A delfinterápiával csodálatos eredményeket lehet felmutatni: segítségével feloldhatók a félelmek, a stressz, a depresszió. A legtöbb szülőnek, nevelőnek és gondozónak, aki személyes tapasztalatokat szerezhetett a delfinterápiával, meggyőződése, hogy a módszer hatásos. Eddig nem voltak tudományos bizonyítékaink a hatást illetően, ezért az orvosok nem ajánlották, sőt többen közönséges humbugnak tartották az egészet.
Most azonban a tudomány is felfigyelt e rendkívül érdekes terápiára: A Müncheni Ludwig Maximilian Egyetemen nemrég pedagógusok, terapeuták és orvosok találkoztak nemzetközi szimpózium keretében. A szimpózium vezetésével prof. dr. Rolf Oertert, Európa egyik legelismertebb pszichológus-pedagógus szaktekintélyét bízták meg. Ezt a különleges terápiaformát több mint 20 éve dr. David E. Nathanson amerikai biológus-etológus fejlesztette ki. Azóta a Floridában működő Dolphin Human Therapy keretében 55 országból érkezett, közel 10 ezer gyermeken segített. A gyerekek és a terapeuták a medencék vizén úszó szigeteken helyezkednek el. Az egészben az a legcsodálatosabb, hogy a delfin megérzi a kis páciensek problémáját, ezért nagyon óvatosan és játékosan közelít hozzájuk. Így a gyerekekben csakhamar kifejlődik a bizalom érzése, ami fejleszti, erősíti önbizalmukat is. Milyen a delfinterápia? A családok az első napon ismerkednek a delfinekkel. Az ezt követő napokon a beteg gyermek naponta 30-60 percig terápiás foglalkozáson vesz részt a delfinekkel. A gyermek mellett ott lehet egyik szülője, egy terapeuta és egy delfinidomár. A terápia nem korlátozódik az együtt úszásra a delfinekkel. A kis páciens nap, mint nap egy meghatározott feladatot kap, amelynek elvégzésében a delfin segíti. A feladatok személyre szabottak, és a terápia során egyre nehezebbé válnak. A delfinnel való kapcsolattartás napról napra egyre intenzívebbé válik: először csak megmutatják az állatot, a gyermek megnézheti, hogyan ugrál a delfin a vízben. Később labdát vagy karikákat kell a vízbe dobnia, amelyeket a vízi emlős visszadob vagy visszahoz. Ha e játékok során sikerült megbarátkozni az állattal és megerősödik a gyermekben a bizalom, a távolságot egyre inkább csökkentik. Az idomár segítségével vagy önállóan, a gyermek kézjelekkel utasítja a delfint, hogy uszonyaival tapsoljon, vagy táncoljon, integessen. Az általában túlféltett, önállóságuktól akarva-akaratlanul megfosztott gyermekeknek ez hatalmas élmény: én is képes vagyok valamit elérni! A munka megkoronázása a közvetlen kontaktus a vízben: A terapeuta karjában tartva a gyermeket a vízbe ereszkedik, így a kis páciens megsimogathatja a delfint. Néhány perc múlva a gyereket már egyedül húzza hátuszonyával a delfin. Óriási segítség visszahúzódó, kontaktuszavarokkal küzdő gyermekeknél A delfinterápiával csodálatos eredményeket lehet felmutatni: segítségével feloldhatók a félelmek, a stressz, a depresszió. A testi fogyatékkal élő felnőttek rehabilitálásában is segíthet ez a gyógymód. A legnagyobb hatékonysággal azonban igazolhatóan a nagymértékű kommunikációs zavarban és az emocionális zavarok valamely formájában szenvedő gyermekek és fiatalkorúak kezelésében alkalmazható. Az ilyen „különleges” gyerekek nem képesek közölni gondolataikat, vágyaikat a környezetükkel, ill. a környezetből érkező jeleket, jelzéseket sem képesek felfogni, értelmezni. Gyakran egyáltalán nem tudnak beszélni, a testbeszédet – mimikát, gesztikulációt – pedig csak igen korlátozott mértékben képesek alkalmazni. E jelenség hátterében súlyos testi vagy szellemi fogyaték áll, például Dawn-kór vagy autizmus. A delfinek nagyon gondos terapeuták A delfinek társas lények, a szabadon élő csoportok tagjai között