Forrás: NOL

A hazai demográfusok 2050-ig készítenek előrejelzést az ország népességéről

Daniss Győző, 2005. április 14. 00:00

Kép: FOTÓ: móricz simon Hogy a következő fél évszázadban tovább csökken Magyarország népessége és a Kárpát-medencei magyarság lélekszáma, az a mai adatok és a XX. század demográfiai folyamatai alapján ténynek látszik. A csökkenés mértékéről és okairól Spéder Zsolttal, a KSH Népességtudományi Kutató Intézetének igazgatójával és helyettesével, Hablicsek Lászlóval beszélgettünk.

A következő évtizedek hazai népességnagyságát a születések és a halálozások, valamint a be- és kivándorlás egyenlegének várható alakulásából becsülhetjük meg – mondja Hablicsek László. Már az 1960-as években, a népességszám növekedésének időszakában született olyan előreszámítási változat, amelyik az ezredfordulóra 10 és fél milliónál kevesebbre tette az ország lakóinak számát. Igaz, volt 11 és fél milliós változat is. A valóság az első, sokáig pesszimistának tartott becslést igazolta, hiszen 2001-ben már csak 10,2 milliónyian laktunk Magyarországon.

– A mai becslések 2050-re szintén több lehetőséggel számolnak – folytatja a kutató. – Ha a születésszám, a halálozási arány és a vándorlási különbözet is a legkedvezőtlenebbül alakulna, akkor fél évszázad múlva csak hatmilliónyian lennénk. De ha a dolgok a legkedvezőbb módon alakulnának, akkor 12 milliónyian laknánk az országot. A reális becslések persze nem számolnak ilyen szélsőségekkel. A mi számításaink szerint az alsó határ nyolcmillió, a felső határ 9,7 millió – míg az alapváltozat 8,8 millió lakost valószínűsít. (Az EU statisztikai hivatalának legújabb, hosszú távú előrejelzése szerint az évszázad derekára Magyarországnak 8,9 millió lakosa lesz.)

Ha a rövidebb távú kilátásokat, a következő két évtizedet nézzük, akkor 2001 és 2021 között Magyarország népessége valószínűleg 350 ezerrel, tehát több mint három százalékkal csökken. És ez nem fikció, hiszen az elmúlt négy évben a lélekszám csökkenése már meghaladta a százezret. A változásoknak két kiváltképpen fontos összetevője van. Az egyik az, hogy az előttünk álló két évtizedben várhatóan 650 ezerrel többen halnak meg, mint ahányan születnek. A másik: ha feltesszük, hogy 300 ezerrel több bevándorló érkezik, mint ahányan kivándorolnak – ez számottevően mérsékli a népességfogyást.

Hablicsek László mindehhez hozzáteszi: – A környező országokban élő magyar lakosság fogyása még nagyobb arányúnak becsülhető: a 2001-ben regisztrált 2,4 milliós magyar népesség lélekszáma – ha nem változnak a jelenlegi folyamatok – 2021-re valószínűleg 1,9 millióra csökken. A szomszédos országokban az egy magyar nőre jutó gyermekszám általában 0,2-0,4-del kisebb az országos átlagnál, az ott élő magyar nők 20-40 százaléka egy gyermekkel kevesebbet vállal, mint a nem magyarok.

Hogy egyébként egy meghatározott országban élők száma és az országra jellemző átlagos életminőség között nincs szoros összefüggés, az nyilvánvaló.

– A korösszetétel hosszú távú alakulása szempontjából a legmeghatározóbb az átlagos gyermekszám – szögezi le a kutató. – Ez ma Magyarországon egy nőre számítva nagyon alacsony: 1,28. De ezt a számot nem szabad abszolutizálni, mert ebben nagy szerepük van bizonyos rövid távú hatásoknak. Csökkentette és csökkentheti a gyermekvállalási hajlandóságot a rendszerváltás sokkja, a gyermekekkel kapcsolatos szociálpolitikai intézkedések meganynyi kiszámíthatatlan változása. Csökkentette és csökkentheti az, hogy a nők később szülik meg első gyermeküket. Később, mert meghosszabbodott a tanulással töltött idő, mert nőtt a valamennyivel kevesebb gyermeket “produkáló” élettársi kapcsolatok aránya, s mert a fiatalok a gyermek megszületése előtt akarnak lakást, autót vásárolni és így tovább. Amikor ez a folyamat befejeződik, ismét megszaporodhat az egy nőre jutó gyermekek száma. Ahogyan ma is nagyobb a legalacsonyabb iskolázottságú és a felsőfokú végzettségű nők körében, illetőleg a roma népesség körében. Ez utóbbi csoportban az egy nőre jutó gyermekszám még az utóbbi évek erőteljes csökkenése ellenére is jócskán meghaladja a 2,0-t.

