Forrás: ÉS

STEFAN CHWIN

A gyűlölet nélküli egyház

1987-ben láttam először a pápát. Pár száz méterre voltunk Lech Wałęsa házától, a gdański régi repülőtér betonján, ahol egymillió ember sereglett össze Lengyelország minden tájáról, hogy részt vegyen a nagymisén. Még a kommunista rendszerben. A hatóságilag betiltott Szolidaritás szakszervezet zászlói lobogtak a fejünk fölött. De láttam a zászlók között cseh, litván és ukrán transzparenseket is. A pápa védőszárnyai alatt – Varsó és Moszkva tilalma és fenyegetőzése ellenére – egybegyűlt a változásokra vágyó Közép-Kelet-Európa. A mise után az óváros felé indult a hatalmas tömeg, és szembe találta magát a mellékutcákban sorakozó páncélozott rohamkocsikkal.

Amikor pápává választották Karol Wojtyłát, a lengyelek úgy érezték, beteljesül a romantikus lengyel költők jóslata, akik megjövendölték a XIX. században, hogy elérkezik egyszer “a szláv pápa” ideje. Ez az álom vált valóra 1978. október 16-án.

1979-ben a pápa első lengyelországi zarándokútja fölrázta egész Közép-Kelet-Európát. II. János Pál e szavakat mondta akkor Varsó főterén: “Szálljon le közénk a Te lelked, és változtassa meg a föld, e föld arcát”, “Ne féljetek!”. Az a tudat, hogy Rómában “lengyel pápa” van, rengeteg erőt adott a lengyel társadalomnak, és hozzájárult a Szolidaritás-mozgalom elindításához. Fölpattant a félelem acélbilincse. Amikor 1980 augusztusában, a nagy sztrájkok idején a gdański hajógyár előtt álltam, ott láttam a pápa virágokkal földíszített portréját a kapura erősítve. Varázserejű pajzsként használták a gdański munkások, abban bíztak, hogy a kép megvédi őket a kommunista rendfenntartó erők rohamától. Lech Wałęsa számtalanszor hangsúlyozta, hogy a pápát tekinti tanítójának. Nem született volna meg a Szolidaritás programja, ha nem támaszkodhat arra, amit a pápa a társadalomról tanított.

Lengyelország határain túl is érezhető volt a pápa gondolkodásmódjának és személyiségének hatása. Számos kisember szellemi arculatát határozta meg a keleti blokkban, különösen Litvániában és Nyugat-Ukrajnában. Lengyelországban ritkán nevezték “pápának” Karol Wojtyłát. Többnyire “szentatyaként” emlegették. Ebben a szóban fogalmazódott meg a vágy egy hiteles lelki vezető iránt, aki semmiben sem hasonlít a kommunista hatalmasságokra.

Ugyanilyen fontos volt a pápa életstílusa is, a szabadság fuvallata érkezett vele Rómából a kommunista Lengyelországba. Rokonszenvet keltett a lengyelekben a legfőbb egyházi méltóság nem konvencionális viselkedése, humorérzéke, tetszett az embereknek, hogy síelt, úszni járt, de a legnagyobb sikert a szép zarándokgesztussal aratta, amikor a repülőről leszállva megcsókolta a földet, így adta meg a tiszteletet az embereknek a világ minden táján.

Bár a lengyeleket nem örvendeztette meg a pápa minden megnyilvánulása – például ellenérzéssel fogadták azt, amikor 1983-ban, a hadiállapot bevezetése után találkozott Jaruzelski tábornokkal, mert ezt elhamarkodott gesztusnak tartotta az illegális Szolidaritás számos aktivistája -, mégis csodálták és szerették.

De sokkal kevesebben hallgattak rá. A nagyszabású szabadtéri misék, ahol több millió hívő gyűlt össze, gyakran alakultak át énekes-táncos, vidám népünnepéllyé, már-már egy popsztár fellépésére emlékeztettek. Lengyelországban korábban sosem tapsoltak az istentisztelet alatt. Biztosra veszem, hogy ha a pápa nem jelentette volna ki világosan, hogy Lengyelországnak és a többi közép-kelet-európai országnak az Európai Unióban a helye, más eredményt hozott volna a csatlakozásról szóló népszavazás. Sok lengyel katolikus azért volt bizonytalan, mert tartott a nyugatról beszivárgó laicizálódás veszélyétől. Döntő jelentőségű volt a pápa állásfoglalása.

