Forrás: Magyar Hírlap

Jegyzet.szobor

Pauer cipői nem jajongnak: csak elmondják az elmondhatatlant fotó: Hegedűs MártaSietek megírni, hogy a Cipők a Duna-parton elnevezésű szoborkompozíció szerintem egyike a legjobb holokauszt-emlékműveknek, ha nem éppen a legjobb.

Sietek megírni, hogy Pauer Gyula Kossuth-díjas szobrászművész műve nem jajong, nem átkozódik, csak elmondja az elmondhatatlant. Vas lábbelik sorakoznak a pesti Duna-parton, hatvan pár (és az ég szerelmére, el ne kezdjenek valakik vitatkozni, hogy a nyilasok épp ott, vagy száz méterrel arrébb lőtték legtöbb áldozatukat a Dunába). A korhű bakancsok, fél-, cúgos és körömcipők vagy az ötéves forma lábra való kis magas szárú hiteles tényt mesélnek el. A Dunába lövés aktusán túl, a németektől eltanult takarékosságot: minden hátrahagyott holmi fölhasználható, nehogy már a büdös zsidók (tetves cigányok) magukkal vigyenek a vízbe, gázba bármit, amit rendes árja ember még hordhat, eladhat, földolgozhat.

A Cipők a Duna-parton egy földhözragadt kis részletet mesél el, de hát a nagy történeteket mindig is a kis részletek teszik átélhetővé és szívenütővé. Aki ezentúl a Duna-part e részén sétál, az a cipőket nem tudja kikerülni, és alighanem jobban fölfogja, mi is történt, mint megannyi szobor, márványtábla, emelkedett hangú visszaemlékezés által.

Mindezt pedig azért sietek megírni, mert lehet, hogy holnap, e cipők egyike-másika már hiányozni fog. Esetleg szét lesz verve, vörös festékkel leöntve, horogkereszttel bemázolva. Mert mi ugyan, istennek hála, már nem olyan korban élünk e földön, amikor törvénnyel szentesített tömeggyilkosságoktól kell félni, viszont még olyan korban, mikor az egykori elaljasultak gyerekei, unokái, lakás-, műkincs- vagy szellemi örökösei naponta jelentkeznek kalapáccsal, festékkel, masírozással. Jelentik alássan: itt vagyunk és mindent letagadunk. Táborokat, gázkamrákat, marhavagonokat. Cipőket a Duna-parton.