Forrás: Magyar Hírlap

A média mindig keményen bánt velem

Elfriede Jelineket provokációi miatt átmenetileg indexre tették. A katolikus nagypolgári neveltetésű, zsidó kulturális örökséggel bíró, 58 éves osztrák írónő műveit régebben csak az alternatív kultúra kedvelői követték figyelemmel. A sokak által vitatott Nobel-díja óta azonban polgári körök is dicsérik, hiszen “mégiscsak osztrák”. A jeruzsálemi egyetem a nemzetiszocializmus elleni kritikája miatt szimpóziummal ünnepli Jelineket, a Berliner Ensemble legfrissebb bemutatóját, a Felhők otthont a Frankfurter Allgemeine Zeitung “fölöttébb gyöngének és felületesnek” ítéli. Az írónő műveivel – akárcsak Nobel-díjával – polarizálja a közvéleményt. Kitüntetése óta nehezebben bírható szóra, mint annak előtte.

Miért nyilatkozik a Nobel-díja óta olyan ritkán?

A média mindig keményen bánt velem. Amit mondok, elferdítik. Jobb visszavonulni. München számomra menedék, itt nem kínoz a bezártság érzése, és az újságírók sem háborgathatnak.

Olyan provokáló megnyilvánulás ez a visszavonulás is, mint a Bambilandban a lepel lerántása az irányított iraki médiabeszámolókról vagy a Babel drasztikus figyelemfelhívása a háború perverz pornókínzásaira?

Ausztriában gyakran teszik lehetetlenné a művészek részéről jövő hasonlóan kritikus kezdeményezéseket. Én szavakban mutatom be az elrettentő eseményeket, a kifejezésmódom nyelvcentrikus. Az újságírók hamis frontbeszámolói és az a tény, hogy a kommentátorok a tévé segítségével otthonról nézhetik végig a háborús borzalmakat, már-már groteszk hatást, a háború karikatúráját keltik bennem, és ezt nem hallgathatom el. Egyébként a művész, a kritikus intellektuel bőrét éppúgy nyúzzák le Ausztriában nyilvánosság előtti meghurcoltatásával, mint azt az Abu Graib-féle kínzóaktusokban tették.

A német színház, amit ön elsődleges közegének választott, a keménysége következtében alkalmasabb erre a kifejezésmódra. A konzervatívabb Ausztriában azonban sokan érzik úgy, hogy az ön kifejezésmódja a “színház megcsúfolása”.

Új formák keresése, a nyelv megszemélyesítése inkább gazdagítja a színházi életet. Ahogy Brecht mondta, az irodalomban nem lehet új tartalmakat régi formákba önteni. A nyelv nem lehet modern politikai tartalmak hordozója, csak ha a tartalommal együtt változik.

Ez a nyelvezet új szótár, amely figurát teremt, borzalmat kelt. Nemcsak verbális sokkterápia, nyelvezetét nemcsak a triviális és misztikus, a reklámszlogen és politikai zsargon keveréséből meríti, hanem a leleplezéstől a groteszk bemutatásig terjedő nyelvi zsonglőrködésből is. L`art pour l’art provokáció ez, vagy kicsit személyes bosszú is a neveltetéssel, Ausztriával, a világgal szemben?

A leleplezés mindig provokáció is. Anyám, aki matematikus volt, sosem szerette, ha az írás miatt félrevonultam. Az írás az én személyes forradalmam. Nem kell a szónak tetszést aratnia, de gondolkodásra kell kényszerítenie. Már korábban is többször mondtam, hogy Ausztriában létezik cenzúra, ami a haladó, kritikus szemléletű művészek nyilvánosság előtti szidalmazásában ölt formát. Különösen érzékeny téma a katolikus egyház, a szexualitás és a baloldali társadalmi szemlélet.

Ezért választotta a Babel embertelen háborús morálja bemutatásának sokkhatását kísérő mottóként a kérdést, hogy “vajon e morál által vallás születik?” Azért vetkőzteti pőrére a férfi és női testeket, hangsúlyozza a genitáliákat, vagy ezért ültette az autópálya pihenőjében ünneplő szereplőit WC-csészére a Raststättében a média szerint a pornó és az ízléstelenség határát túllépve, hogy fricskázza a közvéleményt?

A közönség szereti felületesen interpretálni szavaimat. Claus Peymannt idézném: “nem a darab, hanem a közönség bukott meg!” A Peymann-Jelinek-kombináció csupán alkalmasnak kínálkozott, hogy a média egy csapásra két legyet üthessen.

Végül is Peymann-nal együtt mindketten elhagyták Ausztriát. Nem lehetséges, hogy nyelvezetének megszemélyesítése, a szövegek tartalommá válása időnként l`art pour l`art életre kel, mi több, saját élvezetet teremt?

Csakhogy éppen ellenkező értelemben, mint ahogy gondolja! Addig nyüstölöm a szavakat, amíg elkapom a legkifejezőbb képeket. Egyszerűen nem tudom másképp csinálni! Valaha elegendő volt egyetlen kép a vietnami háborúról, hogy felrázza a közvéleményt. Ma már bábeli szóáradatra van szükség az együttérzés kiváltásához. Amit pedig fekete humornak tart, nos, azzal leginkább a morális művészeti értékek létrehozhatósága kérdőjelezhető meg az ember morális lealacsonyodásának korában.

Egyik kritikusa a Vágóhidak Szent Johannájának nevezte önt, aki társadalomkritikáját a “szavak külcsínjébe csomagolja”. Ha a trashszínház szédülést kiváltó szóépítményeinek magasságaiba merészkedik, miközben saját érzelmeit is felfedi, miért zavarja a média rumlija?

A komputerrel kettesben jobban érzem magam, különben tömegiszonyom van.

A sajtót mondanivalójánál is jobban érdekli, milyen ember ön, aki korábban nyíltan beszélt magáról, címlapfotóként, interjúkban hagyta magát megrendezni.

De mindig csak szemlélődő turistaként, aki valójában nem tartozik sehova sem.

Talán a néha meglepő ruhaviselet, harsány smink is csak kulissza, mely mögött el lehet bújni?

Aki a munkámat ismeri, nem hiszi, hogy az egyéniségem csendesebb. Kép és szavak védőfalat alkotnak, amelyek mögé elbújhat az író.

Korábban többször is rezignált hangulatba került az osztrák közvélemény ignorálása miatt. Egyszer azonban harciasan azt mondta, kígyóhoz hasonlóan akkor fog odacsapni, amikor a demagógok a legkevésbé várják, örömmel szennyezi be saját fészkét is, amiért Ausztria soha nem figyelt oda szavára. Ez utóbbi bosszantotta?

Szinte valamennyi írásom bemutatója botránnyá vált, az osztrákok szeretnek beskatulyázni. Régen megmondtam, osztrák jellemző, hogy ha a művész külföldön neves lesz, majd hazatér, akkor úgy veszik körül, mintha hinnének hírnevében!

Reviczky Katalin

Comments are closed.