nagyon kifinomult kapcsolatrendszer alakul ki, amelyre jellemző a gyengébb egyedek védelme, a róluk való gondoskodás. A terápiás munka során az a legfeltűnőbb, hogy ezek az állatok igen intenzíven foglalkoznak a beteg gyermekekkel. Közben meglepő empátiás képességről tesznek tanúbizonyságot, pontosan tudják, hogy az adott pillanatban milyen hangulatban van „páciensük”. Számos kutatás eredményeként kiderült, hogy a delfinterápiával kezelt gyermekek alaposabban, intenzívebben és gyorsabban tanulnak. A delfinek nyilvánvalóan stimuláló hatással vannak a gyerekekre. Az elszigeteltségben élő, apatikussá vált gyermekeknél elveszettnek hitt reakciókat képesek kiváltani játékos közeledésükkel. A lehető legjobb terápiás eredmény érdekében a terápiának legalább két hétig kell tartania. A delfinekkel való találkozás kétségtelenül a főszerepet játssza, ebben minden szakértő véleménye egyezik. A delfinterápia során észlelt terápiás hatások más állatokkal, pl. kutyával vagy macskával nem megfigyelhetők. Vajon miért nem? A delfin, testméretei ellenére, úszó, lágy mozdulataival valószínűleg kiszámíthatóbb a gyermek számára, mint a háziállatok. A delfint nyugodtan figyelheti, amint az a vízben feléje közeledik. Különleges terápiás hatást tulajdoníthatunk azoknak a hanghullámoknak, amelyeket a delfin kibocsát. Dr. Nathanson megállapította, hogy ezek kedvező hatással vannak a páciens központi idegrendszerére. Ez főként olyan gyermekeken segíthet, akiknek agya még fejlődőfélben van. A meleg víz, amely kellemesen körülöleli a páciens testét, szintén nem elhanyagolható terápiás tényező. Ebben a lágy közegben könnyebb feloldani a blokádokat és a görcsöket. Mindezt kiegészíti a nyaralás hangulata, amelyet az egész család átérez. A gyermek, mint a terápia középpontjában álló személy e kellemes közösségi élmény fő „okozója” – ez nem csekély mértékben erősíti a kis páciensek önértékelését. A terápia hatására talán kismértékben maguk a szülők is megváltoznak. Ők megtanulják, hogy más szemmel nézzék „furcsa” gyermeküket, lelkesíti őket az eredmény, amiből új reményt meríthetnek. Hol működnek terápiás központok? Az állatvédelem első helyen áll a delfinterápiában. Ez azt jelenti, hogy az állatokat a faj igényeinek megfelelő módon kell tartani. Csak a boldog, elégedett delfinek képesek a terápiás munkára. Sok segélyszervezet olyan terápiás központokat propagál, amelyben a delfinek szabadon élhetnek, vagy legalábbis óriási medencék állnak rendelkezésükre. Az egyik legmegfelelőbb hely az izraeli Eilatban található Dolphin Reef. A delfinek itt egy védett öbölben élnek, amelyet csak nappal, a terápiás munka idejére rekesztenek el hálókkal a nyílt víztől. Ezek az állatok tehát „önként” foglalkoznak a gyerekekkel. A floridai Key Largoban a delfineket tágas medencékben tartják, ezzel akarják megakadályozni, hogy az állatokban a száguldozó motorcsónakok kárt tegyenek. A spanyol, egyiptomi és a holland tengerparton is léteznek már delfinterápiás központok. Mivel az érdeklődés és az igény óriási, a várólisták egyre hosszabbak. A düsseldorfi illetőségű Dolphin aid nevű szervezet jelenleg a Földközi-tenger medencéjében igyekszik delfinterápiás központokat létrehozni. Ez számos előnnyel járna: a delfinek itt a természetben szabadon is előfordulnak, és a földrajzi elhelyezkedésnek köszönhetően nem kell hosszú útra vállalkozni azoknak, akik szeretnék igénybe venni. A tenger vize itt hónapokig kellemes hőmérsékletű, ezért egy szezon során igen sokan pácienst tudnának fogadni. Van azonban egy komoly probléma: a kéthetes delfinterápia külföldön 13 000 euróba kerül – ez sokaknak egyszerűen megfizethetetlen. (Természetgyógyász Magazin) Stop!