széke szinte már csak centiméterekre volt található tanítványától. A mama észlelte ezt, és egészen kétségbe esett. Aggodalmát egyszer meg is osztotta leányával:

– Mártikám. Egészen oda vagyok. Úgy látszik, képzelődöm. Ez valamiféle illuzionista betegség lehet. Hisz meg mernék esküdni, hogy az óra végére Tibi széke sokkal közelebb került a te székedhez, mint ahol az óra elején volt. Ezek szerint rémképeim vannak.

– Anyu, de hát Tibinek közel kell jönnie, megmutatni a helyes kéztartást. Közelről jobban látszik, amin esetleg javítani kell. Éppen a szobában volt a papa is, aki felkiáltott:

– Soma Jiszróél. (Bár Lajos „modernebb” ortodox volt, de úgy látszik, vészhelyzetekben mégis ezt a kifejezést használta.) „Helyes kéztartás.” Mi lehet még ebből! Jolikám, mindig a kéznél kezdődik, aztán …ugye tudod, hogy szokott folytatódni?

Az asszony hallván ezt a naturalista leírást, annyira beleélte magát a szituációba, hogy egészen belepirult.

Úgy tűnik, Lajos logikusan gondolkodott, mert valóban lett belőle folytatás.

De ne csigázzuk tovább az olvasók érdeklődését, a zeneakadémista elkezdett udvarolni a leánynak. Előbb titokban találkoztak, iskola után Tibi megvárta őt az Abonyi utcai leánygimnázium bejárata előtt, majd kétszeri villamosátszállással elmentek kakaózni az Erzsébet téri kioszkhoz, azután Tibi hazakísérte a Mártát. Az Erzsébet tértől már csak egy ugrásra volt az Andrássy úti lakás.

(folytatjuk)

Ungár Richárd