Forrás: NOL

Munkatársunktól, 2005. április 23. 00:00

A XX. század első szervezett népirtását kilencven éve tervezték az akkor a központi hatalmakkal szövetséges, Európa “beteg emberének” számító török birodalomban. Az örmény népességnek csaknem a fele, mintegy másfél millió ember lett áldozattá.

A világ homályosan sejti, hogy kik lehetnek az örmények, akiknek Európa peremvidékén volt és van a hazájuk, amely csak valamikor réges-régen lehetett önálló (időszámításunk 301. esztendejében már felvették a kereszténységet). Aztán vagy másfél ezer évig önállóságuktól megfosztattak, és ahogyan egy jeles tudós, Friedrich Engels írta róluk “a török zsarnokság Szküllája illetve az orosz despotizmus Kharübdisze között sínylődtek”. És akkor még szó sem esett a perzsákról, akik ugyancsak kegyetlenül bántak velük, még nemzetnevüket is megváltoztatták a nagyvilág számára: az örmény perzsa eredetű szó, ők hajhnak nevezték magukat, azaz uraknak. Ez történelmi tévedés lett. Még a világtörténelemben a legnagyobb politikai befolyást megszerző örmény, Anasztáz Mikoján is szolga volt: előbb Sztálin, majd Hruscsov szolgája, még ha abban a közegben talán a legokosabb (legravaszabb?) ember is volt.

Világsiker lett a harmincas évek elején a kiváló prágai német író, Franz Werfel regénye, a Musza Dag negyven napja, amely az örmény sorsban az akkor már világosan kirajzolódó zsidó tragédiát ábrázolta. Az örmények végzetét Ankarában írták meg és a Musza Dag-hegységben teljesítették be.

Az áldatlan állapotnak évezredes múltja van. Százezernyi, milliónyi örmény áldozat. Viszont a birodalom modernizálását célként kitűző ifjútörökök sokszor kötöttek szövetséget a XX. század elején a nemzetiségekkel, nem utolsósorban a nagy gazdasági hatalommal rendelkező örményekkel. Az első világháború első éve azonban véget vetett a megbékélés lehetőségének. Egy örmény író oroszul kiadott könyvében olvasom, hogy Berlin gyorsan rájött arra, hogy a szultáni birodalom milyen ingatag szövetséges. Más forrásokból pedig az is tudható, hogy a német nagyvezérkar – ellentétben II. Vilmos császárral, valamint a Habsburg rövidlátással – tudatában volt annak: a háború két fronton nem nyerhető meg pusztán katonai eszközökkel. Lázasan keresni kezdték a másféle lehetőségeket. Az orosz cárizmus gyengéit latolgatva, elszánták magukat az orosz bolsevikok, Lenin támogatására. A németek másik ördögi tervéhez a török birodalom volt a cinikusan kitervelt kísérleti terep.

A tábornokok olyan társadalmat akartak teremteni, amely veszélyeztetve érzi magát egy másik, a történelmi előítéletek okán milliók számára ellenségesnek tekintett nemzetiség, vagy vallási csoport által. Kidolgozzák tehát az örmény lakosság kiirtásának tervét. Első lépésként a török hadseregben szolgáló örményeket fokozzák le munkaszolgálatosokká. Aztán elkobozzák az örmények személyi igazolványait (tehát jogfosztottá teszik őket), s korlátozzák üzleti tevékenységüket, majd internálótáborokat hoznak létre. A férfiakat leölik, a nőket és gyermekeket több száz kilométeres gyalogos halálmenetben hajszolják végig egész Kis-Ázsián. Ezután már csak az volt hátra, hogy a csőcseléknek szabad rablást engedélyezzenek, a hadseregnek pedig tudomására hozzák, hogy az örmények az antant ügynökei, hiszen a rokonaik az ugyancsak keresztény és ellenséges Oroszországban virulnak. Az 1915 áprilisában Ankarában hozott titkos rendelet – a nürnbergi jogfosztás és a magyar antiszemitarendelkezések előképlete – már csak szentesítette a genocídiumot. És a világ hallgatott: a világháború szörnyűségei elfedték ezt a “kisebb” tragédiát. Nem a német nagyvezérkaron múlott, hogy várniuk kellett majd két évtizedet, s megtalálják a nácikat és Hitlert, az ifjútörökök és Enver pasa helyett.

A világ lelkiismerete számára fontos, hogy manapság már a zsidó holokauszt tagadása, Auschwitz gázkamráinak kétségbevonása Németországban börtönnel büntetendő. És mi van az örményekkel? A szlovák törvényhozás európai ügyekkel foglalkozó bizottsága nemrég határozatban szólította fel a törököket, hogy kérjenek bocsánatot az örményektől, mielőtt felvételt nyerhetnének az Európai Unióba. Ankara ridegen elutasította az ajánlást.

Comments are closed.