Forrás: Híradó

A német követség elfogadta a rendőri védelmet, egyéb lépéseket azonban nem kíván tenni a demonstrációval kapcsolatban

A rendőrség gondoskodik arról, hogy semmilyen jogsértés ne történhessen a négy szélsőjobbos szervezet szombati tüntetésén, a német nagykövetség épületénél – tudta meg a Magyar Hírtlap. Várhatóan rácskordonnal kerítik körbe azt a területet, ahova a Vér és Becsület Kulturális Egyesület szimpatizánsai gyülekezhetnek. A környéket a szervezőkkel együtt bejárták, pontosan egyeztették, hogy meddig közelíthetik meg az épületet. Ha ellentüntetők érkeznének, nem fogják engedni, hogy megzavarják a tiltakozást.

A VBKE három további szervezettel közösen tiltakozó akciót szervez a holokauszt-emléknapon a német nagykövetség épületénél, a budai Várban. Legkevesebb félezer demonstrálót várnak. A tüntetők szeretnének átnyújtani egy petíciót a követség illetékesének, amelyben tiltakoznak a holokauszttagadók tucatjainak németországi letartóztatása ellen.

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének igazgatója szégyenletesnek tartja, hogy a hatóságok a holokauszt-emléknapon engedélyeztek egy ilyen megmozdulást. Zoltai Gusztáv úgy vélte, ezen már nem is lehet csodálkozni azok után, hogy a magyar bíróság elmarasztalta és megbírságolta a Mazsihiszt egy holokauszttagadó ember, Mónus Áron keresetének helyt adva. Miután az említett rendezvény szombaton lesz, nyilvánvaló, hogy tagjaik nem tudnak a helyszínen tiltakozni.

Domokos Endre János, a VBKE szóvivője nem tudott arról, hogy valamilyen szervezet vagy magánszemélyek meg akarnák zavarni a tüntetésüket. A Magyar Hírlap azon felvetésére, hogy a Lelkiismeret „88 elnevezésű csoport – amellyel szombaton közösen kívánnak demonstrálni – korábban többször is verekedésbe keveredett a rendőrökkel, a szóvivő elmondta: negyvenfős rendezőgárdájuk vélhetően elegendő lesz ahhoz, hogy kiszűrjék maguk közül azokat, akik esetleg össze akarnának tűzni a rendőrökkel, vagy bármiféle kárt próbálnának tenni az épületben. Internetes felhívásukban eleve önmérsékletre kérték a demonstrálókat.

A német nagykövetség sajtóosztályán megerősítették, hogy a rendőrség értesítette őket a szombatra tervezett szélsőjobboldali megmozdulásról. A követség elfogadta a rendőri védelmet, egyéb lépéseket azonban nem kíván tenni a demonstrációval kapcsolatban. A német diplomáciai képviselet a szervezetek petícióját nem kívánja átvenni.

Comments are closed.