Forrás: Tűsarok

A Pont Kiadó április 24-én mutatja be Katz Katalin napokban megjelent Visszafojtott emlékezet – A magyarországi romák holokauszttörténetéhez című megkerülhetetlen alapművét.

Katz Katalin Visszafojtott emlékezet című könyvét április 24-én, vasárnap déltől mutatja be a kiadó a XII. Könyvfesztivált vendégül látó Budapest Kongresszusi Központ Lehár 2. termében. Az egy órás beszélgetés résztvevői: Katz Katalin, Ferge Zsuzsa, Hammer Ferenc, Szávai Géza és Benedek Szabolcs.

A könyv, amely a Pont Kiadó roma témájú köteteinek sorozatában jelent meg az első összefoglaló – egyben alapozó – mű a magyarországi romák holokauszttörténetéhez. Az Izraelben szociális munkásként dolozó szerző a magyarországi túlélők vallomásai alapján rekonstruálta a történteket, egyben bemutatja az emlékezet gátjainak működését.

A Visszafojtott emlékezet nem kizárólag a túlélők tanúságtételeinek gyűjteménye, hanem kísérletet tesz a hivatalos történeti kutatások és elméleti megközelítések, illetve az „oral history” nézőpontjainak egyeztetésére, miközben – Jancsó Miklós dokumentumfilmjét elemezve – fölveti a narrátor felelősségét is.

A XII. Könyvfesztiválra a belépőjegy ára egységesen 500 forint, de az összeg a kiállítói standokon teljes egészében levásárolható.

A Pont Kiadó a fesztivál ideje alatt megtalálható az A 13 standon, vagy bármikor az interneten.

Comments are closed.