– Ha az Európai Uniót nézzük, azt látjuk, hogy a hazai korösszetétel tekintetében nem különbözünk számottevően a tizenöt “régi” EU-ország átlagától. De van különbség abban, hogy míg ott az aktív korúak, a 20-60 évesek 80-85 százaléka dolgozik, nálunk ez az arány csupán 70 százalék. Emiatt a régi EU-országokban 100 keresőnek önmagán kívül csak 110, míg nálunk 150 embert kell eltartania. Az életszínvonal, a foglalkoztatás és a születésszám összefüggéseiről szólva Spéder Zsolt azt hangsúlyozza, hogy míg korábban Nyugat-Európában inkább azokban az országokban született több gyermek, ahol alacsony volt a nők foglalkoztatása, addig ma ott magasabb a gyermekvállalási hajlandóság, ahol nagyobb a női foglalkoztatottság. — IMAGE NOT FOUND: 050414_korosszetetel0410.EPS —

– A gyermekvállalási szándék – mondja a kutató – teljesebben valósulhat meg a jobb körülmények között élő családokban, mert ott nem annyira feszítő a “kocsi vagy kicsi” – vagy napjainkban inkább a “lakás vagy kicsi” – dilemma. Azt azonban látni kell, hogy noha a párok gyermekvállalási szándéka ma sem számottevően kisebb az évtizedekkel ezelőttinél, a fiatalok azt tapasztalják, hogy a rendszerváltozást követően a gyermekvállalás sokkal nagyobb elszegényedési kockázatot jelent, emiatt szándékukat napjainkban kevésbé váltják valóra. Spéder Zsolt szerint a legutóbbi években a gépkocsinál és a lakásnál is nagyobb súllyal esik latba a családpolitika milyensége és a munkapiaci helyzet. — IMAGE NOT FOUND: 050414_nepesedes050413.EPS —

– Ha a családtámogatási rendszer nem stabil, a fiatalok nem tudnak hosszabb távra tervezni. Visszarettenti őket a gyermekvállalástól az is, hogy százezrek vannak munka nélkül. Köztük nagyon sok a fiatal. És bizonytalanná váltak a munkahelyek is. Kiváltképp bizonytalanná vált a szülés után a munkahelyükre visszamenni akaró nők helyzete. És ha ez az első gyermek után lehetséges is, a munkahely elveszítésétől való félelem a második, harmadik gyermek vállalása előtt okkal gondolkodtatja el a családot.

Spéder Zsolt

Pedig a kevesebb gyermek a mai fiatalokat azzal fenyegeti – Andorka Rudolf már a nyolcvanas években felhívta erre a figyelmet -, hogy idős korukban nem lesz, aki megtermelje a nyugdíjukat.

– Persze a munkahely elveszítésétől való félelem közelebbi, konkrétabb, és az egyéneket közvetlenül érinti, a majdani nyugdíjhelyzet azonban távol van, és az egész társadalom gondja lesz. A mai félelmek csökkenhetnének, ha nálunk is több lehetőség nyílna a részidős munkavállalásra, mint az megvalósult már a tizenöt “régi” EU-ország közül jó néhányban. Ez elsősorban a kisgyermekes anyáknak, s az úgynevezett otthoni munkákból, illetőleg a gyermekgondozásból mostanában valamenynyivel nagyobb részt vállaló házastársaknak, élettársaknak volna jó. A négy- vagy hatórai munkáért kisebb a fizetség, mint a nyolcóraiért, de több embernek kínál munkalehetőséget, és összeegyeztethetővé teszi a családi és a munkahelyi feladatokat.