Voltak olyan elemei a pápa tanításának, amelyek ellenérzést keltettek nyugaton, Lengyelországban mégsem okoztak vitát. Közeli ismerősnek, családtagnak, szomszédnak, barátnak látták a lengyelek a pápát, akivel tiszteletteljes, de meghitt viszonyt ápolnak. A nemzet atyját látták benne. Ritkán érte bírálat. Egy lengyel újságírót, aki gúnyos tárcát írt II. János Pálról, bíróság elé idéztek, és nagy összegű pénzbírságra ítéltek, s ezen nem ütközött meg a társadalom.

A kommunista rendszer bukása után viszont érezhetően gyengült a pápa tanításának ereje. A lengyelek szívében továbbra is II. János Pál maradt a világ és Lengyelország oltalmazója, de nem tudott erős hatást gyakorolni Lengyelország és Közép-Kelet-Európa mindennapi életére.

Mégis voltak olyan eszméi, amelyek, azt hiszem, mindörökre megmaradnak sokak szívében. A pápa megerősítette Közép-Kelet-Európában a megbékélés, a megbocsátás, a párbeszéd és a megegyezés szellemét. A legtöbb lengyel a mai napig azt tartja a II. János Pál nevéhez fűződő korszak legnagyobb eredményének, hogy kétszer is sikerült Assisibe hívnia több vallás hívőit, ahol felszólította őket: ne acsarkodjunk egymásra, imádkozzunk együtt. De fontos politikai üzenetet küldött a keleti blokk népeinek is. Azt, hogy békés úton is szembe lehet szállni egy olyan kegyetlen rendszerrel, mint a kommunizmus. Még az ateista Csehország ellenzéki személyiségei is szellemi közösséget éreztek II. János Pállal, mint például Václav Havel, pedig eltérő vallási meggyőződést képviseltek. Közép-Kelet-Európa nagymértékben a pápa szellemiségének köszönheti azt, hogy békés úton ment végbe a rendszerváltás, és nem került sor véres eseményekre, mint Grúziában vagy a Balkánon. Az is említést érdemel, hogy kapcsolatban állt Mihail Gorbacsovval a rendszer átalakulásának lázas éveiben.

A lengyel társadalom egy része bizonyára fenntartásokkal fogadta, amikor a pápa elismerte, milyen bűnöket követett el az egyház a nők és a zsidók ellen. De II. János Pál más kijelentéseit – ahogy kategorikusan elutasította a keresztes háborúk és az erőszakos térítés hagyományát, ahogy az emlékezet megtisztítását hirdette, és határozottan elítélte az antiszemitizmus minden formáját – még hosszú ideig értékes örökségnek fogják tartani Lengyelországban, és nagy hatást gyakoroltak a legtöbb lengyel értelmiségire.

Pontosan ilyen pápát szerettek a lengyelek. A nagy vallási vezetőt szerették benne, aki nem szít vallási gyűlöletet, senkit sem akar legyőzni, aki nyitott, kész a párbeszédre, és soha senkit nem rekeszt ki eleve a dialógusból. Olyan katolikus, aki hajlandó imádkozni a zsinagógában és a siratófalnál, ellátogat a Jad Vasembe, és muzulmán mecseteket keres föl. Csak azt sajnálták Lengyelországban, hogy II. János Pálnak nem sikerült párbeszédet folytatnia a pravoszláv egyházzal.

Csodálat övezte Közép-Kelet-Európában a pápa hősies öregkorát. Amikor II. János Pál a halálán volt, valódi könnyek hullottak a lengyel utcákon. Gyertyák gyúltak több ezer ablakban. Korábban csak egyszer fordult elő, hogy így gyújtottak gyertyát. Lengyelországban és Amerikában. Az együttérzést jelezték vele 1981 tragikus napjaiban, a hadiállapot kihirdetése után. Péntekig égnek a gyertyák egész Lengyelországban, amíg csak végső nyughelyére nem helyezik a pápát. Amikor gdański lakásom ablakából megpillantottam a gyertyalángokat, arra gondoltam, nem csak a gyász fényeit látom: így pislákol a remény fénye is.

Fordította Mihályi Zsuzsa

(Stefan Chwin lengyel író, Gdańskban él. Hanemann című regénye 2004-ben jelent meg a Kalligramnál.)

Élet és Irodalom

49. évfolyam, 14. szám

Comments are closed.