Forrás: Index

Elhunyt a volt izraeli elnök

MTI

2005. április 24., vasárnap 23:51

Nyolcvanegy éves korában Tel-Aviv közeli otthonában halt meg Ezer Weizman, aki 1993-tól 2000-ig volt Izrael államfője. Védelmi miniszterként jelentős szerepe volt abban, hogy 1978-ban létrejött az egyiptomi-izraeli békeszerződés. Elhunyt Ezer Weizman volt izraeli elnök vasárnap, az egykori államfőt 81 éves korában Tel-Aviv közeli otthonában érte a halál, jelentették be Jeruzsálemben. Az agg politikus egészségi állapota két hete kezdett végzetesen rosszabbodni, és a haifai Rambam kórházban az intenzív osztályon ápolták.

Weizman 1993-tól 2000-ig volt Izrael államfője. Előzőleg, az 1970-es években védelmi miniszterként jelentős szerepe volt abban, hogy 1978-ban létrejött az egyiptomi-izraeli békeszerződés. Weizman Izrael Állam hetedik elnöke volt. Öt éve egy megvesztegetési ügy miatt kényszerült lemondásra. Elnökként bírálatok érték, mert egyesek úgy vélték, hogy az egyébként ceremoniális jellegűnek tartott izraeli államfői poszton túlzottan igyekezett politikai befolyását latba vetni.

Tel-Avivban született 1924-ben egy olyan arisztokrata zsidó családban, amely már nem külföldről vándorolt be. Simon Peresz kormányfő méltató nyilatkozatában kiemelte, hogy Weizman civilként is olyan bátran harcolt a béke eléréséért, mint annak idején a hadsereg és a légierő kötelékében. Weizman halálhírét az izraeli rádiók és televíziók adásukat megszakítva jelentették be.

Comments are closed.