Forrás: Magyar Hírlap

Az utóbbi évek legjelentősebb szélsőjobboldali megmozdulása várható a holokauszt emléknapján, szombat délután a budai Várban. Négy szervezet több száz szimpatizánsa készül tiltakozni a német nagykövetség Úri utcai épülete előtt a holokauszt tagadása miatt bebörtönzött németekért.

A Budapesti Rendőr-főkapitányságon megerősítették, hogy hivatalosan is bejelentette a Vér és Becsület Kulturális Egyesület szándékát. A rendőrség különleges erőkkel biztosítja a rendezvényt. Domokos Endre János, a szervezet szóvivője közölte, mozgósítja tagságát a Magyar Nemzeti Front, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és a Lelkiismeret „88 csoport is. Petíciót akartak átnyújtani a követség illetékesének, ám a diplomaták ezt elutasították. A szóvivő úgy vélte, azért fontos felhívni a figyelmet a szerintük elítélendő németországi joggyakorlatra, mert hazai politikusok is példálóznak az ottani szigorral. A szélsőjobboldali szervezetek attól tartanak, hogy itthon is börtönbe vethetnek bárkit, aki holokausztellenes nézeteket hangoztat.

gz

Comments are closed.