Forrás: UNO

„2005 februárjában új nemzetközi film forgatása kezdődik meg Fóton, a Sorstalanság díszleteiben.” – adta hírül tavaly novemberben több hazai sajtóorgánum, így mi is. Azóta egy árva mondat sem jelent meg a magyar médiában a filmről, holott papíron már le is kellett volna forognia. A Moziplussz kiderítette, mi a csúszás oka.

A filmet hazánkba hozó lengyel filmproducer, Lew Rywin hétfőn börtönbe vonult. A zongoristát és a Schindler listáját is jegyző Rywint még decemberben ítéltek kétéves börtönbüntetésre amiatt, hogy a lengyel kormányfő nevét felhasználva megpróbált kicsalni 17,5 millió dollárt az Agora médiacsoporttól. (részletek) A magyar híradások arról azonban nem szólnak, hogy mennyiben érinti mindez a Love is a Survivor c. filmet, melyben a tervek szerint Tony Curtis alakítaná az egyik főszerepet. Meglepődve vettük észre, hogy a gyártó cég (Atlantic Alliance Pictures) weblapján már nem budapesti helyszíneket írnak – a site tanúsága szerint a filmet 2005. szeptemberében kezdik majd forgatni cseh és brit helyszíneken. A neves szereplőgárda is megcsappant: a site-on Curtisnek már nyoma sincs, egyedül az Igazábból szerelemből megismert Thomas Sangstert és az Oscar-jelölt Susannah Yorkot említik. (Mint arról tavaly ősszel beszámoltunk, a filmben Curtisen kívül A passió Máriája, Maia Morgenstern, valamint a tehetséges 13 éves Skye McCole Bartusiak is szerepel.) Ugyancsak fejlemény, hogy a film immáron The Fence címre hallgat. Hogy a sok kérdőjelre válaszokat kapjunk, a Moziplussz felvette a kapcsolatot a film társproducerével, a marokkói származású A. Sirokh A-val. Így szól a szűkszavú, de azért valamelyest megnyugtató válasz: „Jelenleg is folyik az új szereplőválogatás, egyelőre még semmi sem biztos. Budapest továbbra is a legesélyesebb forgatási helyszín, de minden attól függ majd, hogy ki lép Rywin helyébe.” A 12 millió dolláros költségvetésű film különlegessége, hogy nem hagyományos holokauszt-, sokkal inkább egy romantikus film. Egy kamaszfiú és egy kamaszlány lengyelországi náci koncentrációs táborban ismerkedik meg egymással – kapcsolatukból, amely a túlélést teszi lehetővé, szerelem, majd később házasság lesz… A forgatás és a szereposztás fejleményeiről természetesen tájékoztatjuk olvasóinkat. (Moziplussz)

Comments are closed.