Forrás: HVG

Zsidó származása miatt őt ért súlyos atrocitásokról számolt be a brit kormányfő legidősebb fiának barátnője.

A 23 éves Luciana Berger, a londoni Birkbeck College politikatudományi hallgatója, aki a brit sajtó szerint néhány hónapja jár együtt Euan Blairrel, Tony Blair miniszterelnök fiával, több hétvégi brit lapban szinte egy időben megjelent nyilatkozataiban elmondta: azért kényszerült távozni a múlt héten az országos egyetemi diákszövetség ( NUS) végrehajtó bizottságából, mert súlyos rasszista inzultusoknak volt kitéve a szervezet rendezvényein.

Berger, egy jómódú észak-londoni zsidó család gyermeke, az NUS volt antirasszista és antifasiszta kampányszervezője a The Sunday Timesnak, a The Sunday Telegraphnak és az Evening Standardnek felfedte: diáktársai egyes felszólalásai után leköpdösték, email-üzenetekben “koszos cionista disznónak” nevezték.

A diákszövetség vezetése Luciana Berger elmondása szerint hallgatott, amikor egy rendezvényen “racionális cselekedetnek” nevezték zsinagógák felégetését, de a húr akkor pattant el benne, amikor egy NUS-konferencián “Emberfajta-e a zsidó?” címmel terjesztett irodalmat talált.

Luciana Berger, a munkáspárti kormányfő fiának barátnője “a baloldalon éledő antiszemitizmust” is éles szavakkal bírálta, és helytelennek nevezte a Labour egyik – azóta ejtett – választási plakátját is, amelyen az ellenzéki konzervatívok vezére és miniszterelnök-jelöltje, Michael Howard – köztudottan magyar zsidó holokauszt menekültek leszármazottja -, illetve ugyancsak zsidó pénzügyminiszter-jelöltje, Oliver Letwin szárnyas disznóként látható.

MTI

Comments are closed.