Forrás: Népszava

Élő láncot alkotva hívja megemlékezésre a fővárosiakat az Élet Menete Alapítvány a holokauszt áldozatainak emléknapján. Az alapítvány azt kéri a fővárosiaktól: alkossanak élő láncot és vonuljanak végig az egykori pesti gettó területén szombaton azokra a magyar emberekre emlékezve, akiket elpusztított a gyűlölet. A Dohány utcai Zsinagóga előtt a program szerint Lamperth Mónika belügyminiszter, Schweitzer József nyugalmazott főrabbi és Schiffer János főpolgármester-helyettes mond beszédet. A megemlékezést követően indul ‘Az Élet Menete’ a Duna-partra, emlékezve a folyóba lőtt áldozatokra. Az egykori pesti gettó – melybe 55-70 ezer zsidót zsúfoltak össze – 1945. január 18-án szabadult fel. (MTI)

Részvétét fejezte ki a rabbitestület

Részvétüzenetben fejezte ki a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége Rabbitestületének együttérzését II. János Pál pápa halála miatt Schönberger András főrabbi, a testület egyházügyi megbízottja és Polnauer Sándor főrabbi Veres András püspöknek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkárának. Mint fogalmaztak, fejet hajtanak az elhunyt pápa emléke előtt, nemcsak mint a katolikus egyházat évtizedeken át kiválóan vezető közjogi méltóság előtt, hanem együtt érző emberi személyisége előtt is. Hozzátették: vigasztaljon mindenkit sikeres tevékenysége, különösen a vallások békéjéért való fáradozása. A katolikus egyházfő április 2-án hunyt el és múlt pénteken helyezték végső nyugalomra. (MTI)

Személyes történet a holokausztról

Személyes történelem címmel új, kétnyelvű kiadványsorozatot indított a budapesti Lauder Javne iskola, amelynek célja, hogy az érdeklődők személyes történeteken keresztül ismerjék meg a holokausztot. A sorozat első kötetét, Kiss László Auschwitzi napló című könyvét az előszót író oktatási miniszter mutatta be. A könyvben – amelyet Kiss László 1945 májusában írt – az auschwitzi tábort 17 évesen megjárt kamasz fiú emlékezik vissza. Magyar Bálint elmondta: a napló izgalmas és nagy jelentőségű írás, amely megfogja az embert. (MTI)

Cáfolja felkészületlenségét a honvédség

Nincs hiányosság Magyarország nemzeti befogadóképességében – jelentette ki a Honvédelmi Minisztérium szóvivője cáfolva a Magyar Nemzet állítását, amely szerint egy konfliktus esetén még a NATO-csapatok fogadása is kérdéses a honvédség jelenlegi helyzetében. Bocskai István szerint a nemzeti befogadóképesség azt jelenti, hogy ha Magyarország védelmére hazánkba települ a NATO, vagy ha az országból indít akciót a szövetség, akkor biztosítani kell a külföldi fegyveres erők fogadását. Ez egy képességkatalógus alapján történik, amely tartalmazza, hogy az ország hány katonát tud fogadni és mekkora logisztikai támogatást biztosít ehhez, illetve mit ajánl fel. A szóvivő szerint ezt többször ellenőrizte a NATO. (MTI)

Drágállja az autópálya-építést a Fidesz

A kormány az autópályaépítések esetében olyan konstrukciókat alkalmaz, amely másfél-kétszeresére növeli a költségeket – véli a Fidesz. Fónagy János országgyűlési képviselő szerint az autópálya-törvényben meghatározott költségvetési forrást képtelen biztosítani a kormányzat, ezért nagy összegű hitelfelvételre és kötvénykibocsájtásra lesz szükség. Felhívta a figyelmet arra, hogy a Nemzeti Autópálya Rt. által idén tervezett kötvénykibocsájtás 25 éves futamidő mellett 200-250 milliárdos kamatot jelent. Kifogásolta, hogy a kormány az autópályadíj bevételt a jelenlegi háromszorosára akarja növelni három év alatt, valamint azt is bírálta, hogy a kabinet nem tanult abból a korábbi hibából sem, miszerint az M5-ös autópálya koncesszióba adása megfizethetetlen autópályadíjakat eredményezett. (MTI)

Új főigazgató a Rendőrtiszti Főiskola élén

Várhatóan augusztus elsejétől foglalhatja el hivatalosan is főigazgatói posztját a Rendőrtiszti Főiskola élén dr. Sárkány István nyugalmazott dandártábornok, akit a főiskolai tanács a napokban új vezetőnek választott meg. A gyakorlat szerint ugyanis a rendőrképző élén csak kétszer négy évig lehet ugyanaz a főigazgató, a jelenlegi vezető esetében ez lejárt, így posztját megpályáztatták. Sárkány István több mint harminc éve a főiskola egyik elismert oktatója, hosszú ideje a főigazgató oktatási ügyekben felelős helyettese volt. A tanács döntése után a belügyminiszter – az oktatási miniszterrel egyetértésben – Sárkányt felterjeszti Gyurcsány Ferenc miniszterelnökhöz, aki végül hivatalosan is kinevezi az új főigazgatót. (Népszava)

Comments are closed.