Forrás: Népszava

A NATO még vizsgálja, hogyan juttatja el Irakba azokat T-72-es tankokat, amelyeket Magyarország tavaly ajánlott fel a szövetség iraki haderőt felszerelő programjához – mondta el a Honvédelmi Minisztérium szóvivője. Bocskai István közölte, az új iraki haderő felszerelésével és kiképzésével foglalkozó NATO-központ vizsgálja a szállítás módját és kutatja a finanszírozás forrásait is.

A NATO szakértői februárban jártak Magyarországon, hogy megtekintsék a 77, hadrendből kivont T-72-es harckocsit, amelyekről megállapították, hogy megfelelnek az iraki haderő igényeinek. A honvédelmi miniszter akkor közölte, hogy a politikai és a katonai vezetők dolgozzák majd ki a szállítás részleteit. (MTI)

Ötszáz javaslat a felsőoktatási törvényhez

Több mint 500 módosító javaslat érkezett be az új felsőoktatási törvénytervezethez, ebből 94-et támogat a tárca – tájékoztatott Magyar Bálint. Az oktatási miniszter elmondta, annak ellenére érkezett ennyi módosító javaslat, hogy a szakmai szervezetekkel közösen egyeztettek a javaslat megalkotásakor. Az egyeztetésekkor a hét legfontosabb szakmai szervezettel tekintették át a törvényjavaslatot – tette hozzá. A miniszter szerint elfogadott módosító indítványok nem érintik a törvény alapkoncepcióját. Elmondta, ezért támogatják a többi közt, hogy az adott felsőoktatási intézmény irányító testülete szervezeti kérdésekben kérje ki a szenátus véleményét. (MTI)

Tavaszi nagytakarítás Budapesten

Az élhetőbb város, a tisztább utcák és a gondozottabb zöld területek kialakítása érdekében zajlik az idei koncentrált tavaszi nagytakarítás Budapesten – közölte Demszky Gábor főpolgármester egy XIII. kerületi illegális szemétkupac elszállításánál tartott tájékoztatóján. Nem csak április 22-én ‘a Föld napján’, hanem az év minden napján ügyelni kellene a környezet tisztaságára – fogalmazott. A főpolgármester elmondta: a Közterület-fenntartó Rt. az utcák megtisztítása és az illegális szemétlerakók felszámolása mellett gőzerővel dolgozik az útburkolatok javításán is. Évente mintegy 140 ezer köbméter illegálisan lerakott szemetet tüntetnek el több tízmillió forintos költséggel a fővárosi utcákról. (MTI)

Roma kárpótlást vizsgáló bizottság

A Miniszterelnöki Hivatal (MeH) romaügyi államtitkársága és hivatala 2003-ban nem rendelkezett adatokkal az Osztrák Megbékélési Alap által folyósított holokauszt-kárpótlást igénylők számáról, így arról sem tudtak, hogy esetleg visszaélések történtek – mondta Teleki László a holokauszt roma áldozatainak nemzetközi és hazai kárpótlását vizsgáló országgyűlési bizottság ülésén. A roma ügyekért felelős politikai államtitkár Varga József fideszes politikus azon kérdésére reagált, hogy miért nem kezdeményezték a kárpótlás leállítását. Teleki László felügyelete alatt működött a MeH volt romaügyi hivatala, amelyet Berki Judit vezetett. A politikus elmondta: egy tavaly február 16-án készített feljegyzésben Forgách István, a romügyi hivatal témával foglalkozó kijelölt köztisztviselője jelezte, hogy a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány (Mazsök) listát kért cigány kisebbségi önkormányzatokról, amelyek kiszolgálhatnák az igénylőket. Hozzátette: nem adott engedélyt ilyen lista kiadására, de valószínű, hogy az mégis ‘kiment’. Kiemelte: az 50 kisebbségi önkormányzatot nem kérdezték meg, hogy tudják-e vállalni a munkát. Egy felhívás és egy tájékoztató levél érkezett mindössze a Mazsöktől az 50 kisebbségi önkormányzathoz – tette hozzá a politikus, aki szerint a kisebbségi önkormányzatokat önhibájukon kívül jelölték ki. (MTI)

Vizsgálóbizottságot javasol Lezsák

A kistelepülések biztonságos jövője érdekében parlamenti vizsgálóbizottság létrehozását javasolja Lezsák Sándor. A független országgyűlési képviselő elmondta: a testület célja az lenne, hogy megvizsgálja a kétezer főnél kisebb kistelepülések 1998 utáni népességfogyását, az elvándorlás okait és a hátrányos korösszetétel következményeit, valamint a tanuláshoz, a munkához, az egészségügyi ellátáshoz és az alapvető infrastrukturális ellátáshoz való alkotmányos jogok érvényesülését. Lezsák Sándor azt szeretné elérni, hogy törvény szülessen a kistelepülésekről azok népességmegtartó képessége, a családok biztos jövőképe érdekében. (MTI)

Comments are closed.