Forrás: 168 Óra

Néhány szélsőjobbos szervezet demonstrált a hét végén a budapesti német nagykövetség előtt. Eszmetársuk, Ernst Zündel bebörtönzése ellen tiltakoztak, akit március elején holokauszttagadás címén öt év börtönre ítélt a bíróság.

Napsütéses szombat délután, ideális kirándulóidő. A budai Várban külföldi csoportok koptatják a macskaköveket, a Halászbástyáig s vissza. A Kapisztrán térre tartunk, „magyarok vagyunk, nem turisták”.

Tizennégy rendőrautót számolunk, és két készenlétis mikrobuszt. Odébb, az Úri utcában is „közegellenállás” zárja a német nagykövetség előtti útszakaszt. Maga Gergényi főkapitány is felügyeli az akciót. Egy napilap szerint „az utóbbi évek legjelentősebb szélsőjobboldali megmozdulása várható” a Vér és Becsület Kulturális Egyesület, a Magyar Nemzeti Front és a Lelkiismeret 88 Csoport szervezésében.

Tizenéves szimpatizánsok ácsorognak régóta, az idősebbek csak a kezdésre érkeznek. Kitartás. A pacsi előtt összeütik az öklüket, a lányoknak három puszi jár.

A nagykövetség előtt lepattant Honda tetejére szerelt hangszórókból száll az ige. A szervezők „Freiheit für Ernst Zündel!”-es táblákat osztanak a „tömegnek”. Úgy nyolcvanan lehetünk.

Kocsis Imre, a Lelkiismeret 88 elnöke kezében gerjed a mikrofon: a fotósok kedvéért a várfal mellől a követség épülete elé tereli a transzparenseseket. A firkászokat pedig egy Zündel-videóval csalogatja. Ám előbb „heavy náci” bömböl fel a hangfalakból.

A film végén a vér és becsületes Illés Zsolt bajtárs fest portrét Zündelről, akit a múlt hónapban holokauszt-tagadó irodalom terjesztése miatt ítélt öt évre a „neobolsevik horda” vezette német rendszer. Illés a szólás- és véleményszabadság eszméjét magasztalva jut el Lunikoff Landser „drága barátunkig”, aki Magyarországon adta egyetlen külföldi koncertjét. Ő három és fél évet kapott a közelmúltban. Szintén zenész.

„Ti vagytok a rasszisták, mert minden máskéntgondolkodót börtönbe vettek” – intézi a bezárt követséghez szavait.

A közönség soraiban már nem trendi a bomberdzseki ujjába tárazott piros, fehér és zöld Pax. De a csillogó fejbőr, a lábszárközépig fűzött bakancs, a fekete póló és a nadrágszíjtartón fityegő lánc örök. Honosodik a tetoválás, a legmagyarabbaknak a tarkóra varrva. Nyeszlettek körében a Hitler-frizura hódít, igaz, a modellek orra alatt még nem serken bajusznakvaló.

Schuszter Lóri, a Magyar Nemzeti Front elnöke lép a mikrofonhoz. Történészekre neheztel, akik szerint négymillió zsidó pusztult el a munkatáborokban. Pedig „csak másfél”. „Ekkora tévedés megengedhető?”

Kapnak tőle a németek is, akik „eljutottak a szerbek szintjére”. Bűnük, hogy ők szintén nem vettek át egy petíciót a délvidéki magyarverések után. Illés bajtárs demokratizmusára replikázik: „Mi olyan országban szeretnénk élni, ahol mindenki szabadon gondolkodhat.”

Próbálunk vegyülni. Halljuk, este nógrádsápi koncert koronázza a napot, érdeklődünk egy karszalagostól, hogyan lehet eljutni oda. Az eligazítás közben gyanakvóan végigmér. Inkább nem megyünk.

„A kétely a bölcsesség kezdete” – indít Descartes-tal a gerjedős Kocsis. Vagyis „mi most a gondolkodás ellenségei miatt tiltakozunk”. Nagy csöndet teremt „én hiszek a holokausztban” kijelentése. Alig tompít a döbbeneten a sietős magyarázat, miszerint „a zsidó

liturgiában a holokauszt az egészen elégő áldozatot jelenti”. Így jön ki nála háromszázezer halott, amit „hiszek és vallok… arra azonban máig nincs bizonyíték, hogy őket állami parancsra hamvasztották el”.

A demonstrálók senior tagozata, öt fő, egy padon tereferél. A fotósok jöttére egyenesednek a meszes gerincek, magasabban a „Stopt Holocaust-Inkvisition” transzparens, Árpád-sávos zászló lobog. EU-ellenes, MIÉP-es tüntetésekről ismerősek az arcok, de sípolnak kormányrendezvényen is, ha hí a haza.

Most csöndben figyelik, ahogy Illés felolvas. „Tisztelt kancellár úr! A petícióval tiltakozunk az Ernst Zündelt érintő büntetőeljárás ellen… a szabad világba vetett hitünk alapjait rengette meg alig tizenöt évvel a bolsevizmus magyarországi bukása után. Németországban, az Európai Unió vezető államában az általunk átélt szovjet bolsevik mintájú gondolatrendőrség diktatúráját meghaladó liberális gondolatrendőrség módszerei virágoznak! Tiltakozunk a német testvéreink ellen folytatott liberális gondolatrendőrség és bíróság terrorja ellen! Mi, szabadságszerető és igazságban hívő magyarok sorsközösséget vállalunk a saját hazájukban politikai véleményük és történelemszemléletük mássága miatt üldözött németekkel! Követeljük Ernst Zündel és minden más politikai bebörtönzött szabadon bocsátását Németországban!”

Taps. „Köszönjük, hogy itt voltatok, és kiálltatok az egyik alapvető szabadságjog mellett” – pásztázza a kopasz fejeket az egyik főszervező.

Aztán eléneklik a német himnuszt. Meg a magyart.

One Response to “Molnár Dénes: Ököl és jog”

  1. Ki neveli ezekett a sraczokat? Ki a felelos a nevelesukert´

    Ki neveli ezekett a sraczokat? Ki a felelos a nevelesukert´. Ki bujik a hatuk moge es hergelik okett arra amit nem is ismertek a multbol.