A magyar filmsiker producerének sikerült megállapodást kötnie az amerikai forgalmazóval. Az Egyesült Államokban a THINKFilm a legnagyobb new yorki független forgalmazó vállalat, amely ebben az évben Oscar-díjig vitte a Born into Brothels című filmet. Repertoárján szerepel többek között Antal Nimród Kontroll című filmje is. Olyan céggel akartunk szerződést kötni, amely azonosul a mi elszántságunkkal és lelkesedésünkkel.
És nem utolsó sorban olyan vállalatot kerestünk, amely elegendő pénzügyi háttérrel rendelkezik ahhoz, hogy a lelkesedését a piac számára is észrevehetővé tegye. Magyarul: amely hajlandó elegendő pénzt tenni a film mögé.” – mondja a producer.Koltai Lajos, Kertész Imre Nobel-díjas regényéből készült alkotását eddig huszonhét fesztiválra hívták meg. A Sorstalanságot például várják több amerikai fesztiválra, így Chicagóba, San Franciscóba, Seattle-be, továbbá Londonba, Karlovy Varyba, Varsóba, Edinburgh-be, Vancouverbe, Sao Paulóba, Sevillába, Stockholmba, Kijevbe, Puszanba, Dubrovnikba, Jeruzsálembe és Bangkokba.A kiemelt érdeklődést jelzi, hogy a filmet már eddig is több európai vezető cég vette át forgalmazásra: Olaszországban a Medusa, Franciaországban a Films Sans Frontieres, de a film elkelt már Izraelben, Skandinávia országaiban, Görögországban, Cipruson, Mexikóban és Argentínában is.A Sorstalanságot Magyarország után elsőként Németországban mutatják be: a június 2-ai drezdai díszbemutatót berlini, stuttgarti és frankfurti kiemelt vetítések követik. – írja a ma.hu.A februári bemutató óta a Sorstalanságot Magyarországon közel négyszázezren látták. Ezzel a látogatottsággal a produkció több óriás költségvetésű, világsztárokat felvonultató szuperprodukció nézettségét maga mögé utasította.Stop!