– A részmunkaidő nem okvetlenül napi négyórás foglalkoztatást jelent – szögezi le Spéder Zsolt. – Lehet naponta ennél rövidebb vagy hosszabb, és az is lehetséges, hogy valaki csak a hét két-három napján dolgozzon. Igaz, ha ugyanazt a munkamennyiséget többen végzik el, ez többnyire bonyolultabbá teszi a munkaszervezést. Ennél – legalábbis Magyarországon – nagyobb gond, hogy a jelenlegi tb-szabályok miatt a munkaadónak többe kerül tíz négyórás, mint öt nyolcórás munkavállaló foglalkoztatása. Pedig a szokásosnál rövidebb idejű munkavégzésnek kimutatható összefüggése van a gyermekszámmal. Hollandiában – ahol újabban a nők és a férfiak körében is erősen terjed a részidős foglalkoztatás – most több gyermek születik, mint megelőzőleg, a kevesebb ember teljes munkaidőben való foglalkoztatásának időszakában. Ez arra utal, hogy a “másfél keresős” család a legalkalmasabb a családi élet és a foglalkozási kívánalmak összeegyeztetésére.

Hablicsek László

A mainál több munkavállalónak, nem utolsósorban pályakezdőnek, gyermeket tervező fiatal házasnak, élettársi kapcsolatban élőnek teremtene teljes- vagy töredék idejű munkalehetőséget az is – mondja a kutató -, ha mindazok, akik már ötvenéves koruk táján vágynak a nyugdíjaskor tempósabb életvitelére, de tudják, hogy a munkahelyük feladása anyagilag nehéz helyzetbe hozná őket, szintén választhatnák a részmunkaidő valamelyik formáját. Ha nem is a korábbi anyagi feltételek melletti, de több-kevesebb jövedelemmel mégiscsak járó módját.

Ismerve hazai szokásainkat, a részmunkaidős foglalkoztatottság elterjedése nem lesz gyors folyamat. Némi cinizmussal azt a kérdést is fölvethetnénk: alkalmasak vagyunk-e egyáltalán efféle gazdasági és szemléletbeli változtatásokra. Spéder Zsolt kérdéssel válaszol: – Miért ne lennénk alkalmasak?

“Jól elboldogulhatnánk kevesebben is”

Hagyján, hogy a népesség régóta fogy, de még öregszik is; a trend ráadásul nemzetközi – nyilatkozta lapunknak Sik András szociológus. Megoldásként sokan felhozzák a bevándorlást, folytatta, csakhogy ez sem egyszerű. Az adófizetők számának növekedése jó dolog, de jelentős költségekkel is számolni kell. Sik szerint a határon túli magyarság “helyben boldogulására” irányuló politika sem lendíti előre az ügyet, pedig “átcsábításuk”, illetve itt-tartásuk is befolyásolhatná a demográfiai trendeket.

A népességfogyás megállításának eszközeként rendre felhozzák az egészségügyi és a képzési rendszer, valamint a munkaerőpiac átalakításának igényét. Ezeken sok múlhat – mondja a Tárki munkatársa -, viszont a kedvezőtlen demográfiai folyamatokat nem állíthatják meg. Sik szerint tény viszont, hogy ha jobban és hatékonyabban dolgoznánk, korszerűbb rendszerek között élnénk, jól elboldogulhatnánk, még ha kevesebben is.

A népességfogyás ellenszerét Bilecz Endre politológus a közelmúltban lapunkban megjelent cikkében annyira kétségbeejtőnek ítélte, “hogy rövid távon kétségbeesnünk sem érdemes”. Meglátása szerint nem maradhatunk meg kizárólag a magyar nemzet belső vitalitására, reprodukciós hajlandóságára alapozva. A határon túli magyarok kettős állampolgársága sem lenne csodaszer. A magyar állampolgárság megadását javasolja az emigrációba kényszerültek, a holokauszt elől elmenekült magyar zsidók, illetve az 1945 után kollektív büntetésként visszatelepített magyar “svábok” számára – a visszatérőknek és a betelepedni nem akaróknak más-más feltételekkel.

(Ny. M.)

Comments are closed.