Forrás: Magyar Hírlap

Az idén jelentősen átalakult a kupa lebonyolítása

A héten nem rendeznek rangos egyéni versenyt a női teniszezőknek, ugyanis most bonyolítják le a nem hivatalos csapat-világbajnokság, a Fed Kupa első fordulóját, illetve alacsonyabb szinten a zónaküzdelmeket. A magyar válogatott a törökországi Antalyában szerepel, az euro-afrikai zóna első osztályában.

Az idén jelentősen átalakult a kupa lebonyolítása, ugyanis míg korábban a Világcsoport tizenhat együttesét összesorsolták, most a legjobb tizenhatot két osztályba sorolták. A felsőben, az I. osztályban a tavalyi sorozat első körének győztesei, vagyis a legjobb nyolc csapat kapott helyet, s ők a hét végén a következő párosításban mérkőznek a legjobb négy közé jutásért: Olaszország-Oroszország, Egyesült Államok-Belgium, Spanyolország-Argentína, Ausztria-Franciaország. Bár a világranglista második helyezettje, Marija Sarapova nem játszik a címvédő orosz válogatottban, aligha kétséges, hisz a Gyementyjeva, Miszkina vezette csapat idegenben is kiharcolja a továbbjutást. Nem lehet kérdéses az amerikaiak továbbjutása sem, bár náluk sérülés miatt az utolsó pillanatig kérdéses a csapat összeállítása. Előzetesen Davenport mellett nevezték a két Williams lányt is. A belgáknál viszont biztosan nem szerepel két világklasszisuk, a hosszabb sérüléssorozat után visszatért Clijsters és Henin-Hardenne, aki vasárnap Gyementyjeva legyőzésével nyerte meg a charlestoni viadalt. A négy találkozó közül a legszorosabbnak a spanyol-argentin összecsapás ígérkezik, hiszen a franciák győzelme is biztosnak látszik az osztrákok ellen.

A Világcsoport II. osztályában a Világcsoport tavalyi csoportjának győztesei játszhatnak, a következő párosításban: Svájc-Szlovákia, Németország-Indonézia, Thaiföld-Horvátország, Csehország-Japán. Az I. osztály júliusi mérkőzésein az első forduló négy vesztese, valamint a másodosztály első fordulójának négy győztese játszik majd, s azoknak a mérkőzéseknek a győztesei jövőre az I. osztályban szerepelhetnek.

A magyar teniszezők számára ma Antalyában a sorsolással kezdődik az euro-afrikai zóna I. osztályának versenye, majd szerdán már csoportmérkőzést kell vívnia válogatottunknak. A sorsolás eléggé fontos, hiszen egyáltalán nem mindegy, melyik három válogatottal kerül egy csoportba csapatunk. Mandula Petra (190. a világranglistán) sérülés miatt nem szerepel, Czink Melinda (127.) és Kapros Anikó (210.) pedig nem vállalta a játékot, így aztán a Gubacsi Zsófia (152.), Németh Virág (180.), Szávay Ágnes (258.) és Pócza Barbara (479.) négyes utazott a verseny színhelyére. A csapatmeccseken ebben az osztályban két egyes és egy páros mérkőzést rendeznek, s a csapatok két legjobbjának ranglistahelyezését figyelembe véve a magyarok a hetedikek a csapatrangsorban. A különböző válogatottakban van néhány, a világ közvetlen élvonalába tartozó játékos is. A szerb Jankovic (23.), a bolgár Malaeva (30.), az izraeli Smashnova (35.) és Peer (98.), a szlovén Srebotnik (46.), a görög Daniilidu (78.), az ukrán Aliona Bondarenko (82.) és a két luxemburgi, Schaul (76.) és Kremer (94.) található jelenleg a világ száz legjobbja között, s ők könnyen eldönthetik csapatuk javára a mérkőzéseket. A négy csoportban körmérkőzés lesz, a csoportgyőzteseket összesorsolják, s annak a két párharcnak a győztese próbálkozhat majd a júliusi osztályozón nyerni, s bekerülni a világcsoport II. osztályába. Erre a magyaroknak a papírforma szerint vajmi kevés esélyük van, s Juhász Gábor, a nemrég kinevezett szövetségi kapitány azt mondta, a csoport második helyezésével is elégedett lenne.

fg

Comments are closed.